VI. / 2023. KÖRLEVÉL (2023. június 1.)

2023. / VI. KÖRLEVÉL

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Valamennyi Főtisztelendő Plébánia Hivatalnak

 

Székhelyükön

Szám: 1785/2023

Az új misekönyv bevezetése

    A harmadik, hivatalos, bővített vatikáni kiadás alapján – a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából, illetve az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció jóváhagyásával (Prot. N. 207/21) – elkészült a Római Misekönyv magyar nyelvű fordítása, amelynek használatához a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia is megkapta, saját területére, az említett kongregáció jóváhagyását (Prot. N. 352/21).

    Az új misekönyv az igényelt példányszámban már megérkezett egyházmegyéinkbe és mi, a Gyulafehérvári Főegyházmegye, valamint a nagyváradi, a szatmári és a temesvári egyházmegyék főpásztorai úgy döntöttünk, hogy a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia területén, 2023. június 29-én, Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepén kerül bevezetésre.

   Az 1991-es kiadás lényegi részei nem módosultak, azonban több változtatásra, illetve javításokra és betoldásokra is szükség volt a Szentszék által kiadott, latin nyelvű Editio Typica szövegét szem előtt tartva. A szentmise állandó részeiben az alábbi lényegesebb módosítások lépnek érvénybe:
- A közgyónásnál az új misekönyvben ez áll: „Kérem ezért a Boldogságos, mindenkor Szűz Máriát”. Innen kikerült a „szeplőtelen” kifejezés, mivel az nem része a latin szövegnek.
- A felajánlás előtt eddig így szerepelt: „a bor és víz titka által”. Itt a szórendet kell megváltoztatni a latin szerint. A jövőben ez így hangzik majd: „e víz és bor titka által”.
- Amikor az eucharisztia liturgiájában a pap a hívek felé fordul, az új fordítás szerint a következőket mondja: „Imádkozzatok, testvéreim, hogy az én áldozatom és a tiétek kedves legyen a mindenható Atyaisten előtt!”
- A békeköszöntésnél eddig az szerepelt a szövegben, hogy „Köszöntsétek egymást a béke jelével!” Ennek helyére ez kerül: „Engesztelődjetek ki szívből egymással!”
- Az áldozás előtti részben a korábbi misekönyvben ez állt: „Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten Báránya.” Az új kiadásban ezt, szintén a latin eredetivel megegyezően, felváltja a következő kijelentés: „Boldogok, akik meghívást kaptak a Bárány lakomájára”.

A Főtisztelendő Paptestvérek kiemelten figyeljenek oda a „Függelék a mise rendjéhez” fejezetre (533-559. old), a korábbi „Eukarisztikus imák különleges alkalmakra” rész mostani megfelelőjére, mert a szövegek lényegesen változtak, a korábbi kiengesztelődési eucharisztikus ima mellé egy második is bekerült, az eukarisztikus ima gyermekmisékre viszont már nem szerepel.
Főtisztelendő Paptestvéreinket arra kérjük, hogy gondoskodjanak az új misekönyvek átvételéről, majd annak alapos áttanulmányozása után, lelkipásztori tapintattal vezessék be a híveket is az új formák és szövegek alkalmazásába.
Köszönjük a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Liturgikus Bizottságának az alapos és szakszerű munkát, hiszen az ő szolgálatuk révén jutott el hozzánk is az új misekönyv. Kívánjuk, „hogy a szent Liturgia áhítatos és szabályos végzése szolgálja valóban Isten nagyobb dicsőségét, s mind a klérus, mind a ránk bízott nép számára bőséges kegyelemforrás legyen” (Előszó a Római Misekönyv harmadik vatikáni kiadásának hivatalos fordításához).

2023. június 1-jén, a mi Urunk Jézus Krisztus, az örök Főpap ünnepén

+ Kovács Gergely gyulafehérvári érsek
+ Böcskei László nagyváradi püspök
+ Schönberger Jenő szatmári püspök
+ Pál József Csaba temesvári püspök