Zernyest

Páduai Szent Antal, plébánia
Elérhetőség
Postacím: 505800 – Zărnești, str. Mitropolit Ion Mețianu, nr. 118., jud. Brasov
Tel: 0368-003.775
Fax: 0268-223.006

Szolgálatot teljesít:

Ft. Gödri István, plébános, plébániai kormányzó, , a Kolping Családok Szövetségének egyházmegyei prézese
László Nórbert (Mobil: 0755-202.109), kántor

A zernyesti plébánia elődje 30 km-re Brassótól, Törcsváron volt, az egykori határátkelési településen. Ez a plébánia már 1255-től létezett. A fennmaradt dokumentumok szerint ebben az évben a plébánost Bernadnak hívták. A tatárjárás, a török háborúk és a reformáció az akkori plébániát megsemmisítette. A helység neve a történelemből ismeretes Thököly Imréhez kapcsolódik, aki 1690. augusztus 21-én a zernyesti csatában győzelmet aratott a császári hadsereg felett. A plébániát 1760-ban Törcsváron újból felállították. A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt templom Mária Terézia királynő idejében épült. A zernyesti plébániának 1917-től létezik anyakönyvvezetése, Brassóból látják el. Első helyben lakó plébánosa Buszek László volt (1962–1983). 1924-ben a zernyesti Páduai Szent Antal-templom alapkőletételekor a plébánia súlypontja is ide került. 1927. július 27-én Gróf Mailáth Gusztáv Károly püspök felszentelte az új templomot. Az orgonát és a harangot 1929-ben Huber Ferenc és neje, Sequens Berta adományozta. Az 1919-ben alapított katolikus iskolát 1948-ban államosították. Barcarozsnyón 1875-ben kápolna épült, melyet dr. Nagy-György Attila átalakított, felújított, majd szolgálati lakást épített.

Örökös szentségimádási nap: május 26.
Szentmisék: vasárnap és ünnepnapokon: 10,30 órakor, hétköznap 8 és 18 órakor