Valamennyi Főtisztelendő Plébánia Hivatalnak

Székhelyükön

Örömmel értesítjük Ft. Paptestvéreket, hogy előzetes egyeztetést követően, Páduai Szent Antal ereklyéi folyó év május 7. – június 15. között főegyházmegyénkbe is eljutnak.

A különböző helyek programját, és az ereklyék tiszteletének formáját az illetékes plébánosokkal egyeztettük.

A zarándoklat jelmondata: „Páduai Szent Antal a keresztény családok védelmezője és közbenjárója”.

Arra kérjük Főtisztelendő Paptestvéreket, hogy a Szent Antal ereklye főegyházmegyénkben való tartózkodásának időpontjait közöljék a plébániákkal, hogy minden egyházközség a számára legalkalmasabb helyre és a legmegfelelőbb időpontban szervezhessen zarándoklatot.

A Konventuális Ferences Minorita Rend Szent Józsefről nevezett moldvai rendtartománya titkárának közlése alapján, az alábbi helyeken tisztelhetjük Páduai Szent Antal ereklyéit:

2018. május 11-én de. 8.00 – 14.00 óra között

–

Vajdahunyad–plébániatemplomban;

2018. május 11-én du. 15.30 – 19.30 óra között

–

Déva–II Páduai Szent Antal templomban;

2018. május 19-én du. 15.30 – 20.00 óra között

–

Marosvásárhely–Páduai Szt. Antal templomban;

2018. május 21-én du. 15.30 – 20.00 óra között

–

Kolozsvár–Szent Mihály templomban;

2018. május 22-én de. 09.00 – 14.00 óra között

–

Gyulafehérvár–Székesegyházban;

2018. május 22-én du. 15.30 – 20.00 óra között

–

Nagyszeben–Belváros;

2018. május 24-én du. 16.00 – 20.30 óra között

–

Csíksomlyói kegytemplomban;

2018. május 25-én de. 09.00 – 15.00 óra között

–

Brassó III.–Szent Kereszt felmagasztalása templomban

Szeretettel kérjük, hogy a templomi hirdetések keretében buzdítsák híveiket, hogy a Szent Antal ereklye zarándokhelyeinek valamelyikén, a közös ájtatosságon vegyenek részt.

 

 

Páduai Szent Antal

égi közbenjárására adja meg Isten mindazt, amire népünknek szüksége van!

Gyulafehérvár, 2018. április 23.

† György s.k. érsek

(érseki körlevél)

Kapcsolódó:

 

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).