Tekintettel a rohamosan terjedő COVID-19-járványra, az idei húsvéti ünnepkörünket a hagyományostól eltérő módon kell megszerveznünk és megünnepelnünk. Fontos azonban, hogy – a megengedett korlátok közt – mindent megtegyünk keresztény életünk legnagyobb ünnepének méltó megünnepléséért. Szükségünk van az erőt adó és gondunkat viselő Feltámadottra.

Figyelembe véve a világi hatóságok rendelkezéseit, valamint az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció előírásait, a nagyheti szertartásokat az alábbi rend szerint végezzük:

1. A szertartások időpontjáról, azok közvetítési módjáról mindenki maga dönt. Az időpontokról kérjük értesíteni a híveket, hogy otthonaikból ők is bekapcsolódhassanak a szertartásokba.

2. A teljes nagyheti szertartásokat élő adásban közvetítjük a székesegyházból a templom.ro oldalon:

  • Virágvasárnap: 10 órától.
  • Nagycsütörtök, utolsó vacsora emlékére: 18 órától.
  • Nagypéntek: 15 órától keresztúti ájtatosság, amelyet a nagypénteki szertartás követ.
  • Nagyszombat, húsvéti vigília: 19 órától.
  • Húsvétvasárnap: 10 órától.

A liturgikus cselekmények időpontjait úgy választottuk meg, hogy azok ne essenek egybe a Szentatya által végzett szertartások időpontjával.

A román nyelvű hívek a sfantaliturghie.ro oldalon követhetik a szertartásokat az alábbi időpontokban:

  • Virágvasárnap: 9.30 órától (Kolozsvár, Piarista)
  • Nagycsütörtök, utolsó vacsora emlékére: 18 órától (Brassó, Szent Kereszt)
  • Nagypéntek: 15 órától – keresztúti ájtatosság, utána a nagypénteki szertartás (Petrozsény, Szent Borbála)
  • Feltámadási szertartás: 19 órától (Kolozsvár, Piarista)
  • Húsvétvasárnap: 10 órától (Brassó, Szent Kereszt)

Mindazok, akik nem az online felületeken keresztül kapcsolódnak be a székesegyházunkból és a templomainkból közvetített szertartásokba, magyar nyelven a DunaTV, román nyelven pedig a TVR2 tévéadók szertartás-közvetítéseit követhetik. 

3. Az állami előírásokat betartva, zárt ajtók mögött, hívek nélkül végezzük a szertartásokat, a kántor és sekrestyés segítségével.

4. Virágvasárnap elmarad a körmenet. A székesegyházi szertartásokon a Misekönyvben lévő II. formát, a templomokban tartott szertartásokon pedig a III. formát alkalmazzuk. Az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció utasításainak értelmében érvényes a hívek – otthonaikban e célból előkészített – barkaágainak az élő közvetítés során történő megáldása.

5. A krizmaszentelési misére a fennálló helyzet miatt későbbi időpontban kerül sor, amit majd közlünk.

6. Nagycsütörtökön minden pap kivételesen engedélyt kap arra, hogy ezen a napon, megfelelő helyen nép nélküli misét (magánmisét) celebráljon. A lábmosás szertartása elmarad. Az Utolsó vacsora emlékmiséjének végén elmarad az Oltáriszentség átvitele. Az Oltáriszentséget továbbra is a tabernákulumban kell őrizni.

7. Nagypénteken a szokásos tíz könyörgés után a mostani alkalomra írt tizenegyedik könyörgést is elimádkozzuk (lásd 1. sz. melléklet). A Szent Kereszt előtti hódolat szertartásánál egyedül a celebráns csókolja meg a keresztet. A szokásban levő szentsír-állítás és őrzése elmarad.

8. Húsvéti vigília: „A vigília ünnepélyes megkezdése: a Lucernárium (Fényünnepség)” részből elmarad a tűz megáldása. A húsvéti gyertya meggyújtását követően a körmenetet kihagyva hangzik fel a Húsvéti Örömének (Exultet). Ezt követi az Ige liturgiája. „A keresztség liturgiájá”-nál csak a keresztségi fogadást (fogadalmakat) újítjuk meg. A szentmise végén elmarad a szokásos feltámadási szertartás, valamint az ezt követő körmenet. A zárókönyörgés után a szentségkitétel következik, majd a Te Deum, a Tantum Ergo, és befejezésként a szentségi áldás. Az áldás után elénekeljük a Mennynek Királyné Asszonya imát, majd a kivonulási énekkel véget ér a szertartás.

9. Húsvétvasárnapi eledelszentelés: A Kárpát-medence legnagyobb húsvétvasárnapi eledel-szentelésére Csíkszeredában idén reggel 8 órakor kerül sor. A Szent Kereszt Plébánia által közvetített szertartás, amelyet Exc. és Ft. Tamás József ny. segédpüspök végez, online követhető a templom.ro oldalon.  Ahogy a barkaszentelésnél, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció utasítása értelmében ez esetben is érvényes az otthon e szándékkal előkészített eledelek élő közvetítés során történő megáldása.

10. A nagyheti és húsvéti szertartások idején a liturgikus előírásoknak és a helyi szokásoknak megfelelően harangozzunk, ezzel is jelezve híveinknek, hogy a templomban a pap végzi a liturgiát.

Igyekezzünk kihasználni minden online felületet és egyéb kommunikációs lehetőséget, hogy híveinket kellőképpen fel tudjuk készíteni arra, hogy idén ugyan más lesz ünnep, de virtuális módon, lelki közösségben együtt ünnepeljük mindannyian a Húsvétot!

(részlet a 2020/IV. érseki körlevélből)

 

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).