Főegyházmegyénkben farsang utolsó vasárnapja az ifjúság napja. Dicséretes dolog, hogy ez alkalomból több plébánia olyan programot szervez, amelyben az egész közösség a fiatalokkal együtt ünnepel és imádkozik.

Főegyházmegyénk ifjúságának lelkipásztori szolgálatában fontos szerepe van a lelkipásztoroknak, a hitoktatóknak, a katolikus iskolák nevelőinek, az egyetemi és ifjúsági lelkészeknek. Munkájukat a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) hivatott összehangolni.

Idei terveik között a következő programok és kezdeményezések szerepelnek:

  • Ifjúsági csoportvezetők téli tábora
  • Ifjúsági lelkészségek regionális találkozója – a Gyulafehérvári-, Szatmári-, Nagyváradi- és Temesvári egyházmegyék ifjúsági lelkészségeinek részvételével
  • Ifjúsági lelkészségek országos találkozója – a romániai római- és görögkatolikus egyházmegyék ifjúsági lelkészségeinek részvételével
  • „Teljes Szívvel” - ifjúsági csoportvezető képzés
  • FIF Fórum – a FIF elnökségének körútja az egyházmegye székelyföldi régiójába; találkozás az ifjúsági csoportok vezetőivel
  • Resurrexi – ifjúsági ének-zenecsoportok találkozója és képzése
  • FIF Kupa – ifjúsági csoportok sportnapja
  • Önkéntesek tábora
  • Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó
  • FIF hálaadó est
  • FIF munkatársak találkozója

Szeretettel kérem Főtisztelendő Testvéreimet, hogy ezeket a programokat ajánlják a fiatalok figyelmébe, és buzdítsák őket a részvételre. Részletesebb informácókat az ifjúsági lelkészség honlapján találhatnak: www.fif.ma

A FIF tevékenységének támogatásához főegyházmegyénk plébániái a tavalyi esztendőben 33.786 lejjel járultak hozzá.

Megköszönve Főtisztelendő Testvéreim és a kedves hívek eddigi támogatását, tisztelettel kérem, hogy 2017. február 26-án, évközi 8. vasárnapon szervezzenek gyűjtést az ifjúsági pasztoráció támogatására. A begyűlt adományokat juttassák el a szokásos módon a Főesperesi Hivatalba, hogy onnan összesítve utalhassák át a FIF számlájára.

Az ifjúság vasárnapján főpásztori áldásommal együtt tolmácsolják Szentatyánk buzdító szavait, melyeket a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó imavirrasztásán mondott a fiataloknak: „Jézus, aki az út, arra hív téged, hogy hagyj nyomot a történelemben. Ő, aki az élet, arra hív, hogy hagyj nyomot, amely élettel tölti meg történelmedet és mások történelmét. Ő, aki az igazság, arra hív téged, hogy hagyd el az elkülönülés, a megosztottság útjait. Az Úr áldja meg álmaitokat!”

 

OFICIUL ROMANO CATOLIC ARHIDIOCEZAN PENTRU TINERET ALBA IULIA

RO–505200. FAGARAS, Str. V. ALECSANDRI nr. 1.

Web: www.ekip.ro; Tel. 0740-558015 (Tamás Barna ifj. lelkész); E-mail: ifilelkesz@yahoo.com

BANCA COMERCIALA ROMANA (BCR) FAGARAS

COD IBAN: RO18RNCB0053048611200001; COD FISCAL: 14282521

(részlet az I./2017. érseki körlevélből)

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).