Évkezdő csendes nap

ÉVKEZDŐ CSENDES NAP

 

Egy napot együtt tölteni, amelynek nagyobb része csend, Istenre figyelés - meghatározó egy közösség számára. Akik hétköznapjaikat zsúfoltan élik, azoknak különösen fontos. Jó elmenni egy másik helyre, és együtt élni át a csendben megszólaló Isten munkáját. Ami persze nem zárja ki a zenét, beszélgetést sem.

 

Elgondolkodtató Jézus példája, aki időnként otthagyja az őt hallgatni akaró, gyógyulni vágyó tömeget, és elvonulva egy csendes helyre, imádkozva tölt bizonyos időt. Ha Jézus szükségét érezte az elcsendesedésnek, az Istennel való közösségnek, akkor mi vajon nem lépjük át túl  könnyen  ezt a kérdést?

Egy folyton mozgó, aktív közösségnek is szüksége van csendre. Az erre kijelölt nap lehet valaminek az elkezdésekor vagy lezárásakor. Különösen egy év vagy egy évad kezdetén van szerepe, amikor az ember tele van tervekkel, amikor a jövőre gondol.

Minden ifis közösségnek hasznos lehet együtt készülni az előttük álló évre, együtt tölteni egy napot, melyben a fő szerepet a csend játssza, de főszereplője maga Isten. Hány közösség élete lenne teljesebb, ha a vezetők, szolgálók csendes nappal kezdenék az évet, nem csupán „beesnének” a munkába.

 

Mikor szervezzünk csendes napot?

  • évkezdéskor - az egész évet megalapozhatja
  • ünnephez kötődően (adventi, karácsonyi, böjti, nagyheti, pünkösdi, bérmálási, suli előtt/után)
  • tematikus programokban (ifis napokon, nyáron ifi-hét keretében stb.)
  • fontos szolgálat, döntés előtt

 

A csendes nap célja

Egy ifjúsági csendes napnak több célja is lehet: kikapcsolódás, a közösség megélése, bibliai ráhangolódás egy időszakra, felkészülés valamilyen feladatra, kapcsolódás az ünnephez.

Most egy évkezdő csendes napot ajánlunk figyelmükbe: néhány általános útmutatást a szervezéshez, majd egy konkrét nap programját olvashatjuk.

 

ÉVKEZDŐ CSENDES NAP

Csendesnapunk célja volt: az elmúlt évi élményekkel a hátunk mögött az év lezárása, ráhangolódás az újévi feladatokra.

Résztvevő korosztály: minden ifiből jöhettek, középiskolás és idősebb ifjúsági tagok, dolgozók.

Helyszín: A helyszín kiválasztásában fontos szempont volt, hogy ne kelljen sokat utazni, de ne is legyen az otthoni környezet. Egy olyan helyet választani, amely elzár mindentől. A legtöbb fiatal ahol még nem járt. Keresni egy ideális helyet a csendes nap megtartására. Már maga a helyszín is segít elcsendesedéshez, ha azt jól megválasztjuk.

Előkészítés: Első lépésben megkeresni a helyi plébánost, a kisegítőket; tisztázni a helyszínt. Miután tisztázzuk, hogy szabad a hely, és szívesen bocsátják rendelkezésünkre, a körülmények felől érdeklődni: Tudunk-e egyszerűen főzni, teát melegíteni stb.? Le tudunk-e ülni, van-e hely étkezésre, rossz idő esetén mit tudunk csinálni?

Az előkészítés java része pl. az elmúlt időszak tevékenységeinek, eredményeinek megbeszélése, kiértékelése, javaslatok lejegyzése jövőre… + a hely adta sajátosságok. (pl. ha van egy kisebb kápolna, ahol lehet gyónni... A behajtott ajtó előtt világító mécses jelezheti, hogy szabad-e a hely vagy foglalt.)

Az előkészítéshez tartozik még az étkezés megszervezése: egyszerűen elkészíthető ételt (pl. virslit) választani, mellé teát főzni, süteményt vinni magunkkal. Megszervezni azt is, mivel megyünk. Több autót töltünk meg vagy valami mással közösségileg utazunk?!

 

A csendes nap menete (tipp):

       6.45      - gyülekezés

       7.00      - indulás, utazás a helyszínre

       8.30  -  9.00     - ima, a helyi templom története, megtekintése (helyi pap vagy egy fiatal)

       9.00 -  10.00    - egyéni csendesség I. (a templomban és környékén)

       10.00 - 10.30    - zenés csendesség (pl. fuvola szól a templomban)

       11.30 - 12.00    - éneklés; dicsőítés

       12.00 -13.00     - ebéd

       13.00 -14.00     - egyéni pihenés (séta, halk beszélgetés, üldögélés)

       14.00 -15.00     - egyéni csendesség II.

       15.00 - 15.30    - éneklés, dicsőítés

       15.30 -16.30     - páros csendesség (kettesével), imádság (imaközösség)

       16.30 -17.00     - szünet

       17.00 -18.00     - szentmise/igeliturgia

       18.00 -18.30     - tanúságtételek, megszólalások, morzsaszedegetés, ének

       18.30 -19.30     - agapé

       19.30                - készülés, indulás haza

       

Egy ilyen nap fenségét sokáig elemlegetik. Zsúfoltabb napjainkban is szívesen gondoltunk vissza a csendre, a megállásra, az Istennel és egymással töltött minősített időre.

 

(Forrás: http://ekip.hhrf.org/tartalom/csendesnap.htm)