Immár huszadik alkalommal szervezzük meg főegyházmegyénk hivatalos zarándoklatát, melynek célja I. Sz. Márton Áron püspök életútja fő állomáshelyeinek meglátogatása. A koronavírus okozta kényszerleállás után, ugyanazzal a lelkesedéssel, imádságos lélekkel szeretnénk ismét útjára indítani az emberkatedrális emléke előtt imádságosan tisztelgő zarándoklatokat. A zarándokúton kísérőnk a csendes ráfigyelés, az imában elmélyedt lélek, úgy, ahogyan azt Áron püspök tanította népének. Így lehet számunkra az ő élete világító jel és égő fáklya, mely korunkban, századunkban is utat mutat nekünk, figyelmünket Istenre irányítja.

Programunk célja kettős: egyrészt emberközelből megismertetni nagy püspökünk életútjának állomásait; másrészt imádkozni az ő szentté avatásáért, ápolni kultuszát népünk lelkében. Ebben segíti a zarándokot a mindennapi szentmisén való részvétel és az elmélyült imádkozás zarándokutunk folyamán.

A zarándoklat időpontja: 2023. június 1-4.
A zarándoklatot vezeti: Obermájer Ervin viceposztulátor és Ferencz Kornélia, az Erdélyi Mária Rádió önkéntes munkatársa.
Jelentkezési határidő: amíg a helyek be nem telnek.
Jelentkezés: Ferenc Kornéliánál, a +40 726 107 002-es telefonszámon.

Első nap, csütörtök (június 1.)
• 6:30 - Indulás Székelyudvarhelyről Csíkszeredába (útközben az autóbusz felveszi az útba eső helységekből a zarándokokat).
• Dánfalva: szentmise.
• Csíkszentdomokos: Márton Áron Múzeum, szülői ház és a templom megtekintése, majd ebéd.
• Gyergyószentmiklós, Ditró útvonalon, Szászrégen megállóval, este megérkezés Máramarosszigetre. Vacsora és a szálláshely elfoglalása.

Második nap, péntek (június 2.)
• Máramarossziget: reggeli után börtönmúzeum, délben szentmise, ebéd után szegények temetője
• Dés: közös esti ima a ferences atyákkal, vacsora és szállás.

Harmadik nap, szombat (június 3.)
• Dés: reggeli, utána indulás tovább.
• Szamosújvár: temető meglátogatása, szentmise a felújított templomban, utána ebéd.
• Kolozsvár: a Szent Mihály-templom meglátogatása, piarista templom, Báthory-Apor szeminárium.
• Estére megérkezés Gyulafehérvárra: vacsora és a szállás elfoglalása.

Negyedik nap, vasárnap (június 4.)
• Gyulafehérvár: reggeli, szentmise a székesegyházban, püspöki palota, az udvar és a kert megtekintése, utána ebéd.
• Az esti órákban visszaérkezés Csíkszeredába.

Minden kedves leendő zarándoktársunkat imádságos lélekkel és szeretettel várjuk!

Obermájer Ervin
viceposztulátor

 
Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).