37 gyerek örülhet az összegyűlt adományoknak
A marosvásárhelyi Szent Erzsébet Egyesület 37 gyermeknek ad otthont, immár 12 éve. Az árva gyerekek közül 24 Sárpatakon, 13 pedig Marosvásárhelyen él. Az egyesületet Pál atya vezeti, aki iskolába járatja a gyerekeket, szakképzett nevelők és tanárok segítségével neveli őket. Az állam kevés támogatást ad az ilyen nonprofit egyesületeknek, ezért mindenféle segítséget szívesen fogadnak.

Pál atya szerint a gyerekeknek iskolai felszereléstől, ételig mindenre szükségük van, hogy egy minél teljesebb életet élhessenek, annak ellenére, hogy nem szűk családi körben nőnek fel, hanem egy nagy családot alkotnak a sárpataki központ lakói.

Magánszemélyek gyűjtöttek

Most egy olasz kisvárosból, a toszkánai Chiusi városkából érkezett segítség az árva gyerekek részére. Pál atya egy ismerős segítségével vette fel az olasz önkéntesekkel a kapcsolatot, akik a város lakosait arra kérték, hogy adományozzanak a gyerekeknek nem használt vagy fölöslegesnek vélt tárgyakat, amelyeket a gyerekek felhasználhatnak. Így gyűlt össze egy kisbusznyi adomány, amelyet két Chiusi városi önkéntes hozott el több száz kilométerről egyenesen Sárpatakra.

Hasznos adományok

A lezárt dobozokban új dolgok és használt tárgyak is rejtőztek. A 37 gyerek iskolai felszereléseket, ruhákat, játékokat és ételt, valamint édességeket is kapott, amelyeknek nagyon örültek és vidáman segítettek a pakolásban. Marcello Leprini meghatottan közölte velünk, hogy szívesen segítenek a szegény gyerekeknek, örültek, hogy ekkora örömet tudtak nekik szerezni. Látták, hogy jó helyre került a segély, és felmérték, hogy mire lehet még szükségük a Szent Erzsébet Egyesület gyerekeinek.

Visszatérnek

Enrico Alfati, a másik olasz önkéntes fiatal elmondta, hogy nem szakad meg a Pál atyával kialakított kapcsolat, sőt szorosabbra szeretnék fűzni a köteléket, és még visszatérnek Sárpatakra. Ha sikerül, legközelebb nemcsak tárgyi segítséget próbálnak nyújtani az árva gyerekeknek, hanem pénzbeli adományokat is gyűjtenek, hogy a jövőben anyagilag is támogathassák a 37 árva gyereket.

Csatlós Károly, székelyhon.ro 2011. július 14.
 

Articol
În perioada 11–13 mai 2026 s-a desfășurat la Alba Iulia cea de-a 77-a sesiune plenară a Conferinței Episcopilor Catolici din România (CER), care îi reunește pe ierarhii romano-catolici și greco-catolici din țară.
Articol
În lumea tulburată a zilelor noastre, când războaiele, tensiunile sociale, confruntările ideologice și degradarea discursului public trezesc în inimile multor oameni teamă și nesiguranță, este esențial spiritul de cumpătare, al responsabilității și al practicării discernământului.
Articol
Învierea lui Cristos este centrul credinței noastre și izvorul speranței noastre. Nu este doar un eveniment din trecut, ci un act mântuitor al lui Dumnezeu, care ne-a deschis calea către viața nouă. Prin ea, istoria omenirii a primit o direcție nouă. Moartea nu mai este ultimul cuvânt. De aici izvorăște speranța noastră. Ea nu este efemeră și nu este o iluzie, ci o certitudine întemeiată pe fidelitatea lui Dumnezeu.