Az egyházközség valószínűleg egyidejű a Székelyföld katolikus hitre térítésével. A reformáció alatt, egyes vélemények szerint, megszűnt. 1684-ben állították vissza. Erről az anyakönyvek is tanúskodnak, amelyeket 1948-ban az állam kisajátított. A feljegyzések alapján a papi regestrumban 1332-ben egy György nevű plébános szerepel. A domus historiába be vannak jegyezve azok a papok, akik itt végeztek pasztorációs munkát 1678-tól 2009-ig. A templom szentélye 1336-ban épült. A templom hajója és tornya az 1700-as évekből való. Az oldalkápolna Rózsafüzér királynő tiszteletére 1821-ben, az orgona 1882-ben épült – Kolonics 65. műve. A templom vártemplomként van nyilvántartva, a várfal 1673-ban épült. Meggyőződéses hithű katolikusok élnek ebben a nagy kiterjedésű egyházközségben. Ünnepeinket és a szentmiséket megünneplik. Még működik az „eleven székely tízes rendszer”. Az imaélet is virágzik, 18 rózsafüzér-társulat létezik. Már az 1800-as évek elején feljegyezték, hogy Csíkszékből, Háromszékből és Gyergyószékből ide jártak a rózsafüzér-társulatok fejedelem asszonyai titkot cserélni. Ma az egyházközségben engesztelő csoportok és szentségimádásokat vezető csoportok vannak. Rendszeresen végeznek szentmisét négy templomban, és alkalmanként, nagy ünnepeken minden kápolnában.
Adresă:
537040 – Ciucsângeorgiu, nr. 13., jud. Harghita
Tel.:
0266-331.692
Fax.:
0266-331.692
E-mail:
Serviciu
Cantor: Fejér IstvánZi de adorație perpetuă: április 20.
Sfintele liturghii: vasár- és ünnepnapokon 9,30; 11 és 17, illetve 19 órakor, Hétköznap: 7,30 órakor és 17, illetve 19 órakor. Articol
Luni, 19 octombrie 2026, la ora 18.00, Academia Română din Roma a găzduit conferința intitulată „Episcopul Márton Áron – martor și simbol al Europei creștine”, un eveniment dedicat moștenirii spirituale a venerabilului episcop mărturisitor, evocând destinul unui păstor care, în mijlocul furtunilor istoriei, a rămas neclintit în slujirea adevărului evanghelic, a demnității umane și a libertății de conștiință.
Articol
În zilele de 18 și 19 octombrie 2026, la Roma au loc două evenimente de înaltă ținută eclezială și diplomatică, dedicate memoriei Venerabilului Episcop Márton Áron, una dintre personalitățile emblematice ale istoriei Bisericii din Transilvania în secolul al XX-lea. Înfruntând cu fidelitate neclintită furtunile istoriei, acest mărturisitor al credinței a apărat cu mult curaj demnitatea persoanei umane devenind un simbol autentic al credinței creștine și al reconcilierii dintre popoare.
Articol
Fosta mănăstire franciscană din Vințu de Jos se numără printre cele mai valoroase și mai bine păstrate ansambluri monastice ale franciscanilor bulgari din Transilvania. Importanța sa este evidențiată de conservarea, în mare parte, a configurației arhitecturale din secolul al XVIII-lea și de numărul relativ redus al intervențiilor care i-au modificat caracterul originar.