D. a J. Kr.!
Valamennyi Ft. Plébánia Hivatalnak
Székhelyükön
Tartalom:
- Szentírás-vasárnapi felhívás és gyűjtés
- Székesegyházi búcsú és Veni Sancte
- Újabb kinevezések főegyházmegyénkben
- Papi Szenátus őszi ülése
- Őszi papi rekollekció programja
- Plébániai munkatársak részére újabb képzéssorozat indul
- Ifjúság éve meghirdetése
- Könyvajánlás
Szám: 1401–2017.
Szentírás-vasárnapi felhívás és gyűjtés
Krisztusban szeretett Testvéreim és Híveim!
Újra meg újra buzdít az Egyház bennünket: „Olvassátok a Szentírást!” A hívek közül sokan készségesen próbálnak eleget tenni ennek a felhívásnak, de amikor nekifognának a bibliaolvasásnak, nem várt nehézségekkel szembesülnek: „Hol kezdjem az olvasást? Szó szerint kell-e érteni mindent, amit a Szentírás-ban olvasok? Ki tudja megmagyarázni a ho-mályos részeket? Milyen gyakran és mennyit olvassak?...” A körlevélnek a terjedelme nem teszi lehetővé, hogy részletesen kifejtsem a választ ezekre a kérdésekre, egyébként is a hívek a katolikus könyvesboltokban, de az interneten is viszonylag könnyen megtalálhatják a Bibliával kapcsolatos szakirodalmat illetve szakvéleményt.
Egy-két eligazító szempontot viszont meg-fogalmaznék: a szentírásolvasást az egyházi hagyomány „lectio divina”-nak, vagyis „isteni olvasmánynak” nevezi. Nem véletlenül, hiszen a Szentírás Istentől jön, Istenről tanúskodik, Istenhez vezet és Isten közelségének tapasztalatát nyújtja, ha imádságos lélekkel olvassuk.
A „lectio divina” tehát imádságos olvasása a Szentírásnak. II. Guigo karthauzi szerzetes a lectio divina-t a szerzetesek létrájának nevezi, ami felvezet Istenhez (Scala claustralium). Ennek a létrának négy foka van: az első az olvasás, a második az elmélkedés, a harmadik az imádság, végül a negyedik a szemlélődés. Először tehát figyelmesen elolvassuk a kiválasztott szentírási szakaszt, utána azon elmélkedünk, hogy mit is akar Isten nekünk mondani az adott szentírási részben. Az imádságban mi válaszolunk Istennek arra, amit Ő üzent nekünk a Biblia szavain keresztül, végül pedig a szemlélődésben befogadjuk Istent a mi életünkbe.
Guigo szerzetes egy szemléletes példával világosítja meg ennek a négy lépésnek az értelmét: „Maga az Úr mondja: Keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek (Mt 7,7). Keressetek tehát az olvasmányban és találtok az elmélkedésben, kopogtassatok imádságban és megnyittatik nektek a szemlélődésben. Az olvasmány olyan, mint amikor szilárd ételt veszünk a szájunkba, az elmélkedés megaprítja és megrágja, az imádság ízlelgeti, és a szemlélődés elnyeri az ízlelés örömét.”
Ne keseredj el, ha nem értesz meg egyből mindent, amit olvasol. Szíriai Szent Efrém ezekkel a szavakkal buzdít: „Amit alkalmatlanságod miatt nem nyersz el ebben az órában, az elnyered egy másikban. Csak tarts ki. Ne próbáld türelmetlenül egy kortyból magadhoz venni azt, amit nem lehet egyszerre lenyelni. De gyávaságból ne is add fel, hogy meríts abból, amit csak kortyonként vehetsz magadhoz.”
Szent Jeromos ünnepe, illetve a „Szentírás vasárnapja” alkalmából kívánom, hogy gazdagodjatok a Szentírás ismeretében és imádságos lelkületben.
Az elmúlt évek gyakorlatához híven szeptember utolsó vasárnapján (idén szeptember 24.) ismét megtartjuk a gyűjtést főegyházmegyénkben a Szentírás terjesztésének ügyéért. A Katolikus Magyar Bibliatársulat ezúttal is köszönetét fejezi ki mindazok iránt, akik adományaikkal, önkéntes munkájukkal támogatták a Társulatot, illetve a Szentírás terjesztésének ügyét. A Katolikus Magyar Bibliatársulat célkitűzései között szerepel, hogy jutányos áron eljuttassa a Szentírást mindazokhoz, akik érdeklődnek Isten Igéje iránt, illetve hogy olyan programokat, lelki napokat szervezzen, amelyek elősegítik a Szentírás teljesebb megismerését.
