Római katolikus levéltári források Gyergyószentmiklóson

 Főegyházmegyénk millenniuma szeptember 29-én hivatalosan véget ért, a katolikus múltunkat bemutató rendezvények továbbra is folytatódnak.

2009. december 3-án rendhagyó kiállításmegnyítón vehettek részt azok, akik ellátogattak a gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti kiállítótermébe. Bernád Rita főegyházmegyei levéltáros rendezésében megnyílt a Római katolikus levéltári források Gyergyószentmiklóson című időszakos tárlat, mely az erdélyi egyháztörténetet bemutató kiállítás-sorozat első nyitórendezvényeként van jelen Székelyföldön. 

A gyergyószentmiklósi városnapok keretében megnyílt kiállítás zsúfolásig megtelt termében ünnepi beszédet mondott Mezei János a város polgármestere, Portik-Hegyi Kelemen főesperes és a rendezvény házigazdája, Kisné Portik Irén könyvtárigazgató, aki köszöntő beszédében a levéltári dokumentumok megbecsülésére és potólhatatlan értékeire hívta fel a figyelmet. A rendezvényt Barabás Gyöngyvér tanárnő szavalatai és a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjainak felemelő fuvola- és zongorajátékai tették ünnepélyesebbé. A kiállított iratok fontosságáról Bernád Rita beszélt. Bevezetőjében a levéltáros feladatát két fontos cél megvalósításában határozta meg: meg kell őriznie a rá bízott iratokat növelve időtállóságukat és egy alaposan meghatározott kutatási szabályzat alapján az érdeklődők számára hozzáférhetővé kell tennie. A levéltárak minden tevékenysége e két cél körül bontakozik ki. Kezdődik az iratok kimentésével a templomtornyok és plébániapadlások rejtekeiből, majd folytatódik az iratok fertőtlenítésével és restaurálásával, azután azok rendezésével, majd utolsó lépcsőfokként az iratok feldolgozásával és adott esetben nyilvánosságra hozatalával végződik. Ez utóbbi lépés történt a gyergyói főesperesség kilenc plébániájának levéltári anyagából kiválasztott kor- és egyházközség-történeti dokumentumokkal is. A kiállításra került iratok a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Gyergyószentmiklósi Gyűjtőlevéltárából származnak, amely 2006-2007 között jött létre 22 település katolikus forrásaiból. A kiállításon megtekinthető 48 darab 17-20. század között keletkezett dokumentum, melyek a gyergyói egyházközségek színes irattermelésének legszebb forrásai közé tartoznak. Van köztük 18. századi anyakönyv, plébániai iktatott irat (záloglevél, hagyaték, építési szerződés, korabeli iktatókönyv stb.), házassági- (különböző jellegű felmentvények stb.), iskolai- (anyakönyv, iskolaszéki jegyzőkönyv) és gazdasági irat (leltár, számadáskönyv), historia domus, egyháztanácsgyűlési- és egyházlátogatási jegyzőkönyv, valamint építési tervrajzok. A kiállított anyag közül kiemelkedik I. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1637-ben kiadott oklevele, amely a szárhegyi plébániáról származik, a csomafalvi plébánia 1697-1830 között keletkezett historia domusa, a gyergyóalfalusi plébánia 1714-1744 között bejegyzés alatt álló anyakönyve, Bajtay Antal püspök 1763-ban keletkezett leirata a gyergyószentmiklósi plébániához, Mária Terézia császárnő 1780-ban kibocsátott oklevele stb. A felsorolás nem teljes, hiszen a látogató számára sokszor más és más irat válik valamiért értékesebbé, érdekesebbé. A kiállítás külön érdekessége, hogy a kiállított anyagok közül nyolc darabot kifejezetten erre az alkalomra restauráltak Benedek Éva csíkszeredai restaurátor munkájával, és ennek folyamatát a tárlókban elhelyezett fotókkal is bemutatták.
A gyergyószentmiklósi kiállításról Bernád Rita egy katalógust is állított össze 32 oldalban, melyből az érdeklődő a Gyergyószentmiklósi Gyűjtőlevéltár kialakulásáról, a levéltárat alkotó 23 fondképző plébánia történetéről, és végül a kiállított 48 levéltári anyagról tájékozódhat.
A 17-18. században keletkezett iratok arról tanúskodnak, hogy a reformációt követően is bizonyítottan tovább éltek a katolikus közösségek a Gyergyói medence öt településében. Ezek száma a püspökség visszaállítását követően fokozatosan gyarapodott. A kiállított iratok üzennek nekünk: katolikus- és nemzeti múltunk írott örökségét érdemes felkutatni, és fontos azt szakszerűen meg is őrizni. Forrásaink ismeretében megtudjuk, kik vagyunk és így biztosabban meghatározhatjuk, hogy merre tartsunk. Ezért fontos a ránk maradt örökséget megfelelő módon gondoznunk, megismertetnünk. A levéltárosok védőszentje Szent Lőrinc diakónus és Szent Jeromos egyházatya segítse ebben a kiállítás szervezőit és történelmi örökségünk gondozóit.

A kiállítás megtekinthető 2009. december 3.–2010. január 20. között hétköznapokon 9.00–17.00 óra között.

             

Pénzes Lóránd