Teológiai felvételi hírek

Az egyetemi beiratkozási időszak végén felkerestük a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem keretében működő Római Katolikus Teológia Kar felvételi irodáját, hogy megtudjuk, milyen érdeklődés mutatkozott a kar által kínált szakok iránt.

Bereczki Gyöngyvér foglalkozott a jelentkezőkkel, már az első napokban úgy látta, nagyon komoly, felkészült, céltudatos beiratkozók keresték fel a kar titkárságát. A tanárképző helyei többnyire be is teltek, a vallástudomány szakon maradt néhány hely őszire. A gyulafehérvári papképzésre 12 jelentkező nevezheti sikeresnek a felvételijét, néhány hely ott is maradt még az őszi felvételi időszakra. A magiszteri képzésre is lehet még ősszel is jelentkezni. Holló László, a kar tanára, a felvételi bizottság elnöke is elégedett volt a kar iránt mutatkozó érdeklődéssel, sőt, véleménye szerint az idén volt a legjobb az arány a nyári iratkozási időszakban. Vik János dékán kérdésünkre elmondta, a kar kiváló lehetőségekkel rendelkezik a diákok elszállásolását illetően, jobb helyzetben vannak, mint sok más egyetemi kar, gyakorlatilag mindenkinek tudnak bentlakás helyet biztosítani. Az őszi felvételi, beiratkozás szeptember 5–13. között lesz, majd 14–15-én kell a sikeres felvételizőknek a helyeket elfoglalniuk, ennek nyomán szeptember 15-én lesz végleges, hányan kezdik a tanévet a teológia karon. (bm)

Vasárnap