„A jubileumi év november 20-án, Krisztus Király ünnepén zárul. Ezen a napon – bezárva a Szent kaput – mindenekelőtt hálánkat és köszönetünket fejezzük majd ki a Szentháromságnak, hogy megadta számunkra a kegyelemnek ezt a rendkívüli időszakát. Krisztus uralma alá helyezzük majd az egyház életét, az egész emberiséget és a mérhetetlen kozmoszt, hogy hajnali világosságként árassza ránk irgalmasságát, és így valamennyien a közeljövő iránt érzett felelősséggel építhessünk gyümölcsözőbb történelmet. Mennyire szeretném, ha a következő éveket áthatná az irgalmasság, hogy mindenki találkozhasson Isten jóságával és gyöngédségével! Mindenkihez – hívőkhöz és távolállókhoz is – jusson el az irgalmasság balzsama, mint Isten már köztünk jelen lévő országának jele” – idézi Ferenc pápa Az irgalmasság arca kezdetű bullájának 5. pontját Jakubinyi György érsek az alkalomból kiadott körlevelében, amelyben közli: A gyulafehérvári székesegyház jubileumi kapuját Krisztus Király vasárnapján a 9 órakor kezdődő szentmise keretében személyesen zárja be, a csíksomlyói kegytemplom jubileumi kapuját dr. Orbán Szabolcs ferences provinciális fogja bezárni ugyanezen a napon, a fél 11-kor kezdődő szentmisén, a kolozsvári Szent Mihály-templom jubileumi kapuját pedig Tamás József segédpüspök zárja november 20-án, az esti 6 órás szentmise bemutatásával együtt.

romkat.ro

Fotó: seminarium.ro,  a gyulafehérvári irgalmasság kapujának a megnyitása. 

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).