Szolidaritás tettekben

Az ország katolikusai látható módon is kifejezték szolidaritásukat a haiti földrengés áldozataival
A január 12-én Haitiben bekövetkezett, több mint 200 ezer (egyes becslések szerint akár 300 ezer) halálos áldozatot követelő földrengés hatására valóságos szolidaritási hullám indult a világ minden részén. A Romániai Caritas Konföderáció is csatlakozott a szolidaritási akciókhoz: ezért január 31-én a haiti földrengés túlélőinek a megsegítésére gyűjtöttek az ország katolikus templomaiban.

A romániai katolikus egyházmegyék hívei nem maradtak közömbösek a többségében katolikusok által lakott dél-ázsiai országgal, és érezhető, látható módon is kifejezték szolidaritásukat a katasztrófa túlélőivel, akik közül több mint egymillióan maradtak otthon nélkül.
Bár az országos eredmények összesítése még folyamatban van, már most elmondható, hogy soha nem látott méreteket öltött a szolidaritás. Különösen most, amikor a gazdasági válság számos család életét megnehezítette, egyre nagyobb méreteket ölt a munkanélküliség, megmutatkozott, hogy a bajban, a szükségben össze tudunk fogni és segíteni a tőlünk több ezer kilométerre élő embertársainknak is.
Eddig mintegy 930 000 lej gyűlt össze országos szinten a katasztrófa sújtotta emberek javára. A gyulafehérvári főegyházmegye hívei is példás magatartást tanúsítottak, hisz csak a főegyházmegyében 273 460 lej gyűlt össze a templomi gyűjtés során, amely minden eddigi gyűjtés eredményét messze felülmúlta (úgyszintén Maros megyében is, ahol 33 081 lejt adományoztak).
Ez is jelzi, hogy közösségeink látható módon is tenni akarnak nem csupán a közvetlen környezetük problémáinak a megoldásáért, hanem szolidaritást tudnak és akarnak vállalni a távoli, de szükséget szenvedő embertársaikkal is.
A Caritas nemzetközi katasztrófaelhárító alakulatai folyamatosan Haitin dolgoznak a károk enyhítése érdekében. A katasztrófa óta több mint 600 ezer személynek osztottak élelmiszercsomagot, valamint mintegy 12 ezer személy részesült orvosi ellátásban a Caritas által felállított sátorkórházakban. Prioritás az elkövetkező időszakokban a lakhatás biztosítása, mivel csak a fővárosban mintegy 550 ezer ember él még mindig ideiglenesen felállított sátortáborokban. Nekik sürgősen szükségük van biztosabb szálláshelyre, mivel március végén beköszönt Haitin az esős időszak, amely gyakran heves viharokkal is jár.
Időközben a Caritas egy komplex rehabilitációs programon is dolgozik, amely nemcsak házak, iskolák, szociális központok építését, hanem a megélhetési körülmények megteremtését is magába foglalja majd.
A romániai kampány során összegyűlt adományokat ezen rehabilitációs program valamelyik szeletére, valamint olyan intézkedések, képzések támogatására fordítja majd a Romániai Caritas Konföderáció nemzetközi partnerei segítségével, amelyek célja a lakosság szakszerű felkészítése egy jövőbeli esetleges katasztrófára. Az adományok konkrét felhasználási módjáról folyamatosan beszámolunk majd a sajtón keresztül.

Ezúton is köszönetet mondunk mindazoknak, akik áldozatot hoztak azért, hogy rászoruló embertársainkon segíthessünk! Isten fizesse!

dr. Márton András
Caritas-igazgató