Szépvíz, örmény szertartású plébánia

Szentháromság, oldallagosan ellátott plébánia
Elérhetőség
Postacím: 537115 – Frumoasa

A szépvízi templom kisebb méretű barokk templom félkör alakú apszissal, magas, karcsú, hagymakupolás toronnyal, amely a festői községközpontot uralja. A templom 1763-ban épült, a templomkertben lévő kápolna 1885-ben, a temetőben található kis kápolna 1890-ben. Mivel az örmény közösség az utóbbi évtizedekben Szépvízen erősen megfogyatkozott, s már papja sem volt, az egyházi épületek állaga nagyon leromlott. Így került sor 1995-ben arra az adásvételi szerződésre, mely szerint a csíksomlyói Csibész Alapítvány megvásárolta az örmény közösség tulajdonát képező plébánia, valamint a kántor-harangozói lakás épületeit a hozzá tartozó területekkel együtt. A plébánia épületét restaurálták és egy új szárnnyal bővítették, a kántor-harangozói lakást rossz állapota miatt lebontották, és helyére egy új épületet építettek. Ez az új épület és a valamikori kibővített plébániaépület ma harminc gyereknek és négy mallersdorfi ferences nővérnek ad menedéket. A falu örömmel fogadta a szerzeteseket, jelenlétük jó hatással van az emberekre. A gyerekotthon 1997 augusztusában kezdte el működését.

Örökös szentségimádási nap: június 11.