Ez utóbbi célt szem előtt tartva mellékeljük e körlevélhez a Katolikus Magyar Bibliatársulat által készített bibliaóra vázlatot. Ugyanakkor – megbízásunkra – a Katolikus Magyar Bibliatársulat Főegyházmegyei Biblia-napot szervez, mely idén – október 21-én, szombaton, Székelyudvarhelyen lesz. Címe: „Migránskérdés bibliás szemmel”. A Biblia-nap 10:00 órakor kezdődik, és délután 5 órakor a székelyudvarhelyi ferences templomban bemutatott szentmisével ér véget. A Biblia-társulat szeretettel várja az érdeklődőket, hogy ez alkalommal is erősíthessék egymást a közös imában és a Szentírás jobb megismerésében. A biblianapra való bejelentkezés módjával és a részletes programmal kapcsolatosan a szervezők hamarosan jelentkeznek, illetve a részletek megtalálhatók a www.bibliatarsulat.ro oldalon.
&
Szentírás vasárnapja alkalmából szeretettel adom mindnyájatokra főpásztori áldásomat és kívánom, hogy gyarapodjatok Isten Igéjének ismeretében!
Ft. Paptestvérek figyelmébe!
A Szentírás vasárnapjára ebben az évben is főegyházmegyei gyűjtést rendelek el a Szentírás üzenetének terjesztése céljából. Isten Igéjének ismertetése, hirdetése elsőrendű feladatunk a lelkipásztori szolgálatban. Külön köszönet azoknak a papoknak, lelkészeknek, akik elő-adásokat, lelki impulzusokat tartottak a Szent-írásról, vagy akik bibliaolvasó csoportokat szerveztek. Köszönetet mondok a Tisztelendő Paptestvéreknek, hogy az elmúlt esztendőben is öntudatos hozzáállással pártolták fel és támogatták e kezdeményezést. Kérem Paptestvéreimet, szervezzék meg egyházközségükben idén is e gyűjtést. Hálás köszönet ezen áldozatotokért! Kérem, hogy a befolyt összeget a főesperesi központokon keresztül összesítve utalják át a
Katolikus Magyar Bibliatársulat alábbi bankszámlájára:
Asociaţia Catolică Biblică Maghiară - Cod IBAN: RO65RNCB0003037776090001
Banca Comercială Română SA Alba Iulia
Mostani körlevelünkhöz is mellékelünk munkavázlatot csoportos szentírásolvasáshoz. Kérem a lelkipásztorokat, hogy Szentírás vasárnapja alkalmából a plébánián szervezzenek az idén is híveik, valamint munkatársaik számára a megküldött vázlat alapján szentírásolvasó csoportos találkozókat.
Megbízásunkra idén is megszervezi a Katolikus Magyar Bibliatársulat a Főegyházmegyei Biblianapot. Kérem Paptestvéreimet, hogy hozzák híveik tudomására e rendezvényt, és az érdeklődők számára szervezzék meg a részvétel lehetőségét.
Bibliaóra vázlat – „Maradjatok énbennem”
- Szentírási szakasz (Jn 15, 1-17)
1Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves (földművelő).
2Minden szőlővesszőt, amely bennem nem terem gyümölcsöt, lemetsz rólam,
és minden olyat, amely gyümölcsöt terem, megtisztít,
hogy több gyümölcsöt teremjen.
3Ti már tiszták vagytok az ige (logosz/ tanítás) által, amelyet hirdettem nektek.
4Maradjatok énbennem, s én tibennetek.
Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, csak ha a szőlőtőn marad,
úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.
5Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők.
Aki bennem marad, s én benne,
az sok gyümölcsöt terem.
Hisz nélkülem semmit sem tehettek.
6Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ha elszárad.
Összeszedik, tűzre vetik és elég.
7Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad,
akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok.
8Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és a tanítványaimmá váltok.
9Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket.
Maradjatok meg az én szeretetemben.
10Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben,
amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében.
11Ezeket azért mondom nektek,
hogy az én örömöm legyen bennetek is,
és teljes legyen az örömötök.
12Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást,
amint én szerettelek benneteket.
13Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.
14Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok.
15Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura.
Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek.
16Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket,
s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt,
és gyümölcsötök megmaradjon.
Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle.
17Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást!
- Magyarázat a csoportvezetőnek
Szent János evangéliumában nagyon gyakran előfordulnak Jézus szájából az „én vagyok” kifejezések, amelyek arra hívatottak, hogy Jézus lényét megvilágítsák. Az „én vagyok” kifejezés felidézi a Kiv 3,14-et, amikor Isten kinyilatkoztatja önmagát Mózesnek az égő csipkebokorban. Isten az Örökkévaló, akire lehet számítani, aki mindig ott van népe mellett, jelen van mindig, kiváltképpen, amikor keressük arcának fényét.
Szent János evangéliumában hét ilyen tömör kifejezést találunk, amelyek Jézus önazonosságát fejezik ki, és amelyek kölcsönösen megvilágítják és kiegészítik egymást:
Én vagyok
- az élet kenyere (Jn 6)
- a világ világossága (Jn 8)
- az ajtó (Jn 10)
- a jó pásztor (Jn 10)
- a föltámadás és az élet (Jn 11)
- az út az igazság és az élet (Jn 14)
- az igazi szőlőtő (Jn 15)
A következőkben a Jn 15,1-17 felépítését nézzük meg. Elolvasva a szentírási részt szembeötlik, hogy szinte minden kijelentés ellentétpárokból áll. Az ellentétpárok a szőlőtő – szőlővesző – szőlőműves (érdemes elolvasni az Iz 5,1-7 szentírási részt is, amely úgyszintén a szőlőskert képével fejezi ki Isten és népének kapcsolatát) példázatából indulnak ki, de csakhamar kiegészülnek más kulcsszavakkal is.
A szentírási szakaszt két részre lehet osztani. Az első (Jn15,1-8) a szőlőtő-szőlővessző példázatot tárja fel, a második (Jn 15,9-17) a szeretet parancsolatára vonatkoztatja az első részben felvázolt példát. Mindkét részt ugyanaz a gondolat zárja (Jn 15, 7-8 és Jn 15,16) éspedig: a tanítványok feladata, hogy gyümölcsöt teremjenek, illetve hogy a gyümölcs abban mutatkozik meg, hogy az Atya meghallgatja a tanítványok kérését.
A szentírási rész gondolatmenetét a következőképpen lehetne felvázolni:
– maradjatok meg bennem (a szőlőtőn/ az én szeretetemben/ barátságomban/ az én tanításomban, ami a szeretet parancsa), hogy én is bennetek maradhassak (szeretetemmel, tanításommal) és hogy általam gyümölcsöt hozzatok (a szeretet gyümölcsét, amely az önfeláldozó életben teljesedik ki), ahogy én is megmaradok az Atyában (a szőlőműves szeretetében/ akaratában/ tanításában) és akkor „mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek”.
A szőlőműves két nagyon is hasonló, de céljában teljesen ellentétes műveletet végez: eltávolít vagy megtisztít (vö 1 Kor 12-13 és 1 Pt 4,12-19). Működése arra irányul, hogy gyümölcs teremjen. Végső soron a Jn 15,1-17-ből egy mély ekkleziológia bontakozik ki: Isten mérhetetlen bölcsessége szerint munkálja az Ő népének az üdvösségét, napról napra kialakítva benne a szeplőtelen Jegyest, aki méltó bevonulni a Bárány menyegzőjére (vö. Jel 19,6-9).
- Óravázlat
1. Közelítés a szöveghez
A csoport tagjai imával/ énekkel ráhangolódnak Isten igéjére. (Jézus életem, erőm, békém… vagy más ének, ima). Ezek után figyelmesen, többször is elolvassák a szentírási részt. Csendet tartanak. A csoportvezető irányításával megpróbálják részekre osztani a szentírási szakaszt, felismerni benne a vezérfonalat, kulcsszavakat, amelyek gyakrabban előfordulnak, ellentétpárokat, alapgondolatot. Mindehhez segítséget adnak az óravázlatban foglaltak.
Hány részre osztanád fel a szöveget?
Milyen címet adnál az egyes részeknek?
- Isten szól hozzám a Szentírás által
Ha a szöveget a csoport kellőképpen megismerte, akkor ismét rövid csendet lehet tartani, utána pedig teret adni a személyes felismeréseknek. Az alábbi kérdéseket nem muszáj mind megválaszolni, ezek csak eligazításként illetve segítségként vannak. Ha nagy a csoport (több mint 8), akkor érdemes kiscsoportban, vagy kettesével átbeszélni a kérdéseket és megosztani a felismeréseket. A bibliaórát rövid kiértékelővel illetve imával zárjuk.
