D. a J. Kr.!

Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!

Amoris laetitia kezdetű, a családban megélt szeretetről 2016-ban kiadott apostoli buzdításában Ferenc pápa szemügyre veszi a családok helyzetét, vázolja azokat a lelkipásztori utakat, melyek a tartós és termékeny családok építéséhez vezetnek. Lelkipásztori megkülönböztetésre szólít fel bizonyos esetekben, és szemléletesen vázolja a családi lelkiség néhány vonását. Mindez arra irányul, hogy gyakoroljuk és őrizzük a házasságban és családban megélt szeretetet, mely megtermi annak gyümölcsét is: az igaz örömet. Mindezt idén ősszel tartalmi és módszertani vonatkozásban Bíró László, a MKPK családreferens püspöke is bemutatta főegyházmegyénk lelkipásztorai számára egy pasztorális nap keretében, Csíksomlyón.

Szent Család ünnepe közeledtével a názáreti Szent Családhoz fordulunk. Áldást kérünk főegyházmegyénk családpasztorációjára. A több központban elindult jegyeskurzusok, a jegyesoktatásban részt vevő házaspárok képzése és lelkigyakorlata mellett, családcsoportok, családos tábor, szülők iskolája, férjek/édesapák, feleségek/édesanyák, apa-lánya, egyedülállók és rendkívüli helyzetben élők lelki napjait továbbra is megtartjuk főegyházmegyei szinten. Élünk a házasság hete kínálta lehetőségekkel: egy héten át közbeszéd témájává tesszük a családi élet egyes elemeit, örömeit és buktatóit. A világi és az egyházi sajtóban megjelenítjük a házasság és család evangéliumi értékeit. Hargita, Kovászna, Maros és Kolozs megyében 2006-tól elindított Boldogabb családokért iskolai programot, amelynek célja a családi életre nevelés osztályfőnöki órák keretében, újabb önkéntesek képzésével továbbfejlesztettük. A Kecskeméten képzésben részesültek hivatalosan is megkezdhetik 2017-ben az ún. ciklusshow programot, melyben az élménypedagógiai elemek felhasználásával is tizenéves lányok tisztaságra nevelése és a családi életre történő felkészítése zajlik. Az irgalmasság éve jegyében pedig önkormányzati vagy plébániai családnapokon volt alkalmunk a házasság és család evangéliumát hirdetni, gyermekáldásért imádkozni. A főegyházmegyében most kezdődött Szent László-évhez ugyancsak csatlakozunk. Ezt jeleníti meg felújult és Szent Család ünnepén induló új honlapunk is: a www.csalad.ro.

Mindezen tevékenységek anyagi támogatásához járult hozzá a tavaly megtartott főegyházmegyei gyűjtés, melynek összege 39.390 lej volt, a 2% tavalyi összege pedig 1.566 lejt tett ki.

Megköszönve minden lelkipásztor és plébánia eddigi támogatását, a főegyházmegyei családpasztoráció újbóli támogatására tartunk gyűjtést 2016. december 30-án, Szent Család ünnepén. A begyűlt adományokat a Főegyházmegyei Családpasztorációs Központban vagy a főesperesi központokban szeretnénk összesíteni 2017. február 10-éig.

Szent László évében a családpasztoráció rendezvényeire ajánljunk és irányítsunk minél több házaspárt és családot. Keresztény családjaink támogatása az élet gyarapítása, keresztény és magyar jövőnk építése!

Gyulafehérvár, 2016. december 11-én, advent harmadik vasárnapján.

†György s. k.

érsek

Forrás: 2016/XIII. sz. érseki körlevél

A Főegyházmegyei Családpasztorációs Iroda elérhetőségei:

OFICIUL PASTORAL ARHIDIECEZAN PENTRU FAMILII

540053–Târgu-Mureş, P-ţa, Trandafirilor, Nr. 61.;

Tel: 0265–250–270 (109 belső); Fax: 0365–414–187;

Cod fiscal: 27225935; COD IBAN: R048 RNCB 0193 1174 7099 0001

Web: www.csalad.ro, e-mail: iroda@csalad.ro

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).