Szíria és a szomszédos régiók a világ legsúlyosabb humanitárius válságának helyszínei, ahol folyamatosan megsértik az emberi jogokat. A már hat éve tartó szíriai háború példátlan szenvedéseket okozott és okoz a lakosságnak. A konfliktus egyre vérengzőbbé vált, és becslések szerint – mivel nem léteznek pontos statisztikai adatok – 250.000 és 400.000 között lehet azon személyeknek a száma, akik ebben a háborúban életüket vesztették. Több mint 11 millió embert űztek el otthonaikból, közülük – csak Szíriából – kb. 4 millió ember menekült el. Legtöbben a szomszédos országokban (Libanon, Jordánia, Törökország területén), embertelen körülmények között élnek.

Szentatyánk, Ferenc Pápa sürgető szavait követve, ezen konfliktus áldozatainak megsegítése a Caritas hálózat prioritásává vált nemzetközi szinten:

  • A Szíriai Caritas (fontos szervezet Szíriában, ahol a lakosságnak mintegy 10%-a különböző felekezetű keresztény) segítséget nyújt, a nehéz körülmények között is, a leginkább veszélyeztetett lakosságnak, különösen a belső menekülteknek.
  • A Törökországi, Libanoni és Jordániai Caritas szervezetek támogatják az országaik területére érkezett több tízezer szíriai menekültet.
  • A Caritas szervezetek világszerte pénzbeli, logisztikai és technikai támogatást nyújtanak Szíriának és a vele szomszédos országoknak. 

Ebben a nehéz helyzetben a Romániai Caritas Konföderáció, a Nemzeti Caritas Katasztrófavédelmi Programon keresztül, a Nemzetközi Caritas hálózat partnereivel együtt, segítséget szeretne nyújtani a szíriai szenvedő lakosságnak, valamint a szomszédos országokban (Törökország, Libanon, Jordánia) élő menekülteknek.

A Romániai Püspökkari Konferencia beleegyezésével a Romániai Caritas Konföderáció gyűjtést szervez az ország összes katolikus templomában, 2017. február 19-én, a szíriai háború áldozatainak megsegítése céljából.

Főtisztelendő Paptestvéreket és a kedves Híveket szeretettel kérem, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék a Romániai Caritas Konföderáció kezdeményezését.

Folyó év február 19-re tervezett gyűjtésből befolyt összegeket kérjük a Gyulafehérvári Caritas Román Kereskedelmi Banknál megnyitott, RO46RNCB0003001569490006 számú bankszámlájára utalni (hivatalos megnevezése: Caritas Alba Iulia, adóhivatali szám: CF. 4562770) vagy a helyi kirendeltségeknél, munkapontoknál leadni.

Adományaikért ezúton is őszinte köszönetet mondunk. A jó Isten fizesse meg mindenkinek áldozatát, a maga kegyelmi gazdaságából.

 

†György s.k.

     érsek

(Részlet a II/2017. érseki körlevélből)

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).