- Kérdések
1. Az Atya a szőlőműves, a Fiú a szőlőtő. Milyen szerepet szánnál a Szentléleknek? Hogyan mutatkozik meg a Szentháromság a szőlőtő példabeszédében?
2. Hogyan tapasztalod meg a mindennapi életben Istennek a működését: megtisztít, lemetsz, hordoz és éltet?
3. Hogyan tisztít meg a szeretet?
4. Hogyan választ és Istentől és száraszt el a szeretetlenség?
5. „Bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok”. Milyen érzésekkel tölt el ez az ígéret? Mit szeretnél kérni?
6. Mi szeretnél lenni? Dús, elnyúlt, zöldellő szőlővessző, vagy inkább kevés levéllel, visszametszve de gazdagon termő szőlővessző?
7. Kéréseink teljesülésének feltétele, hogy Istenben maradjunk. Mit jelent ez rád vonatkoztatva? Teljesülnek a kéréseid?
8. Adott ez a szentírási szakasz új felismerést Istenről? Helyedről az Egyházban? A gyümölcsökről, amit teremned kell?
© KMB
Székesegyházi búcsú és Veni Sancte
Szeptember 29-én, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és Székesegyházunk védőszentjének a napján tartjuk Székesegyházunk búcsúját, melynek keretében tartjuk Hittudományi Karunk tanévnyitó Veni Sancte-ját is.
Az ünnepi szentmise de. 11 órától kezdődik, hogy a távolabbról jövők is elérjenek.
E napon van Isten Szolgája Márton Áron püspök halálának 37. évfordulója.
Imádkozzunk boldoggá avatásáért!
Újabb kinevezések főegyházmegyénkben
Főtisztelendő Korom Imre rektort felmentettem rektori megbízatása alól és az újonnan alakult gyergyószentmiklósi Munkás Szent József plébániára neveztem ki plébánosnak.
Főtisztelendő András István prefektust eddigi megbízatásai megtartásával a Papi Szeminárium (S.I.S.) rektorává neveztem ki.
A kánoni előírások betartásával Kedves Imre urat átmenetileg a Gazdasági Osztály vezetésére kértem fel.
Papi Szenátus őszi ülése
Főegyházmegyei Papi Szenátusunk őszi rendes ülésére 2017. szeptember 26-án kerül sor az alvinci Pongrácz Szent Istvánról nevezett Tanulmányi Házban. A Szenátus fő napirendi pontja:
Az Ifjúság lelkipásztori gondozása és annak kihívásai.
Paptestvéreim is beküldhetik javaslataikat, meglátásaikat a napirenddel, vagy más, fontosnak tartott témakörrel kapcsolatosan, legkésőbb szeptember 20-ig.
Őszi papi rekollekció programja
Ez évi első körlevelünkben meghirdetett program értelmében, az őszi lelki napokat a következő beosztás szerint szervezzük meg a főesperesi központokban:
1.––Első körben:
– Október 16–án, hétfőn – Kézdivásárhelyen;
– Október 17–én, kedden – Sepsiszentgyörgy–Szent Benedek;
– Október 18–án, szerdán – Csíksomlyón;
– Október 19–én, csütörtökön – Székelyudvarhelyen;
2.––Második körben:
– Október 16–án, hétfőn – Gyergyószentmiklóson;
– Október 17–én, kedden – Marosvásárhelyen;
– Október 18–án, szerdán – Kolozsváron;
– Október 19–én, csütörtökön – Gyulafehérváron.
Előadók: A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség munkatársai
Mindkét körben a téma: Az ifjúság éve.
A szokott időben tartsák meg a koncelebrációs szentmisét, a kerület vala-mennyi papjának részvételével.
A szentmise után külön elmélkedésen vesznek részt a Paptestvérek, majd ezt követően elvégezhetik szentgyónásukat.
Az előadást és megbeszélést lehetőleg közös ebéd kövesse, ahol kötetlen együttlét keretében megbeszélhetik közös gondjaikat és terveiket.
Amennyiben igény mutatkozik a rekollekciós téma elmélyítésére, folytatni lehet a beszélgetést ebéd után is.
Valamennyiük cselekvő részvételére számítunk.
