Pál József Csaba resicabányai plébánost, hegyvidéki főesperest nevezte ki Ferenc pápa – 2018. május 16-án – a temesvári egyházmegye élére. Pál József Csaba Roos Márton püspököt követi, aki 2017 őszén töltötte be 75. életévét.

Az új püspök Főegyházmegyénkből származik. 1955. december 3-án született Csíkcsomortánban. Középiskolai tanulmányait a gyulafehérvári Római Katolikus Kántor-iskolában, teológiai tanulmányait a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolán végezte. 1981. június 21-én Jakab Antal megyéspüspök szentelte pappá a gyulafehérvári székesegyházban.

Ezt követően négy évig segédlelkészként tevékenykedett a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánián, majd 1985-től a temesvári egyházmegyében folytatta lelki-pásztori szolgálatát. Kräuter Sebestyén megyéspüspök sorrendben bakóvári, buziás-fürdői, majd pedig niczkyfalvi plébánosnak nevezte ki. 1987-től a resicabányai Havas Boldogasszony templom plébánosa, később esperessé, majd pedig a hegyvidéki főesperesi kerület főesperesévé nevezték ki. Lelkipásztori szolgálatát hűségesen, megbízhatóan, nagy hozzáértéssel és odaadással végezte. A székes-káptalan tagjaként a Canonicus Carolinus Senior címet viseli. 1994 óta a Vita Catholica Banatus egyházmegyei folyóirat felelős szerkesztője.

Az egyházmegye érdekében kifejtett tevékenységét a papság és a hívek nagyra értékelték, a resicabányai lelki élet és az ökumenizmus terén kifejtett munkáját a Krassó-Szörény Megyei Tanács 2010-ben díszpolgári oklevéllel ismerte el.

A püspökszentelésre és a beiktatásra augusztus 6-án, Urunk Színeváltozásának ünnepén, 10.00 órai kezdettel kerül sor a temesvári Szent György székesegyházban.

Az új püspököt kísérjük imádságainkkal és jókívánságainkkal. Isten oltalmazza őt, és ajándékozzon neki sok erőt és kegyelmet a magasztos feladat teljesítéséhez.

(Magyar Kurír nyomán)

 

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).