ADVENTI LÁMPÁS (Fénygyújtó gondolatok napról napra)

Dr. Jakubinyi György ny. érsek

December 15., szerda: Lk 7,19-23: Keresztelő Szent János követsége.

Keresztelő Szent János, az előfutár, egy távlatban szemléli az Úr Jézus két eljövetelét: a karácsonyit és a világ végén a végítéletkor. Ezért van zavarban a börtönben a hírek hallatára, hogy Jézus, akire ő a Jordán partján háromszor is rámutatott: „Íme az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit”, nem ítélkezik, hanem megbocsátást hirdet. Kérdésre, hogy ő-e a Messiás, az Úr Jézus a jövendölés beteljesedésére utal, amit Keresztelő Szent János követei láthattak jelenlétében: a csodás gyógyulások a Messiásról tesznek tanúságot. Amikor vágyaink nem teljesülnek, amikor úgy tűnik, hogy Isten nem hallgatja meg imáinkat, gondoljuk meg, hogy az Úr Jézus valóban a megjövendölt Messiás, aki megváltotta a világot és minden kérésünket teljesíti, amelyek lelkünk javára vannak, nem úgy, ahogy mi szeretnénk, hanem úgy, ahogy Ő azt javunkra jónak látja! 

Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.