2016.07.23
A Biblia egyik legérdekesebb jelenetét beszéli el az első olvasmány. Miután Isten megjelenik két kísérőjével, és megígéri Ábrahámnak és Sárának a fiú örököst, a pátriárkának alkalma adódik, hogy nagylelkűségének tanúságát szolgáltassa. A jelenet kezdetét egy antropomorf kép vezeti be: Isten leszáll, hogy megnézze, valóban úgy áll-e a dolog, ahogyan az égbe felszálló panaszból értesült. „Szodoma és Gomora bűne az égbe kiált, és igen súlyossá lett.” Isten nem sieti el az igazságszolgáltatást. Mintegy személyesen is utánajár a vádnak. Addig nem cselekszik, amíg nem nyer bizonyosságot a két város lakóinak a bűne.
Itt ugyan nem részletezi a bűnük mibenlétét, de Ezékiel próféta így beszél erről: „Szodomának és leányainak a gőg és a telhetetlenség, az önteltség és az elbizakodottság volt a bűnük. Biztonságban éltek, és nem gyámolították a szegényt és a nyomorultat, felfuvalkodtak és iszonyatos dolgot követtek el színem előtt. Ezért szétszórtam őket…” (Ez 16,49–50) A próféta intő példaként állítja Szodomát Júda és Jeruzsálem elé, azt hangsúlyozva, hogy Szodoma bűne eltörpül amellett, amit Júda és Jeruzsálem tesz. Istennek cselekednie kell. Nem hunyhat szemet Szodoma lakói magatartása fölött. Ha Istent nem érdekelné az igazságszolgáltatás, nem volna ő az igazságosság garanciája, akkor az embernek fel kellene hagynia minden reménnyel. A gonosz, aki nem gyámolítja a szegényt és a nyomorultat, henceghetne önmagának. Azok járnak jól, akik embertársaikkal brutálisan visszaélnek, mert Isten úgysem kérné számon. De Isten nem csak igazságos, hanem irgalmas is. Ábrahám Isten barátjaként jelenik meg az elbeszélésben. Ámosz próféta meggyőződése, hogy: „…az Isten, az Úr nem tesz semmit anélkül, hogy szándékát el ne árulná szolgáinak, a prófétáknak” (Ám 3,7). Isten felfedi Ábrahámnak szándékát. A barátok között nincs titok. Jézus barátainak nevezi apostolait, mert tudtukra adott mindent, amit az Atyjától hallott. A szolgák nem tudják, mit tesz az Uruk, a barát igen (vö. Jn 15,15). Isten Ábrahámot barátságával tünteti ki. Ábrahám pedig felnő magasztos hivatáshoz. Isten ígérete szerint benne nyer áldást a föld minden nemzete, és ez a jelenet kézzelfoghatóan megrajzolja azt, aki áldás mások számára. A szemtelenség és a piacos magatartás határát súrolva alkudozik Isten színe előtt a két városért. Ha az igazak kevesebben is vannak, őket is elpusztítja az Isten a gonoszokkal együtt, egyenlő legyen a sorsuk a gonoszokéval? Ábrahám alkubeszédének lényeges üzenete, hogy az igazak, bár kevesen vannak, mentségére lehetnek a gonoszok sokaságának. Kevesen megmenthetik a sokaságot.
Bár Ábrahámnak nem sok jót tettek ezek a városok, ő mégis – erejéhez mérten – mindent megtesz megmentésükért. Az igazak kevés száma mentsége lehet a gonoszok sokaságának. Az igazság Isten trónjának egyik főpillére. E nélkül az egész Isten-eszme meginog. Az igaz ugyan, hogy az igazság nem az egyetlen erkölcsi értéke Istennek vagy az embernek, sőt nem is a legmagasabb értéke, de az alapja az összes többi értéknek; „az, ami az igaság felett áll, az igazságon kell, hogy alapuljon, magába kell foglalnia az igazságot, és elérhetőnek kell lennie az igazság által”. Nincs két világ, az igazaké és a gonoszoké. Mind a két csoport ugyanabban a világban él. Ábrahám nemcsak rokonáért és annak családjáért jár közben, hanem az egész városért, a gonoszokért is. Nem azt kéri Istentől, hogy mentse ki rokonát, Lótot és családját. Nemcsak rokonai, hanem a gonoszok sorsának alakulását is aggódva követi. Ábrahám igazi áldás a föld minden népe számára, mert nem csak övéiért, hanem minden pusztulásba haladó emberért jár közben. Az egész világ bírájának nagylelkű barátja. Madarat tolláról, embert barátjáról. Ábrahám azért nagylelkű, mert Istenhez őszinte barátság fűzi. Jézus tanítványai kérésére megfogalmazza a legszentebb imáját, a Miatyánkot. A példabeszédekben meg arra bátorít, hogy imádkozzunk, még akkor is, amikor már tolakodásnak tűnik. Jézus mintegy azt mondja, hogy Isten előtt nincsenek tabutémák, minden szükségünkben hozzá fordulhatunk. Ám Jézus imára bátorító beszédét ezzel fejezi be: „Ha tehát ti, bár gonoszok vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja menynyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle”. A Szentlélek nélkül még csak azt sem tudnánk, hogyan kell imádkozni. Szent Pál apostol szerint ő fohászkodik bennünk (vö. Róm 8,26).
Søren Kierkegaard gondolkodó így vélekedik az imádságról: „Minél áhítatosabbá és bensőségesebbé lett az imám, annál kevesebb lett a mondanivalóm. Végül egész elcsendesedtem. Hallgatóvá lettem, ami meglehetősen nagyobb ellentéte a beszédnek. Először azt véltem, az ima beszélgetés, ám megtanultam, az ima nemcsak elcsendesülés, hanem hallgatás.”
Oláh Zoltán, Vasárnap, 30. szám
Kép: Szodoma pusztulása (12. századi mozaik)