Húsz éve szentelték püspökké főegyházmegyénk főpásztorát, dr. Jakubinyi György érseket

Húsz éve, 1990. április 29-én szentelték püspökké főpásztorunkat Csíksomlyón. Ebből a húsz évből négy évig Ft. Msgr. Bálint Lajos érsek úr segédpüspökeként működött, tizenhat éve pedig főegyházmegyénk főpásztora.
Jakubinyi érsek úr sorsforduló korszak részese és alkotója lett. Ha végigtekintünk elődei névsorán, főegyházmegyénk történetének tiszteletreméltó nagy személyiségei követték egymást. Az ő nyomukba lépett, akinek az a küldetés jutott, hogy a rendszerváltozás következtében adódó sajátságos nehézségek között kormányozza főegyházmegyénket, harcoljon az elkobzott egyházi javak visszaszerzéséért, megújítsa a főegyházmegye lelkiségét, mind az egyének, mind az intézményei életében egyaránt. Ezt célozta a főegyházmegyei zsinat meghirdetése és megtartása 2000-ben, valamint a főegyházmegye alapításának ezredik évfordulója alkalmából tartott millenniumi év számos rendezvénye.
A ráháruló feladat nem éppen volt könnyű. Ezért vált sokszor kereszthordozóvá, amikor nemcsak betegségek, emberi gyengeségek nehezedtek rá, mint minden emberre, hanem amikor próbálták befeketíteni, intézkedéseit félremagyarázni, lehető legrosszabb értelmezésbe ágyazni.
Most, amikor püspökké szentelésének huszadik évfordulóján köszöntjük, arra kérlek mindannyiótokat, imádkozzunk érette, hogy a Mindenható adjon neki bőséges kegyelmet, testi-lelki erőt a további felelősségteljes szolgálathoz.
Érsek atya az ünneplés minden formájától elzárkózik, de annál buzgóbban kérjük a legfőbb Pásztort, hogy „tartsd meg Isten őt nekünk” még sok számos évben, „hogy mindenben teljesítse szent akaratod!” (Jó atyánkért – Baka J. – Énekeskönyv, 387. sz.)
A feltámadt Üdvözítő áldja és segítse, hogy jó pásztorként vezethessen bennünket – az üdvösség felé vezető úton.

Gyulafehérvár, 2010. április 25-én, Papi Hivatások vasárnapján
 

† József s.k.
  segédpüspök,
  általános helynök

Körlevél év

Articol
Luni, 19 octombrie 2026, la ora 18.00, Academia Română din Roma a găzduit conferința intitulată „Episcopul Márton Áron – martor și simbol al Europei creștine”, un eveniment dedicat moștenirii spirituale a venerabilului episcop mărturisitor, evocând destinul unui păstor care, în mijlocul furtunilor istoriei, a rămas neclintit în slujirea adevărului evanghelic, a demnității umane și a libertății de conștiință.
Articol
În zilele de 18 și 19 octombrie 2026, la Roma au loc două evenimente de înaltă ținută eclezială și diplomatică, dedicate memoriei Venerabilului Episcop Márton Áron, una dintre personalitățile emblematice ale istoriei Bisericii din Transilvania în secolul al XX-lea. Înfruntând cu fidelitate neclintită furtunile istoriei, acest mărturisitor al credinței a apărat cu mult curaj demnitatea persoanei umane devenind un simbol autentic al credinței creștine și al reconcilierii dintre popoare.
Articol
Fosta mănăstire franciscană din Vințu de Jos se numără printre cele mai valoroase și mai bine păstrate ansambluri monastice ale franciscanilor bulgari din Transilvania. Importanța sa este evidențiată de conservarea, în mare parte, a configurației arhitecturale din secolul al XVIII-lea și de numărul relativ redus al intervențiilor care i-au modificat caracterul originar.