FŐTISZTELENDŐ PAPTESTVÉREK, KEDVES HÍVEK!

Talán többek számára ismerős a történet, hogy egy idős nagypapa leette magát evés közben, mert nem tudta pontosan a szájához emelni a leveseskanalat. A fia, vagyis a családapa, úgy döntött, hogy elküldi a közös asztaltól. Készített neki egy kis asztalt a konyhában – ahol nem látszott –, hogy ezután egyedül fogyassza el a számára szükséges táplálékot. Így aztán nem okozhatott több botrányt, amikor barátok jöttek ebédre vagy vacsorára. Néhány nappal később, amikor az apa hazaérkezett, látja, hogy az ő legkisebb fia fadarabokkal, kalapáccsal és szögekkel játszik, és barkácsol valamit. „Mit bütykölsz? – kérdezte tőle. – Készítek egy asztalt, apa. – Asztalt, minek? – Hogy legyen neked is, amikor megöregszel, és akkor majd te is tudsz ott enni!”

Az idős ember nagy kísértése, ami megnehezítheti életét: az az érzés, hogy már életének nincs értelme. Ha semmire sem érzi magát jónak, akkor nincs is rá szükség. Ha semmi hasznát nem veszik, akkor fölöslegesnek érzi magát. De lehet, hogy nemcsak így érzi, hanem így is tapasztalja a hozzátartozók szavaiból, magatartásából.

Kedves Testvéreim! A fenti történetben a gyerek tükröt tartott édesapjának, az édesapa pedig rögtön intézkedett és az idős nagyapa visszakerült a családi asztalhoz.

A gyulafehérvári főegyházmegyei Caritas által idén is megszervezendő Szent Erzsébet gyűjtés újból tükröt szeretne tartani felénk és emlékeztetni akar arra, hogy a jövő nem velünk kezdődött. Nemcsak a gyűjtés, hanem ez évben elterjedt és egyre inkább csúcsosodó járványhelyzet is figyelmeztet, hogy még jobban figyeljünk idősebb testvéreinkre.

A Tisztelendő Paptestvéreket és a kedves Híveket szeretettel kérem, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék Főegyházmegyei Caritas szervezetünk kezdeményezését. A folyó év november 15-re tervezett Szent Erzsébet gyűjtésből befolyt összegeket kérjük a Gyulafehérvári Caritasnak a Román Kereskedelmi Banknál megnyitott, RO46 RNCB 0003 0015 6949 0006 számú bankszámlájára utalni (hivatalos megnevezése: Caritas Alba Iulia, adóhivatali szám: C.F. 4562770) vagy a helyi kirendeltségeknél, munkapontoknál leadni.

Adományaikért már most őszinte köszönetet mondok. A jó Isten fizesse meg mindenkinek áldozatát, a maga kegyelmi gazdagságából.

                                                                                                           

                                                                                                                        † Gergely s.k.                                                                                                                            érsek

(2020/X. érseki körlevél)

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).