IV. Körlevél - teológiai konferencia

Nemzetközi teológiai konferencia a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán –
ÉRVEK A PAPSÁGÉRT címen, 2010. április 29. – május 2. között

A Papság Évében több helyen megfigyelhető főegyházmegyénkben mind a papság, mind a hívek részéről a hivatásébresztés számos formája. A Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola a papnevelés hétköznapi teendői mellett fontosnak tartja, hogy a Papság Évében egy kimagasló rendezvénnyel lépjen elő, és a papi szolgálat előtt tudományos konferenciával tisztelegjen. A rendezvényre eminens személyeket sikerült megnyernünk, akik jelenlétükkel és előadásukkal is támogatják a kezdeményezést.

A Hittudományi Főiskola elöljáróinak javaslatára elrendeljük, hogy a káplántovábbképzőre köteles ifjú lelkipásztorok vegyenek részt a konferencián 2010. április 29. 17.00 órától legalább május 1. 19.00 óráig. Ennek alapján 2010. október közepén nem kerül sor a szokásos továbbképzőre, amelyet az idei Papság Évében, a most meghirdetett konferencia helyettesít. Folyó év szeptember végéig, a három, soron lévő tárgy mindegyikéből öt oldal terjedelmű rövid dolgozatot kell beküldenie minden káplántovábbképzősnek Gyulafehérvárra, az illető szaktanárnak címezve: Egzegézis: „Papság a Bibliában” (öt oldal); Fundamentális teológia: „A krisztusi papság teológiája” (öt oldal); Liturgika: „Liturgia a pap életében” (öt oldal). A továbbképzősök konferencián való részvételének költségeit az érsekség vállalja.

A konferencia rendezői szeretettel várják a lelkipásztorkodó papságot is. Reménykednek abban, hogy a bőséges és változatos előadássorozattal sokak érdeklődését felkeltik, és ezek hozzájárulnak papi identitásuk és szolgálatuk elmélyítéséhez és megerősítéséhez. A jelentkezési lapot minden érdeklődőnek április 15-ig kell visszaküldenie. A káplántovábbképző résztvevőin kívül még néhány szállást tudunk biztosítani azoknak, akik időben jelentkeznek. A konferenciaköltségekért nem kérnek díjat, de önkéntes pénzbeli támogatást szívesen elfogadnak. 

Program:

Csütörtök április 29.

15.00 – 17.00    Regisztráció (SIS)
17.00 – 18.00     Szentmise (Székesegyház)
GROCHOLEWSKI Zenon bíboros
18.30 – 19.30     Megnyitó (AM) – A. MARGA és OLÁH Z.
GROCHOLEWSKI Zenon bíboros
19.30 – 20.00     Állófogadás az Érsekségen

Péntek, április 30.

07.30 – 08.00    Szentmise (SIS kápolna)
08.00 – 09.00     Reggeli (SIS ebédlő)

Moderator:    OLÁH Zoltán
09.00 – 09.45    GERARDI Renzo (PUL – Roma)
09.45 – 10.30    UDVARDY György (Esztergom-Budapest)

10.30 – 11.00     Coffee Break

Moderator:    MARTON József
11.00 – 11.45    FODOR György (PPKE – Budapest)
11.45 – 12.30     SZABÓ Ferenc SJ (Budapest)

13.00 – 14.00    Ebéd (SIS ebédlő)

15.00 – 16.00     Látogatás a Battyhaneum Könyvtárban

Moderator:    SZÉKELY Dénes
16.00 – 16.30      MARTON József (BBTE – Kolozsvár)
16.30 – 17.00     FERENCZI Sándor (SIS – Gyulafehérvár)
17.00 – 17.30    KOVÁCS F. Zsolt (SIS – Gyulafehérvár)

17.30 – 18.00     Coffee Break

18.00 – 18.30    ORBÁN Szabolcs OFM (SIS-Gyulafehérvár)
18.30 – 19.00     BARA Zoltán (SIS – Gyulafehérvár)

19.30         Vacsora (SIS ebédlő)

Szombat, május 1.

