Csíkdánfalva

Szeplőtelen Fogantatás, plébánia
Elérhetőség
Postacím: 537070 – Dănești. nr. 782., jud. Harghita

Szolgálatot teljesít:

Ft. Kovács Károly, plébános
Kristály Attila, kántor

A község már a 15. században népes település volt. 1567-ben mai nevén 43 kapuval szerepel. Saját középkori templommal és plébániával nem rendelkezett, évszázadokon át Csíknagyboldogasszony (Karcfalva) egyházközség fi liája 1922-ig. Első önálló lelkipásztora Potovszky Dávid plébános volt, aki a szentmiséket a templom felépítéséig a helyi kultúrházban végezte. Az ő idejében épült a jelenlegi impozáns templom. Építése 1928 augusztusában kezdődött, felszentelésére 1936 februárjában került sor. A templomépítéssel párhuzamosan készült el a jelenlegi kántori lakás is. A plébániaépület, melyet az egyházközség 1925-ben vásárolt meg, a múlt század elején épült. Ezt az épületet a kommunizmus elején az akkori diktatórikus rendszer helyi képviselői önhatalmúlag elvették, és helyette egy kis családi házat adtak. A régi plébánia épületének visszaszerzésére 1976-ban történt próbálkozás, de sikertelenül. 1950–1996 között ebben a kis családi házban volt a plébániahivatal és a plébános lakása is. 1995. február 13-án a régi plébánia épületét használó Dugás Mezőgazdasági Társulás és a plébánia között létrejött egy megállapodás, miszerint megszabott feltételek mellett az egyházközség lemond a régi plébániaépületről és megtartja az 1950-ben kapott családi házat. Ekkor határozta el az egyházközség, hogy új plébániaépületet épít. Erre a célra megfelelő hely a templomkert volt. Az építés 1996-ban meg is valósult, Antal József Árpád plébános idejében. Ugyanekkor épült egy nagy hittanterem, fölötte zarándokszállóval.

Örökös szentségimádási nap: május 14.