Hagyományosan, immár a tizedik éve, hogy a Caritas minden év októberében megszervezi az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciót. Ekkor mécsesekkel világítanak meg egy-egy közteret, ahol minden egyes meggyújtott gyertya jelképes sorsvállalás a nélkülözőkkel. Lehetőség mindenki számára, hogy egy-egy gyertya meggyújtásával és pénzbeli adományával láthatóan is kifejezze: minden nehézség ellenére fontos számára a közösség és érdekli a szegény emberek sorsa. A tavaly több mint 4.700-an jöttek el, a helyszínen elhelyezett perselyekben 41.095 lej gyűlt össze, és ezekből az adományokból körülbelül 600 nehéz sorban élő család és egyedül élő idős személy részére készített a szervezet élelmiszercsomagokat, így tette szebbé a nélkülözők karácsonyi ünnepét. Idén, október 12-én, pénteken este 6 és 8 óra között  ismét felragyognak az együttérzés lángjai Erdély 11 településén: Marosvásárhelyen a Színház-téren, Csíkszeredában a Majláth Gusztáv Károly téren, Gyergyószentmiklóson a Művelődési Központ előtt, Székelyudvarhelyen a Dávid Ferenc téren (Bethlen negyedi park), Székelykeresztúron a központban, Bereckben a kultúrotthonban, Marosszentgyörgyön a Szent György téren, Szovátán Petőfi Sándor téren, Erdőszentgyörgyön a Művelődési Ház előtt, Gyergyóalfaluban Petőfi Sándor Művelődési Házban (itt a rendezvény október 13-án, szombaton zajlik), Petrozsényben a színház melletti parkban. Mutassuk meg, hogy nem vagyunk közömbösek a nehezebb sorsú embertársaink iránt! Együtt idén is segíthetünk.

 

 

www.caritas-ab.ro/hu/egymillio-csillag-szegenyekert-2018

fb esemény

www.facebook.com/CaritasAB

 

Fényképek: 2017, 2016, 2015, 2013, 2011

 

Molnár József

PR-Gyulafehérvári Caritas

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).