Körlevél 2020./VI. (Pünkösd)

Gyulafehérvári Főegyházmegye Körlevele 2020. / VI.

D. a J. Kr.!

Valamennyi Tisztelendő Plébániahivatalnak

Székhelyükön

Tartalom:


Szám: 602-2020.

Ferenc Szentatya csíksomlyói zarándoklatának első évfordulója

„Szívem ujjong üdvözítő Istenemben” (Lk 1, 47). A Szűzanya öröméneke jut eszembe, amikor 2019. június 1-jére gondolok vissza, hisz a Gondviselés megadta azt a kegyelmet, hogy Szent Péter utódját, Ferenc Szentatya személyében, Csíksomlyón köszönthettük. Szentbeszédében a zarándoklat fontosságáról és mibenlétéről, átalakító és egymás testvéreivé tevő erejéről elmélkedett a pápa: „Zarándokolni nem más, mint érezni a meghívást és a késztetést, hogy járjunk együtt az úton”. Együtt könnyebben haladunk, fejlődünk és viseljük el az élet nehézségeit, megpróbáltatásait. A koronavírus-járvány sok mindenre megtaníthatott bennünket, de leginkább arra, hogy milyen rossz, amikor távol kell tartanunk magunkat szeretteinktől. Most, amikor megemlékezünk Ferenc Szentatya erdélyi látogatásáról, újítsuk meg a Szeretetbe vetett hitünket, azáltal, hogy együtt járva építjük „Isten országát és annak igazságát” (Mt 6, 33).

Hálánk jeléül imádkozzuk el Szentatyánkért az alábbi imát, könyörögve érte, hogy továbbra is jó egészségben vezethesse a rábízott nyájat, a napokban mondott szentmisék egyetemes könyörgéséhez pedig használjuk a mellékletben található kéréseket.

Ima Ferenc pápáért

Gondviselő Istenünk,

aki életünket Jó Pásztorként vezeted,

Szent Péter utódában, Ferenc pápánkban

atyát és testvért ajándékoztál nekünk.

Add, hogy mindig meghallja a Szentlélek biztos hangját,

elöl járjon a szeretetben, és életével továbbra is tegye élővé örömhíredet.

A vele való találkozás élményének felidézése

szítsa fel bennünk az egy test közösségéhez való tartozás vágyát,

és az evangélium tiszta forrásának frissességéből naponta merítve

eljussunk együtt örök országodba.

Ámen.


Szám: 603 -2020.

A Nemzeti Összetartozás Napja

Többen indítványozták, hogy június 4-én délután 17:30 órakor szóljanak a Kárpát-medence templomaiban a harangok. Aki megszólaltatja a harangokat, tegye ezt az imádság és az építő sorsvállalás lelkületével, hogy békében, szeretetben és alkotó együttműködésben építhessük jövőnket, szilárdan gyökerezve a hitben.


Szám: 541-2020.

Szenátusi szakbizottságok és azok vezetői

Főegyházmegyénk Papi Szenátusának megkérdezése után, folyó év május 20–án megalakítottam a szenátusi bizottságokat és albizottságokat, azok élére titkárokat neveztem ki, akik a Papi Szenátus jóváhagyott szabályzata szerint végzik munkájukat.

1. Gyulafehérvári Főegyházmegyei Liturgikus és Egyházzenei Bizottság

Titkára: Ft. Ilyés Zsolt

2. Gyulafehérvári Főegyházmegyei Pasztorális Bizottság

Titkára: Exc. és Ft. Dr. Kerekes László

Albizottságok:

2.a. Gyulafehérvári Főegyházmegyei Ministráns és Hivatásgondozó Bizottság

Titkára: Ft. Balla Imre

2.b. Gyulafehérvári Főegyházmegyei Ifjúságpasztorációs Bizottság

Titkára: Ft. Csíki Szabolcs

2.c. Gyulafehérvári Főegyházmegyei Román Nyelvű Pasztorációs Bizottság

Titkára: Ft. Buciuman Gheorghe-Traian

2.d. Gyulafehérvári Főegyházmegyei Lelkiségi Mozgalmak Bizottság

Titkára: Ft. Márton József

2.e. Gyulafehérvári Főegyházmegyei Családpasztorációs Bizottság

Titkára: Ft. Szénégető István-Barnabás

2.f. Gyulafehérvári Főegyházmegyei Cigánypasztorációs Bizottság

Titkára: Ft. Palkó Ágoston

2.g. Gyulafehérvári Főegyházmegyei Missziós Bizottság

Titkára: Ft. Șcheianu Ciprian-Iosif

3. Gyulafehérvári Főegyházmegyei Szórvány és Egyházmegye-átszervezési Bizottság

Titkára: Ft. Szász János

4. Gyulafehérvári Főegyházmegyei Iskolai, Hitoktatási és Felnőttképzési Bizottság

Titkára: Ft. Oláh Zoltán

5. Gyulafehérvári Főegyházmegyei Szociális és Szeretetszolgálati Bizottság

Titkára: Ft. Péter Arthur

6. Gyulafehérvári Főegyházmegyei Tömegkommunikációs Evangelizációs Bizottság

Titkára: Ft. Bilibók Géza

7. Gyulafehérvári Főegyházmegyei „Papi élet és szolgálat” Bizottság

Titkára: Ft. Hajdú János


Szám: 511-2020.

