állunk. Egyik oldalról folyamatban van minden, ami ezeket a harcokat jellemezni szokta. Nemrégen többezer görögkeleti egyházközség táviratokkal ostromolta meg a legfelsőbb helyet, és a Szentszékkel kötött konkordátum felmondását sürgette. Iskoláinkban az állami tanterv maradék nélküli végrehajtására köteleztek, a közoktatásügy hivatalos közegeinek túlzott érdeklődését pedig már kezdetben elfogadtuk, mintha autonóm jogunk nem is volna. Ma a saját pénzünkkel nehezen fenntartott iskoláinkban nem az egyház az, aki nevel, ellenőriz, irányít. Minap rendeleti úton feloszlatták a szívgárdákat, beszüntették az ártatlan elemisták ártalmatlan mozgalmát. S mi a tisztán vallásos, tehát erkölcsi tartalmánál fogva az állam szempontjából is kívánatos gyermekmozgalom beszüntetését egyszerûen tudomásul vettük. Jöttek a törvények, s már jönnek az intézkedések az ifjúság iskolán kívüli nevelésének megszervezésére. Törvény van, hogy 7-től 18-ig mindkét nemû ifjúságot, 18-tól 20-ig pedig a katonaság előtt álló ifjakat országos, egyetemesen kötelező terv alapján hogyan neveljék. S nálunk minden változatlanul csendes. Lépésről lépésre hátrálunk, magunk adjuk fel jogainkat. Mihez ragaszkodunk, ha az ifjúság neveléséhez sem? Miért és mikor állunk ki bátran, ha most jövőnkért sem? A nevelés isteni jog, és olyan isteni parancs, amit az egyház soha, egyetlen hatalom kedvéért, és semmi előny ellenében nem alkudott el. Mi feladjuk, mi hallgatunk, mi lassankint a jövő nemzedékek minden jogát eláruljuk.
AZ IFJÚSÁG HITELE megnőtt. A fiatalok egy csoportja, abból a nemzedékből, amelyik időben és életfelfogásban most fordul, első lépéseit teszi a férfikor felé, nemrég Hitel címen olyan lapot indított útnak, mely eddigi számaival az új, egészséges, a várt, mert nélkülözött, erdélyi szellemet ígéri. Fiatalok ezek is: mondanivalójukat tételesen, igazságukat örökérvényû igazságok gyanánt, s változhatatlannak szánt formákba kovácsolva adják. Bölcselkednek is, s bölcsészük szemmel láthatólag egy-két értekezésből hámozta ki azt a jó öreg elméletet, amit új felfedezésként feltálal. De ezek mellékes tünetek, a fiatalok szándékának más a lényege. Széchenyi István útmutatása nyomán az erdélyi magyar feladatainak tartalmát keresik. Az erdélyi magyar élet egy-két parancsára rányitottak. S keresik ezeknek a vonatkozásait, az egész élet összefüggéseit. Új volt, hogy nem döngették a mellüket, amikor bemutatkoztak. Nem a nagyképû lebírálás hangjával, hanem kemény önbírálattal jöttek. Meglepetés volt: nem azt jelentették be, hogy az erdélyi magyarság megmentésére küldetésük kizárólagosan nekik van, és egyedül ők a felkészültek. Hanem önmaguk számára beszélnek, nemzedékük felé fordulva tusakodnak, hogy a természet törvényszerûségével nekik jutó feladatra becsületesen felkészüljenek. Be kell ismernünk, hogy kérdéseinket gyökerükben és tisztábban látják, mint sok öreg. Hangjuk pedig olyan nyugodt, olyan őszintén keresik az igazságot, a helyes magyar utat, hogy a gyanakvásban elpépesedett öreg urakat, akik az eddigi erdélyi felfogást képviselik, bizony megszégyenítik. Ezek a fiatalok nagyon komoly remény ígéretét hozták, s ezért joguk van, igényt tarthatnak a megbecsülő figyelemre. A magyar közönség úgy látszik bízó örömmel van mellettük, talán azt érzi, hogy az erdélyi szellemet elsőnek ez a nemzedék találja meg.
