Az 1920-as évek végén a nyárádszeredai katolikus hívek telket vettek a település központi piacán. A telken található egyik házból szükségkápolnát alakítottak ki. A kápolna 1928. október 8-i megáldása után a jobbágyfalvi plébános látta el a közösséget. A hitélet feléledt, és négy év múlva Szabó Gyula egyházgondnok főhatóságnak címzett levelében már a nagyobb templom igényét fogalmazta meg. A nyárádszentannai, Szent Anna tiszteletére szentelt templom építőanyagának és a dr. Hirschler József-féle adománynak a felhasználásával tervezett építkezés azonban sajnálatos módon nem valósult meg. A plébániaszékhelyet 1937-ben Székelybőből áttették Nyárádszeredába. Ennek kiváltó okai: Székelybő fokozatos elnéptelenedése és a nyárádszeredai katolikus közösség megerősödése. A plébánia megalapításához szükséges lélekszám megkövetelte, hogy Nyárádszeredához csatolják még fi liaként Nyárádandrásfalva, Nyárádszentanna, Demeterfalva, Nyárádgálfava, Székelytompa, Székelybő és Rigmány falvakat. Székelybő Szent Adalbert vértanú püspök tiszteletére szentelt 18. századi és Szentanna 1905-ben épült temploma mellett még egy-egy harangláb volt Nyárádandrásfalván, Demeterfalván és Székelytompán. 1965-ben, Lokody Gáspár plébánossága idején, a nyárádszeredaiak kibővítették kápolnájukat. 1969-ben végre sikerült megvásárolni e kápolna tőszomszédságában található dr. Kovács Károly-féle házat. 1980-ig – az állandó kiköltözködési kérelmezések dacára – itt működött a plébániahivatal. Ekkor a belső falak lebontásával és a tartóoszlopok meghagyásával L alakú templommá alakították át az épületet. 1982-ben dr. Jakab Antal püspök szentelte fel Jézus Szentséges Szíve tiszteletére. A régi kápolnát 1983-ban az unitárius gyülekezetnek adták el. 1981-ben az egyház elcserélte a Szenkovits Antaltól örökölt ingatlanának emeleti lakosztályát (a jelenlegi polgármesteri hivatal) az új kápolna melletti házra, melyben addig a helyi rendőrség működött. Ezt a házat plébánosi lakássá alakították át, majd a két egymás mellett álló épületet (kápolna és plébánia) boltíves kapubejárattal összeépítették. A kapubejárat fölé bádoglemez borítású tornyot építettek.
Postacím:
547410 – Miercurea Nirajului, P-ța Bocskai István, nr. 24., jud Mureș
Szolgálatot teljesít
Örökös szentségimádási nap: január 21.
Szentmisék: vasárnap 11 órakor, hétköznapra eső ünnepen 18 órakor Cikk
Kedves testvéreim, az előttünk álló út világos, még ha nem is könnyű. Engedjük megújulni szívünket, hogy a békére törekedjünk és gondját viseljük a teremtett világnak! A Szentírás arra figyelmeztet bennünket, hogy őrizzük szívünket, mert belőle fakad mindaz, amit teszünk (vö. Péld 4,23).
Cikk
Folyó év augusztus 1-jével az alábbi személyi változásokra kerül sor a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében:
(Részlet az V. / 2026. számú körlevélből)
Cikk
A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Egyházzenei Bizottság szervezésében ebben az évben is kántorvizsgát tartanak azok részére, akik a szükséges ismeretek elsajátítása után kántori oklevelet szeretnének szerezni.
(Részlet az V. / 2026 számú körlevélből)