Korunknak egészen sajátos jelensége az abszolút ateizmus. Ilyen az emberiség történetében még nem volt. A jövő történetírói úgy beszélnek majd az ateizmusról, mint az atomenergiáról, vagy a gyarmati népek felszabadulásáról, vagy a Holdra és más égitestekre küldött űrhajókról illetve rakétákról. A mai ember utópisztikus reményeket táplál, különféle elméleti rendszerekben akarja felépíteni a boldog jövőt, de az Istent minden számításából kihagyja. És ez az ateizmus az újkorba született, s jórészt a kereszténység bírálatából.
Magától vetődik fel a kérdés, lehet-e egy ilyen világban a papnak szerepe, kilátása eredményes munkára?
Milan Machovec, a neves csehszlovák filozófus és marxista, aki 1968 óta visszavonultan él Prágában, a múlt évben egy könyvet jelentetett meg Jézusról, s ebben többek közt ezeket mondja: „A nagy és tiszta személyiségek művét és szellemi hagyatékát sosem lehet teljesen kiküszöbölni a történelemből. Ma a különböző vallások és a legkülönbözőbb ideológiák foglalkoznak a Jézus-problémával, de ebben a vitában nem egy világnézetről van szó, hanem az emberről, az ember jelenéről és jövendőjéről, győzelméről és csődjéről, szeretetéről és fájdalmáról, kétségbeesésértől és a mindenen győzedelmeskedő reményről.” Idézi az emmauszi tanítványok szavait, melyekkel az Urat a tanyára invitálják: „Maradj velünk, Uram, mert esteledik, hanyatlik már a nap.” - , s hozzáfűzi: „Az ilyen tiszta emberi szavak megdobogtatják az ember szívét akkor is, ha nem hisz a feltámadásban.”
Ez agy ateista hangja. Egy modern emberé, aki a mai világ dilemmáján elmélkedve úgy látja, hogy Krisztust az emberiség ma sem nélkülözheti. Krisztus pedig az Egyház révén van jelen a történelemben. Az Egyház mutatja be a világnak az igehirdetéssel és a szentségek kiszolgáltatásával és padig elsősorban papjai által.
Ha pedig ez így van, akkor nekünk, mindnyájunknak szól, külön hangsúllyal pedig Nektek, akik most készültök a papi hivatásra, a zsinat figyelmeztetése, melyet a pasztorális konstitúcióban olvasunk: „Legyen tudatában minden lelkipásztor, hogy mindennapi viselkedésével és munkájával az Egyház arcát tárja a világ elé, s az emberek abból ítélik meg a keresztény üzenet erejét és igazságát. Életükkel és szavukkal bizonyítsák tehát, hogy az Egyház már puszta jelenlétével kimeríthetetlen forrása azoknak az erényeknek, melyekre a mai világnak legnagyobb szüksége van... A századok folyamán sok felszentelt pap és sok világi hívő lett hűtlen Isten Lelkéhez... s korunkban is éppen azok, akik az evangéliumot hirdetik gyakran messze vannak az evangélium szellemétől. Ezeket a hibákat és fogyatékosságokat elszántan le kell küzdeni, ha nem akarunk, mi papok, ártani az evangélium terjedésének.”
Az emberek, a korunkat jellemző nyugtalanság közepette, szerte a világon mindenütt a teljesebb életet keresik. És jaj nekünk, ha az evangélium hirdetésének ezt az áldott alkalmát elmulasztjuk, ha erre nem készülünk fel teljes odaadással, ha nem tudjuk vállalni az áldozatot. Lelki megújulás nélkül nem teljesíthetjük a missziónkat, a lelki megújulás pedig nem hajtható végre lemondás, az Úr keresztjének vállalása nélkül.
A mai világban a papok előtt új utak nyílnak a tanúságtételre. Tanúságul Ernesto Cardenal példáját említem. 1925-ben született Nicaraguában jómódú szülőktől. Mint ifjú, filozófiát és irodalmat tanult, előbb egyik mexikói majd a New York-i egyetemen. Költő lett, élénken részt vett az irodalmi életben. 1957-ben jelentkezett szerzetesnek, trappistának. Novíciusmestere a szintén költő, Thomas Merton volt. Cardenalt 1963-ban szentelték pappá. Másnap hajóval útra kelt a Solentiname szigetcsoport felé, ott él ma is. A bennszülöttek lelkipásztora, egyszerű faházban lakik, írógépét vastagon bevonta festékkel, hogy a rozsda meg ne egye idő előtt, mert a levegő páratartalma 90%-os, a hőmérséklet pedig déltájt árnyékban 50 Celsius körül van.
Cardenal költeményei a latinamerikai modern költészet remekei közé tartoznak. Jewtusenko, orosz költő, 1970-ben azt mondta, Cardenallal Dél Amerika lírájában új korszak kezdődött: Isten és az ember találkozása, az ég és a föld összeolvadása. Cardenal zsoltárai és a szeretetről írott kicsi könyve - rövid elmélkedések - világhírűek, pedig amit mond, nem a nagy fogyasztóközönség számára valók, nem lehet tetszés szerint felhasználni modern istentiszteleteken vagy dzsesszmuzsikás ájtatosságokon. Jézus szeretetét hirdeti, azt akarja minél tökéletesebben élni és megvalósítani. Akik megértik, erőt merítenek belőle, és tisztábbak lesznek.
Latin Amerika ma a világ egyik leggyúlékonyabb területe. A modern világ problémái sűrítve együtt vannak. A helyzetet csak az evangélium mentheti meg, s az is csak akkor, ha olyan papok hirdetik, mint Cardenal.
Ami érvényes Latin-Amerikára, érvényes ma a világ bármely pontján, ha nem is olyan radikálisan. Meg kell újulnunk az evangélium szellemében, hogy az evangéliumot hitelt érdemlően hirdethessük. Enélkül hiábavaló minden kísérlet és minden erőlködés. a megújulást nem lehet helyettesíteni modernkedéssel sem nagy hanggal, sem a világ szokásainak vagy hóbortjainak az utánzásával.
A papot át kell hatnia a vágynak, hogy mindenkinek mindene legyen. S a papi élet minden szabálya benne foglaltatik Jézus szavaiban: „Értük szentelem meg magam, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.” (Jn 17, 19)
1973. március 7.