A FELEKEZETI SZEMSZÖG az erdélyi magyarnak külön veszedelme. Nálunk az emberek felekezeti szemszögből tanulják nézni az életet. S körülményeink között ettől a gátlástól csak az szabadulhat, akiben rajongó igazságszeretet s az eszményihez nagyon közeledő, megtisztult magyarság él. Ez pedig elég ritka. S így a legtöbb erdélyi magyar látása szûk szemszöge miatt jóakarata ellenére is hamis mértékkel dolgozik. A hamis mérték alkalmazása meg legalább a tárgyi igazságot mindig sérti. Ez az előbb mondottakkal kapcsolatban azért jutott eszünkbe, mert kezünkbe került az Erdélyi Helikon legutóbbi száma, s abban sajnálattal látjuk, hogy a Hitel egyik fő munkatársa, aki az erdélyi magyarság új útjának egyengetésére vállalkozott, a katolikus magyar fiatalok most megindított folyóiratából, a Vigiliából keresve olyan részeket tépett ki, melyekkel egy igazságtalan ismertetést indokolhat. Felekezeti elfogultság szúr szembe, mert nyomban utána egész oldalon keresztül erőlködik, hogy egy tizenkét oldalas protestáns füzet értékeit összekeresse. Erdélyben így az öregek járnak el. Az ismertetés miatt a Vigilia nem fog elkeseredni, magyar folyóiratnak még nem volt ilyen sikere, amint halljuk, az első számnak már a második kiadása is elfogyott. Az ismertetés minket is csak azért érdekel, mert ez a nemzedék ígérete szerint úgy magyar, hogy az igazságot és az értéket meglátja, és örömmel fogadja a másik vallás fiaiban is. A fiatalok az erdélyi magyarság életét akarják, de a magyarság számára az egyetlen út és élet a teljes és kölcsönös igazság.
A NUMERUS VALACHICUS számunkra nem is olyan egészen új sütetû. Tartalmát évek óta ismertetik. Az erdélyi magyarság különösen kemény leckét kapott, magyar vasutasok, postások, köztisztviselők ezrei családostól ennek a számolási módszernek lettek áldozatai. Reánk több bajt a Vaida-Voievod mozgolódása után sem igen hozhat. De szolgálhat okulásra. A numerus valachicust keresztapja is természetjogi alapra igyekszik visszavezetni. Tehát olyan tétel, mely Romániában csak numerus hungaricus-szal, numerus germanicus-szal, numerus bulgaricus-szal, stb. együt és egyidejûleg állhat meg. Ha a románságnak természetadta joga, hogy a hazájának földjén termelt kenyérből számarányának megfelelően részesedjék, ugyanezen a jogon ugyanennyi illeti az itt lakó többi népeket is. A természet nyers, ingyen kincseit a munka teszi értékessé, a nemzet gazdagságát, vagyonát az állampolgárok erőkifejtése teremti. Nem törünk senki kenyerére, de a numerus valachicus nyílt kihozása után kötelességünk, hogy önmagunk védelmére nyíltan numerus hungaricus-szal készüljünk. Állampolgárok vagyunk, akik dolgozunk és a közös terhekből részünket mindenütt kivesszük. Csak jogunkat kérjük, ha igényt tartunk a közhivatalokból is annira, amennyi számunk és a közterhekhez való tényleges hozzájárulásunk aránya szerint megillet, s ha a kérdést egy pártatlan nemzetközi bíróság felügyelete alá utaljuk. De ezen kívül és ezelőtt tanítsuk meg már a gyermeket, hogy olyan országban élünk, ahol van numerus valachicus, tehát kötelez a numerus hungaricus. A magyar gyermek szívja az anyatejjel magába, hogy a magyar itt hibáján kívül, de éppen ezért a legszentebb kötelezéssel magyarra van utalva. Más nincs jó szívvel hozzánk, tehát pénzt, munkát, támogatást egymásnak adjunk. Arra ítéltek, hogy mi, magyarok itt egymásból, egymás által - megéljünk.
GYÁVASÁGUNK követkzménye lehet bizonyos fokig, hogy velünk már mindent mernek. Ghibu professzor újabban azt indítványozza, hogy az állam a kisebbségek iskoláiban is a nemzeti tárgyak katedráit vegye el és adja át a többség fiainak. Mert a kisebbségiek megbízhatatlanok, a többség fiai közül pedig néhányan állás nélkül vannak. Vajon mit szólott volna ilyen magyar indítványhoz a professzor úr a háború előtt? S megkérdezzük főhatóságainkat is, hogy mit szólanak ők? Ghibu professzor eddigi indítványai sem maradtak visszhang nélkül. A katolikus vagyon ellen vezetett harcának határozott eredményei vannak. Mit csinálnak a kisebbségi iskolák főhatóságai, ha a hatalom eszközeivel a közeljövőben csakugyan megkísérlik, hogy katedrák feladására rábírjanak? Nagyobb bajok elkerülése reményében kisebbnek vélt dolgokban eddig többször engedtünk. És mindig megjártuk. Nem mehetünk többet lépre. Lerongyolódott, koldus magyarok vagyunk, koszos kisebbségiek, akik maguk is alig élhetnek. Inkább szüntessük meg iskoláinkat s tanáraink, tanítóink menjenek családról családra, tanítsanak utcán és templomban, mert mások számára nincs pénzünk. Tanuljunk a románoktól, a Românul, az erdélyi románok irányító lapja a háború előtt ezeket írta: "Szívesebben látjuk, ha a szegény román paraszt gyermeke ott a falvakon mûveltség nélkül nő fel, de megtartja nyelvét és hitét, minthogy az idegenek nevelése révén elveszítse nyelvét és nemzetiségét."
(Erdélyi Tudósító, XVIII. évf. Kolozsvár, 1935. március
Jelen cikk a Figyelő c. permanens rovatban jelent meg.)