A csíksomlyói kegytemplom szeptemberi programja

Kisboldogasszony ünnepe és a Mária neve búcsú
 
Szeptember 8-án, Kisboldogasszony, vagyis Szűz Mária születésének ünnepén a szentmisék a csíksomlyói kegytemplomban reggel 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor kezdődnek.
 
 
Szeptember 11–12-én van az őszi Mária neve búcsút. A szentmisék mindkét napon ünnepi sorrendben, reggel 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor lesznek.
 
 
Csíksomlyói Szakrális Művészetek Hete
 
2016. szeptember 12–25. között kerül sor a Csíksomlyói Szakrális Művészetek Hetére. A rendezvénysorozat a magyarországi ARS SACRA – Szakrális Művészetek Fesztiváljához csatlakozik, amely a Kulturális Örökség Napok keretében Budapesten indult 2007-ben, és mára a Kárpát-medence egészére kiterjedt.
A szervezők a Csíksomlyói Szakrális Művészetek Hete keretében tervezett programokkal – kiállításokkal, koncertekkel, beszélgetésekkel, filmvetítésekkel és előadásokkal – Csíksomlyó szakrális jellegét kívánják hangsúlyozni, és szeretnék a kegyhelyhez kapcsolódó szakralitást tágabb értelmezésben, a kortárs művészek megközelítésében az érdeklődő közönség elé tárni.
A szeptember 12-én délután 5 órakor kezdődő rendezvénysorozatot a kiállítások megnyitói mellett zenei előadások, kerekasztal-beszélgetések és dokumentumfilm-vetítések fogják változatossá tenni. A kiállítások és a kerekasztal-beszélgetések alkalmat adnak arra, hogy a felkért művészettörténészek, művészetterapeuták, lelkészek és újságírók megosszák gondolataikat Csíksomlyó szakrális és kulturális értékeivel kapcsolatban.
A részletes programról tájékozódni a helyi sajtóban és az elektronikus felületeken lehet szeptemberben, a rendezvénysorozatot megelőző napokban.
 
Nyitott Templomok Napja
 
A Csíksomlyói Szakrális Művészetek Hete keretében rendezik meg a Nyitott Templomok Napját. A program szeptember 17-én, Szent Ferenc stigmatizációjának ünnepén este 7 órakor szentmisével kezdődik, amelyet imaóra követ. Az imaóra után az érdeklődők dokumentumfilmet láthatnak Szent Ferenc alvernai stigmatizációjáról. A filmnézés után csendes imádkozásra is lesz alkalom.
 
Összeállította:
Borsodi L. László
ferences sajtóreferens
 
Fotó: mariaut.hu