2023. augusztus 26-án, szombaton, immár tizenkettedik alkalommal várják Csíkszentdomokosra Márton Áron püspök tisztelőit és a XX. századi erdélyi történelem, egyháztörténet iránt érdeklődőket.

Az idei (délelőtt 10.00 és délután 14.30 óra közöttre tervezett) megemlékezés kiemelt meghívottja Dr. Cristiana Marinelli római posztulátor, aki nemrég vette át Dr. Kovács Gergely érsektől a megbízatást, hogy folytassa Áron püspök boldoggá avatási ügyének képviseletét Rómában, és - reményeink szerint mielőbb -  sikerre vigye ezt az ügyet.

Akár a korábbi években, idén is lesz egyháztörténeti, illetve a jelenkor kihívásaira reflektáló előadás valamint filmvetítés is, illetve visszajönnek "tanúságot tenni" olyan fiatalok, akik gyerekként találkoztak Áron püspök szellemi, lelki hagyatékával, és ez a találkozás komoly hatással volt további életükre.

Meghívó az eseményre (pdf formátumban) >>

Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.