Lezárult a szentév

Körkép egyházmegyénkből

 

Az irgalmasság éve bezárul, de az irgalmasságban való elmélyülés, annak gyakorlása sosem fejeződhet be életünkben – mondta Jakubinyi György érsek a gyulafehérvári székesegyházban az Irgalmasság kapuja előtt állva november 20-án, Krisztus Király vasárnapján. Kiemelte, hogy az irgalmasság lelkületének tovább kell élnie szívünkben, hiszen ennek az évnek feladata az irgalmasság, a megbocsátás cselekedetein át az volt, hogy minél inkább bevezessük életünkbe a szeretet megvalósulásának gyakorlatait. Ezt követően a hívekkel és a jelen lévő papsággal együtt imádkozott, dicsőítve az irgalmas Istent, megköszönve szeretetét és a vele való megbékélés ajándékait. Az érsek szentbeszédében az ünnep jelentőségéről, valamint Krisztus üdvözítő áldozatáról beszélt, melynek hatása örök az egyházban éppen úgy, ahogy Krisztus királysága is. A szentmise helyi szokás szerint körmenettel és szentségi áldással ért véget. (Baróti Tibor)

„Amikor egy ajtó bezárul, a jó Isten kinyit egy sokkal szebbet!" – mondta Orbán Szabolcs, a Szent Istvánról elnevezett erdélyi ferences tartomány elöljárója november 20-án a csíksomlyói kegytemplomban az Irgalmasság kapujának bezárása alkalmával. A jubileumi évnek nem az volt a célja, hogy látványosan kinyisson, majd bezárjon egy kaput, hanem hogy az irgalmasság mindennapi megélésére figyelmeztessen. Isten nem fárad bele végtelen irgalmassága kiárasztásába. A jubileumi év felhívta a figyelmet arra is, hogy a mindennapokban miként lehetünk irgalmasak, és miként fogadjuk el az irgalmasságot. Életünkhöz tartozik a büszkeség, nagy kísértése a ma emberének, hogy mindent saját maga akar megoldani. Törékeny ez az „álszabadság”! Az erőszakkal elért szabadság addig áll fenn, amíg egy másik jön helyére. Jézus a kereszten nem válaszolt a provokációra, de amikor az egyik gonosztevő arra kérte, hogy emlékezzen meg róla, amikor országába ér, akkor azt válaszolta neki: „még ma velem leszel a paradicsomban”. Ha Isten készséget tapasztal az ember részéről, a legnagyobb lehetőséget adja neki. Szükséges belátnunk: egyedül nem megy nekünk, csak Istennel! Ha kérjük Istent, ő nem hagy magunkra! Isten irgalmassága a legnagyobb kincs, amit kaphatunk. A kegyelem rendkívüli időszakát éltük, köszönetet mondunk ezért, és Isten kegyelmébe helyezzük életünket a közeljövőben is. A szent év kapuját bezártuk, de Isten irgalmasságának kapuja örökre nyitva marad – hangsúlyozta a szentmise prédikációjában a ferences tartományfőnök.

Az ünnepi szentmisét Csíksomlyón a Te Deum eléneklése és szentségi áldás zárta. (Csúcs Mária)

 

Kolozsváron Tamás József püspök zárta a Szent Mihály-templomban megnyitott Irgalmasság kapuját Krisztus király ünnepén az esti ünnepi szentmise keretében. Az asszisztencia, a papság és a hívek közül sokan az Irgalmasság kapuján keresztül léptek be a templomba, ezt követően zárultak az Irgalmasság szentévének elején megnyitott kapuk. Homíliájában a püspök a napi evangéliumból kiindulva arra kereste a választ: milyen király Krisztus, s melyek az isteni irgalmasság legalapvetőbb ismérvei? A Golgota hegyén a megfeszített Krisztus jobb, illetve bal oldalán levő lator emblematikusan mutatja azt a kétféle emberi magatartást, melyet az emberek az isteni irgalmassággal szemben tanúsítanak: a bal lator visszautasítja, a jobb pedig elfogadja az isteni kegyelmet, amelyre mindannyian rászorulunk. Kovács Sándor főesperes-plébános a szentmise végén arra figyelmeztetett, hogy az irgalmasság gyakorlása kell legyen keresztény mivoltunk mércéje. (Fábian Róbert) 

Vasárnap 48. szám
Fotók: SIS (Gyulafehérvár), Csúcs Mária (Csíksomlyó), Ilyés Zalán (Kolozsvár)