07.30 – 08.00    Szentmise (SIS kápolna)
08.00 – 09.00     Reggeli (SIS ebédlő)

Moderator:    SZÉKELY Dénes
09.00 – 09.45    JAKUBINYI György (Gyulafehérvár)
09.45 – 10.30    MARTOS Balázs (GYHFH – Győr)

10.30 – 11.00     Coffee Break

Moderator:    VIK János
11.00 – 11.45    BENYIK György (GFHF – Szeged)
11.45 – 12.30     NÓDA Mózes (BBTE – Kolozsvár)

13.00 – 14.00    Ebéd (SIS ebédlő)

15.00 – 16.00     Látogatás a Székesegyházban és az Érsekségen

Moderator:    LUKÁCS Róbert
16.00 – 16.30      VIK János (BBTE – Kolozsvár)
16.30 – 17.00     OLÁH Zoltán (SIS – Gyulafehérvár)
17.00 – 17.30    NAGY József (SIS – Gyulafehérvár)

17.30 – 18.00     Coffee Break

18.00 – 18.30    JITIANU Liviu (BBTE – Kolozsvár)    
18.30 – 19.00     DIÓSI Dávid (SIS – Gyulafehérvár)

Vasárnap, május 2.

08.00 – 09.00     Reggeli (SIS ebédlő)
09.00 – 10.00     Szentmise (Székesegyház)

Moderator:    BARA Zoltán
10.30 – 11.15    MAGANA Emilio SJ (PUG – Roma)
11.15 – 12.00    HERCSIK  Donath SJ (PUG –Roma)
12.00 – 12.15     KOVÁCS F. Zsolt (SIS -– Gyulafehérvár)

13.00        Ebéd (SIS ebédlő)

Előadások címei
BARA Zoltán:     Antióchiai Szent Ignác a papságról
BENYIK György:        Béda Venerábilis az ideális szerzetes és pap
DIÓSI Dávid:     Identitásfaktor: Kultusz. Zsákutca vagy kihívás?
FERENCZI Sándor:    A hívek pasztorációja Erdélyben a Habsburg abszolutizmus idején
FODOR György:     Különbségek a szunnita és a siíta iszlám
eszkatológiájában
GERARDI Renzo:     Sacerdos alter Christus?
HERCSIK Donath:     Der Priester im Verständnis des II. Vatikanischen Konzils. Fortschritte und Fragen
JAKUBINYI György:    A papi hivatás Jeremiás próféta élménye alapján
JITIANU Liviu:    Papi identitás az idők jeleinek tükrében
KOVÁCS F. Zsolt:     A papnövendékek számának alakulása a négy erdélyi egyházmegyében 1989-2009 között
MAGAÑA Emilio:     Doveri legati alla vita sacerdotale in relazione al celibato, all'obbedienza e alla povertà
MARTON József:     Klerikus-laikus viszony a gyulafehérvári egyházmegyében a kommunizmus idején
MARTOS Balázs:    'Veszem az üdvösség kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét.' A 116. zsoltár újszövetségi olvasata
NAGY József:    Újszövetségi teológiai adalékok a papság II. Vatikáni Zsinat utáni képéhez
NÓDA Mózes:     A "participatio actuosa" üzenete a pap és a krisztushívők számára
OLÁH Zoltán:     Miben előkép az ároni papság és a hetven vén intézménye az újszövetségi papság számára?
ORBÁN Szabolcs:    Szent Ferenc és a papság
SZABÓ Ferenc:      Hit és hűség a pap életében
UDVARDY György:    A papság és az isteni szó
VIK János:     A pap mint tanácsadó. A logoterápiai segítőbeszélgetés alkalmazásának
lehetőségei a pasztorális tanácsadásban