Adresă:
527067 – Imeni, nr. 88., jud. Covasna
Tel.:
0757-905.419

Főegyházmegyei Posztulátori Iroda

Irodavezető: Ft. drd. Obermájer Ervin plébános, dr. Macalik Győző és vértanútársai szentté avatási eljárásának posztulátora, Tiszteletreméltó Márton Áron püspök szentté avatási eljárásának viceposztulátora

 

A posztulátor feladatkörét egészen konkrétan jellemzi a latin postulo ige, melynek jelentése: kér, illetve törvény elé terjeszt valamit. Tulajdonképpen ennek az egyházi megbízatásnak a megnevezése ebből a latin igéből származik.

Azt is mondhatnánk, hogy egyfajta egyházi ügyész, aki a szenttéavatási folyamat során egészen konkrét feladatokkal, és jól szabályozott cselekvési módozatokkal van megbízva az ügy kezdeményezője (actor) által, az illetékes ordinárius beleegyezésével. Legfőbb feladata az igazság felkutatása, valamint az Egyház törvényeinek és hagyományainak maradéktalan betartása a folyamat tekintetében. (Divinus perfectionis Magister 2.)

Többek között a szenttéavatási folyamat elején, a posztulátor feladata felmérni azt, hogy az illető szenttavatandó személy a szentség hírében áll-e (fama sanctitatis), illetve, hogy az ő magánkultuszuk növekvő tendenciát mutat-e a hívek körében.

Attól függően, hogy egy-egy szenttéavatási ügy milyen fázisban van (egyházmegyei vagy római szakasz) megkülönböztetendő az egyházmegyei, illetve a római posztulátor feladatköre, amelyek az igazság keresése szempontjából metszéspontot alkotnak, de az elvégzendő feladat tekintve egészen más célkitűzéseknek kell megfeleljenek. Míg az egyházmegyei szakasz posztulátorának, a vonatkozó törvények betartása mellett fő feladata a lehető legszélesebbkörű információk garmadájának kezelése és szakszerű továbbítása, addig a római posztulátor egyik fő feladata a Szentek Ügyeinek Dikasztériuma és az ügy kezdeményezője közötti kapcsolattartás, és az utóbbi nevében való eljárás, valamint a római folyamatok hathatós támogatása. 

Articol
Luni, 19 octombrie 2026, la ora 18.00, Academia Română din Roma a găzduit conferința intitulată „Episcopul Márton Áron – martor și simbol al Europei creștine”, un eveniment dedicat moștenirii spirituale a venerabilului episcop mărturisitor, evocând destinul unui păstor care, în mijlocul furtunilor istoriei, a rămas neclintit în slujirea adevărului evanghelic, a demnității umane și a libertății de conștiință.
Articol
În zilele de 18 și 19 octombrie 2026, la Roma au loc două evenimente de înaltă ținută eclezială și diplomatică, dedicate memoriei Venerabilului Episcop Márton Áron, una dintre personalitățile emblematice ale istoriei Bisericii din Transilvania în secolul al XX-lea. Înfruntând cu fidelitate neclintită furtunile istoriei, acest mărturisitor al credinței a apărat cu mult curaj demnitatea persoanei umane devenind un simbol autentic al credinței creștine și al reconcilierii dintre popoare.
Articol
Fosta mănăstire franciscană din Vințu de Jos se numără printre cele mai valoroase și mai bine păstrate ansambluri monastice ale franciscanilor bulgari din Transilvania. Importanța sa este evidențiată de conservarea, în mare parte, a configurației arhitecturale din secolul al XVIII-lea și de numărul relativ redus al intervențiilor care i-au modificat caracterul originar.