A járványra való tekintettel és az illetékes főesperesek véleményének meghallgatása után úgy döntöttem, hogy a bérmálás szentségének kiszolgáltatását elhalasztjuk. Ezért a 2020-as évben esedékes bérmálások a már kitűzött napokról későbbi időpontokra tevődnek át, amelyeket a járvány megszűnése után tűzünk ki. Fontosnak tartjuk, hogy a szentség kiszolgáltatását egy rövid (egyhónapnyi) előkészület előzze meg. Amennyiben ezen előkészület után elegendő idő áll rendelkezésre, még ebben az évben – részben vagy teljes egészében – megtartjuk a tervezett bérmálásokat.

Az erre vonatkozó későbbi döntésekről kellő időben értesítünk mindenkit, és ezúton kérem a bérmálkozásra készülők felé tolmácsolni személyes üzenetem:

Kedves bérmálkozásra készülő testvéreim!

Sajnálom, hogy e fontos szentség felvétele egyelőre váratni fog magára, és kérlek benneteket, fogadjátok ezt megértéssel. Az egészségetek védelme érdekében szükséges a halasztás, ezáltal a keresztény felnőttség szentségének kiszolgáltatására való felkészülésetek ideje meghosszabbodik. Lássátok meg ebben is a lehetőséget: e mindenki számára oly nehéz helyzetben megtanulhatjátok és gyakorlatban sajátíthatjátok el, hogyan kell meggondoltan, felelősen, Istenre hagyatkozva és embertársaitokkal törődve helytállni. Tartsátok be a hatósági rendelkezéseket, éljetek következetesen egy rendszeres napi program szerint, találjatok és végezzetek értelmes és tartalmas tevékenységeket. Törekedjetek az Istennel való kapcsolatotok elmélyítésére, olvassatok lelki olvasmányokat, nézzetek keresztény filmeket, osszátok meg gondolataitokat, megtapasztalásaitok egymás között és másokkal is. A digitális kommunikáció lehetőségei szerint éljetek összetartó közösségként, segítsétek egymást tanáccsal, biztatással, egymásért mondott imákkal. Öntudatos és elhivatott keresztény felnőttekké úgy válhattok, ha mindig mindenben Isten akaratát keresitek, ha kitartóan az Ő útján próbáltok járni, és ezt az elkötelezettséget mások számára példaként megélitek. Bármennyire is korlátoz a bezártság, bármennyire is erőt venne rajtatok a bizonytalanság érzése, a félelem vagy éppen a megszokott életvitel elvesztése elleni lázongás, ti imádkozzatok, kérjétek tudatosan a Szentlélek jelenlétét életetekben. Tudjuk, a Lélek ott és akkor fúj, ahol és amikor akar, minden történésnek – még egy szentségfelvétel elhalasztásának is – értelme és célja van, amelyet Isten a mi érdekünkben, a mi javunkra tervez számunkra.

Mint a bérmálás szentségét kiszolgáltató főpásztor, magam is nagyon várom a közös ünneplésünk napjait, a veletek és családjaitokkal való találkozást. Ajánljuk fel együtt ezt a várakozást a szentség felvételének mélyebb megéléséért, annak a biztos és biztató tudatában, hogy „Az Isten szeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8,28).

+ Gergely érsek

 

Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.