Tanácsosok Testülete

A Gyulafehérvári Főegyházmegye Tanácsosi Testületének szabályzatát 2020. április 25-én kihirdettem és elrendeltem. A Főegyházmegyei Papi Szenátus megalakulása után, annak tagjai közül a következő papokat neveztem ki tanácsossá:

1. Msgr. Dr. Lukács Imre-Róbert

2. Ft. Hurgoi János

3. Ft. Hajdú János

4. Ft. Ilyés Zsolt

5. Ft. László Attila

6. Ft. Péter Arthur

Az új Tanácsosi Testület megalakításával a korábbi Tanácsosi Testület megszűnt. Megköszönöm a volt tanácsosoknak, hogy tanácsaikkal és véleménynyilvánításukkal segítették főpásztorukat az egyházmegye kormányzásában.


Szám: 424-2020.

A Szentszék által elrendelt gyűjtések időpontjai

Ahogyan azt az idei IV. Körlevélben meghirdettük, a Szentföldi Katolikus Egyház támogatására szervezett gyűjtés 2020. szeptember 13-án történik. A Péterfillérek néven ismert gyűjtés időpontja változott: 2020. június 28-áról 2020. október 4-ére tevődött át.


Szám: 623-2020.

Köszönet és buzdítás

A szükségállapot lejárta után, május 15-ei kezdettel vészhelyzeti állapotot vezettek be az állami hatóságok. Ettől az időponttól kezdődően már szabadabban mozoghatunk, lehetőség van a szabadtéri misézésre és a szűk körben történő szentségkiszolgáltatásra. Reménykedünk abban, hogy rövid időn belül feloldják a vészhelyzeti állapotot is, így hitünk gyakorlása újra a megszokott módon, minden megszorító intézkedéstől mentesen történhet. Köszönöm Főisztelendő Paptestvéreimnek és a kedves híveknek, hogy e nehéz időszakban példamutató magatartást tanúsítottak és tanúsítanak a törvények és a rendelkezések betartásában. Az engedmények figyelembevételével arra kérek mindenkit, hogy térjen vissza hitének közösségben történő gyakorlásához; látogassa a szentmiséket, kérje papjától a szentségeket, és anyagi hozzájárulásával támogassa plébániáját.


„A Szentlélek nem elvont fogalom, hanem a legkonkrétabb és a legközelebbi, amely képes megváltoztatni életünket, a Szentlélek harmónia.” (Ferenc pápa)

Főtisztelendő Paptestvéreimnek és a kedves híveknek áldott pünkösdi ünneplést kívánok, töltse be szíveink zarándoklatát és egész életünket a Szentlélek harmóniája!

Gyulafehérvár, 2020. május 28.

+Gergely s.k. érsek


MELLÉKLET – 2020. / VI. KÖRLEVÉL

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK

Ferenc Szentatya csíksomlyói zarándoklatának első évfordulóján

1. Urunk Istenünk! Add, hogy közös földi zarándoklásunk idején soha ne szakadjon el tőlünk senki, hanem a Te kezedet és egymás kezét megfogva megtanuljuk, hogyan kell összevarrni a jövő szálait!

2. Urunk Istenünk! Add, hogy hívő néped a szenvedések és megpróbáltatások közepette se fáradjon el keresni az élet vizének forrását, amelyből mindig új erőt meríthet közös zarándokútjához!

3. Urunk Istenünk! Add, hogy merjünk földbe hullott búzamagként kockáztatni, bízva abban, hogy Te soha nem okozol nekünk csalódást, hanem mindig megajándékozol a bő termés örömével!

4. Mennyei Atyánk! Add, hogy Szent Fiad, Jézus Krisztus édesanyja, a Boldogságos Szűz Mária igenjét bátran kimondva elindítsuk a gyengédség forradalmát, felemelve a kicsinyeket és az éhezőket, gyakorolva a kiengesztelődést és énekelve az Úr irgalmát!

5. Mennyei Atyánk! Gyermeki hálával és örvendezéssel emlékezünk vissza Ferenc Szentatyánk látogatására, aki azért jött, hogy megerősítsen minket, testvéreit. Kérünk, add neki a bölcsesség és az erő Szentlelkét, hogy bátran hirdesse a világban életadó evangéliumodat!

6. Irgalmas Istenünk, aki „megkönyörültél és kiválasztottad” Ferenc pápánkat, kérünk, hogy Szentatyánk mindig érezze magán irgalmas tekintetedet, mellyel meghívtad és neked ajándékoztad őt!