Marosjára

Szűz Mária neve, plébánia
Elérhetőség
Postacím: 547281 – Iara de Mureş, nr. 223, com. Gorneşti, jud. Mureş

Szolgálatot teljesít:

T. Palkó Ágoston, lelkész

A reformáció előtt volt plébániatemploma helyben lakó plébánossal, de miután a templom és az egész falu református lett, Marosjára 1918-ig a székelykáli római katolikus plébánia filiája volt. 1918-tól már helyben lakó plébánosok szolgáltak itt, akik ellátták Gernyeszeg, Kisillye, Körtvélyfája és Magyarpéterlaka filiák lelkigondozását is. Még ebben az évben püspöki támogatással téglából rakott és cseréppel fedett egytornyos templomot építettek, és titulusának Szűz Mária nevét adták. A 20. század elejétől Marosjára katolikus híveinek száma fokozatosan nőtt, melyhez nemcsak a születések számának növekedése járult hozzá, hanem a katolikus hitre visszatértek száma is. 1931-ben a hívek létszáma a fi liákkal együtt 368 lelket tett ki. Az akkori plébános leírása alapján a hívek szép számban jártak templomba. A hitélet fokozására háromnapos missziókat tartottak, oltáregylet is alakult, mely nagy segítségére volt a plébánosnak. A lelki élet fellendüléséhez az is hozzájárult, hogy már a 19. század végén, 1880-tól katolikus iskola működött Marosjárában. Lelkes és szakmailag felkészült kántortanítók nevelték és oktatták a gyerekeket. 1941-ben a hívek összlétszáma már 450 volt. De már az 1950-es évektől elkezdett apadni nemcsak a hívek száma, hanem a falu lakossága is. A felekezeti iskola megszűnt, elkezdődött az elvándorlás, a hívek egy része vallási szempontból közömbössé vált. És mivel anyagi szempontból is sokukat az elszegényedés fenyegeti, a mindenkori lelkipásztor rá van kényszerülve, hogy a meglévő földekből és gyümölcsösből tartsa fenn önmagát és a plébániát. A filiákban kezdetben magánházaknál tartották a szentmisét, havi egy alkalommal.
Körtvélyfáján, az özvegy Laurentci Andrásné által adományozott telken, felépítették és 1931. szeptember 27-én Páduai Szent Antal tiszteletére felszentelték a kis templomot.
Magyarpéterlakán, ahol a hívek többsége bevándorló (főleg Gyergyóremetéről), 1968-ban sikerült megvásárolni és kápolnának berendezni egy épületet.
Gernyeszegről kezdetben Körtvélyfájára jártak a katolikus hívek templomba, de 1996-tól az András Zoltán volt járai plébános tulajdonában lévő házban végzik a szentmisét.
Kisillyében a görög katolikusoktól bérbe vett kis kápolnát veszik igénybe a római katolikus hívek. Ezekben a filiákban mára már kevés a hívő katolikus, a gyermek úgyszintén, a hívek többsége idős, de a lelkipásztori gondozást igénylik és várják. A maguk módján Istent és egyházat szerető emberek.

Lélekszám: 78
Örökös szentségimádási nap: szeptember 06.