Az egyes látogatásokra a pápát népes újságírócsapat kíséri. Akinek erre a vatikáni sajtóközpont akkreditációt ad, ezáltal hivatalos lehetőséget kap az utazást dokumentálni, az a római repülőtérről való indulástól a visszaérkezésig kíséri minden helyszínre a szentatyát. A célország újságírói mindig kiemelt helyet kapnak ilyenkor: a repülőgépen ők tehetik fel az első kérdést.

Így volt ez a romániai látogatáskor is, amikor éppen a minket, erdélyi katolikusokat képviselő médiaszakember, Micaci Cristian kérdezhetett legelsőnek. A csíksomlyói látogatás emléke olyannyira maradandó emléket hagyott Ferenc pápában, hogy azóta többször emlegette. Carlos Herrera spanyol újságírónak a Cope katolikus rádió számára adott interjújában felidézte, és most, a budapesti eucharisztikus kongresszusra reflektáló válaszában is újra idézte az emléket: És ti, magyarok: veletek voltam tavaly Erdélyben, csodálatos volt az a magyar mise! (Az olaszul értők a beszélgetést a Vatican News videófelvételén megnézhetik.)

A budapesti eucharisztikus kongresszus után, szeptember 15-én Pozsonyból Rómába tartva a Magyar Kurírt képviselő Kuzmányi Istváné volt az első kérdés, amely így hangzott: “Köszönjük, hogy eljött Budapestre. Látogatása során idézte tiszteletreméltó Mindszenty József bíborost, aki azt mondta: Ha van egymillió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól! Miért döntött úgy, hogy mint pápa huszonegy év után részt vesz a nemzetközi eucharisztikus kongresszuson? Ebből az eseményből kiindulva hogyan látja az európai kereszténység jövőjét, és mi, magyarok mit tehetünk érte?”

Ferenc pápának a kérdésre adott válaszát egészében idézzük Tőzsér Endre fordításában a Magyar Kurír hírportál nyomán.

— Köszönöm, nagyon köszönöm! Először nem értették igazán az emberek: „csak a szertartásra jön, de nem látogat meg minket, magyarokat?”; és van, aki rosszat feltételezett. De aztán elmagyaráztam, hogy a látogatást Szlovákiába terveztük, és az eucharisztikus kongresszuson való részvételen később kezdtem gondolkodni. De megígértem az elnökötöknek – ez már a harmadik alkalom, hogy találkozom vele –, hogy megvizsgáljuk, jövőre vagy az azt követő évben el tudnék-e jönni. Mert nagyon sok értéke van a magyaroknak, például megragadott, mennyire mély az ökumenizmus iránti érzék. Ez mélyen megérintett. Általánosságban Európának – mindig elmondom – vissza kell térnie az alapító atyák álmaihoz. Az Európai Unió nem egy gyűlés, hogy bizonyos dolgokat elintézzünk, szétosszunk… az Európai Unió alapja egy olyan szellemiség, amelyet Schuman, Adenauer, De Gasperi álmodott meg. Vissza kell térni ezekhez a nagyokhoz. Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unió csak egy irányító hivatal legyen, de ez nem helyes, el kell menni egészen a misztikáig, meg kell keresni Európa gyökereit, és tovább kell vinnie azokat. És úgy gondolom, minden országnak előre kell haladnia. Igaz, bizonyos érdekek, talán nem európai érdekek, megpróbálják az Európai Uniót ideológiai gyarmatosításra használni, és ez elfogadhatatlan. Nem! Az Európai Uniónak függetlennek kell lennie, és minden országnak azonos színvonalon kell állnia, a nagy alapítók álmából nyerve inspirációt. Én így látom. És ti, magyarok: veletek voltam tavaly Erdélyben, csodálatos volt az a magyar mise!

RomKat.ro

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).