Plébániai munkatársak részére újabb képzéssorozat indul
Képzés neve |
Felelős/ Érdeklődni lehet |
Szervező |
Helyszín és időpont |
Célcsoport |
|
1. |
Plébániai munkatársak továbbképzése: „A plébánia krisztusi közösség” |
Molnár Izabella 0753869706
|
Gyulafehérvári Főegyházmegye Pasztorális Bizottsága |
Marosvásárhely: 2017. november 7. 9:00 – 19:00 óra között Kolozsvár 2017. november 8. 9:00 – 19:00 óra között |
Sekrestyések, harangozók, kántorok, más egyházi alkalmazottak és önkéntes munkatársak, csoportvezetők |
2. |
Csoportvezető képzés: - Kezdő csoportvezetők képzése - Tapasztalt csoportvezetők képzése |
Kezdő csoporvezetők: Demeter Zsuzsa: 0751140067, zsuzsa.demeter@caritas-ab.ro
Tapasztalt csoportvezetők: Csobot Györgydeák Szabolcs: 0749059459, erdelyihalo@ gmail.com |
Caritas Szociális Ágazat: - Kezdő csoportvezetők képzése
HÁLÓ Egyesület budapesti Háló munkatársak vezetésével: - Tapasztalt csoportvezetők továbbképzése |
Csíksomlyó, Jakab Antal Ház Kezdő csoportvezető képzés: 2017. november 17-19 (péntek-vasárnap)
Haladó csportvezető képzés: 2018. január 26-28 (péntek-vasárnap) |
Plébániai csoportok (ifi csoport, imacsoport, egyháztanács, stb.) vezetői, egyházi alkalmazottak, önkéntesek, egyházközeli munkatársak - KEZDŐ csoportba várják azokat, akik szeretnének a csoportvezetés gyakorlatával megismerkedni. - HALADÓ csoportba várják azokat, akik már rendelkeznek alapvető csoportvezetői ismeretekkel és tapasztalatokkal, és szeretnének e téren tovább fejlődni |
3. |
Esztétika a templomban, esztétika a plébánián Alkotó kezek – alkotás, kreativitás, szépség – 1 napos program |
György Ida: gyorgyida@ gmail.com 0740799581 |
Szent Gellért Alapítvány és a Segítőnővérek |
Csíkszentdomokos, Szent Margit lelkigyakorlatos ház: 2017. október 21. Szombat, 10-16 óráig.
Szent Gellért Alapítvány Szentegyháza: 2018. február 24. Szombat, 10-16 óráig. |
Olyan egyházi munkatársak, akik a templom és a liturgia tereit szépítgetik, rendezik.
Hívjuk és várjuk a papokat, a sekrestyéseket, nőszövetségi tagokat, egyháztanácsosokat, önkénteseket, akik a díszítés, hirdetőtáblák, esztétikai kivitelezéséért felelnek. |
4. |
Együtt az élő vízforrás felé - Alapképzés hétköznapok lelkigyakorlatá-nak kísérésére 3 hétvégés képzési alkalom, közte gyakorlati részekkel (részletes leírás csatolva) |
Darvas Piroska SA: 0743753494 |
Segítőnővérek:
Darvas Piroska SA
Bereczki Silvia SA |
Csíkszentdomokos
- Több alkalom 2017. november és 2018. április között.
Részleteket lásd a mellékelt dokumentumban! |
Plébániai munkatársak: olyan, a hitüket a minden-napokban megélni vágyó és az egyház életébe aktívan bekapcsolódó felnőttek Erdély különböző helységeiből, akik magukénak érzik a szentignáci lelkiséget és szívesen segítenének másoknak is az abba történő belekóstolásba. |
5. |
Pályázatírás és projekt-menedzsment 30 órás képzés, 4 nap alatt valósul meg |
Fejes Ildikó 0745559673 |
KALOT Egyesület |
Csíksomlyó, Jakab Antal ház 2017. október 14, 28 és november 11, 25. |
Kántorok, sekrestyések, hitoktatók, más egyházi alkalmazottak, plébániai csoportok vezetői, plébániai önkéntesek, egyházközeli munkatársak |
6. |
Adventi lelki-gyakorlatok plébániai munkatársak részére, 4 helyszínen, 1 napos lelkigyakorlatok |
Darvas Piroska SA (Domokos és Kovászna) 0743753494, -darvas.piroska@ yahoo.com |
Segítőnővérek: Darvas Piroska SA
|
Csíkszentdomokos, 2017. november 20, hétfő Kovászna város, 2017. december 11, hétfő |
Sekrestyések, harangozók, kántorok, más egyházi alkalmazottak, egyháztanács tagjai, plébániai csoportok vezetői, segítők, önkéntesek, egyházközeli munkatársak |
Molnár Izabella és Portik Hegyi Kelemen atya 0753869706 |
Pasztorális Bizottság |
Gyergyószent-miklós, 2017. december 9. |
|||
Pál Emőke Sarolta: 0747164626 |
Szent Gellért Alapítvány |
Szentegyháza, 2017. december 8. |
|||
Ifjúság éve meghirdetése
Szentatyánk, Ferenc pápa a 2018-as rendes püspöki szinódust a „Fiatalok, a hit és a hivatástisztázás” témában hirdette ki. A világegyház szándékához kapcsolódva a Gyulafehérvári Főegyházmegye a 2018-as pasztorális évet a Fiatalok a hit útján témában tervezi meg.
