ADVENTI LÁMPÁS (Fénygyújtó gondolatok napról napra)

Dr. Jakubinyi György ny. érsek

December 16., csütörtök: Lk 7,24,30: Jézus tanúsága Jánosról

Az Úr Jézus a legnagyobb dicséretet előfutáráról, Keresztelő Szent Jánosról mondta: „Asszonyok szülöttei kötött nincs nagyobb (próféta) mint (keresztelő) János.” Már a legszebb középkori lelki könyv, Krisztus követése megjegyzi, hogy a Szenteknek sem tetszik, ha vitatjuk, melyik nagyobb a másiknál. A Szentekben Isten kegyelmét tiszteljük, amellyel – és ez is kegyelem volt! – ők közreműködtek. A Szentek tisztelete is Istenhez vezet, akit egyedül imádunk, a Szenteket tiszteljük. A hittudomány nyelvén a Szűzanyának jár ki az elsődleges tisztelet (protodulia), míg Szent Józsefnek a magasabb tisztelet (hüperdulia), a többi Szentnek pedig a tisztelet (dulia). Ezért Egyházukban a Szentek sora a Boldogságos, Isten-szülő Szűzanyával kezdődik, Szent József folytatja, de rögtön utána következik Keresztelő Szent János, az előfutár. Az Úr Jézus mégis hozzá teszi a dicsérethez: „De, aki a legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint ő.” A megváltás az Ószövetség ígéreteinek a beteljesítése. Ezért az új Szövetség felmúlja és beteljesíti az ót. Ez adja meg keresztény mivoltunk igazi nagyságát, ISTEN kegyelméből. 

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).