A 2018-as IFJÚSÁG ÉVE során a fiatalok evangelizációját tűzzük ki célul. Szívügyünknek tartjuk a fiatalok hitre való vezetését, és az abban való megerősítést; az evangélium alapú döntéshozásban való segítséget (életállapot és pályaválasztás tekintetében); a közösségiség szellemének az elmélyítését, és közös tehervállalást (aktív bekapcsolódást a közös-ségbe); a hivatástisztázást és a hivatás elmélyítésének a szolgálatát. Ezeknek a célkitűzéseknek a fényében négy kiemelkedő fontosságú vasárnapot jelölünk ki:
- 2017. december 10.: Adventi ifjúsági lelkinap;
- 2018. február 11.: Ifjúság vasárnapja;
- 2018. április 22.: Papi hivatások vasárnapja;
- 2018. szeptember 9.: Iskolakezdés vasárnapja;
A fentnevezett vasárnapok mindenikét tematikus vasárnapnak szánjuk, és nyomatékosan kérjük a paptestvéreket, hogy szíveskedjenek ezeken a napokon a közösség figyelmét és ünneplését az ifjúságra irányítani.
A vasárnapi szentmisék keretein túl a közösség bevonásával keressük a fiatalokkal való gyümölcsöző együttlét módozatait. Ehhez segítséget jelenthet a 2018-as Pasztorális Füzet e vasárnapokra kidolgozott programja.
Az Ifjúság évére tervezett pasztorációs segédanyag (Pasztorális Füzet – 2018) a papság javaslatait figyelembe véve készült el, és az októberi rekollekciós körút alkalmával juttatjuk el a plébániákra (minden plébánia kap egy ingyenes példányt a füzetből és a plakátból is). Ezúton arra szeretnénk kérni a paptestvéreket, hogy előrendelésként mérjék fel, hogy az egyházközségükben működő csoportok és híveik számára mekkora példányszámra lenne szükség ebből a füzetből, és ezt jelezzék a főesperesi hivatalokban 2017. szeptember 27-ig. A visszajelzésnek a következőket kell tartalmaznia:
Plébánia: ................................................................................................................................
Plébános neve:........................................................................................................................
Az Ifjúság éve c. pasztorációs segédanyagból szükségünk van még........................... példányra.
Az Ifjúság éve plakátból szükség van még................................................................... darabra.
Román nyelvű plakátot igénylek ................................................................................ darabot.
A keresztény jövő építése közös munka, amelyben mindannyiunknak részt kell vállalnunk, kezdve a főpásztortól, a lelki atyákon, a hitoktatókon, a keresztény érzelmű pedagógusokon, a nevelőkön, a szülőkön keresztül is, tudatosítva az ifjúságban a szentírási ígéretet: „Reménységgel teli jövőt szánok nektek” (Jer 29,11b).
Mindenki lelkesedésére és szolgálatára számítva Isten áldását kívánom!
Könyvajánlás
Megjelent a Márton Áron hagyaték 15. kötete – Eszmék harca címmel. A könyv Márton Áronnak azokat a beszédeit, vázlatait és feljegyzéseit tartalmazza, amelyekben a különféle világnézeteket (liberalizmus, kommunizmus, nemzetiszocializmus) ismerteti, párhuzamba állítva azokat a keresztény világnézettel. Ugyanakkor helyet kapnak a kötetben a népneveléssel kapcsolatos – eddig meg nem jelent – írásai. Az Eszmék harca c. könyv megvásárolható az Érsekségen és a Corvina üzletekben.
Gyulafehérvár, 2017. szeptember 12.
† György s.k.
érsek