A budapesti Magyar Nemzeti Levéltárban mutatták be Molnár Tibor In nomine Domini. A Kalocsai Érseki Szentszék által holttá nyilvánított első világháborús bácskai katonák adattára című kötetet. (A kötet ismertetését lásd ITT.) A bemutatón Kovács Gergely érsek is részt vett az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust követően.


A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvánnyal közösen szervezte a könyvbemutatót. A szerző, Molnár Tibor, a zentai Történelmi Levéltár munkatársa 1999 óta. Az elmúlt 22 év során megjelent hat kötetében az első világháborús veszteségkutatás módszertanát fokról fokra haladva dolgozta ki a Délvidék bácskai területe esetén. Új kötetében a háborús veszteségkutatás egy eddig teljesen ismeretlen forrástípusát, a római katolikus egyház által az újra házasságot kötni szándékozó özvegy kérésére lefolytatott holttányilvánítási eljárások dokumentumait vizsgálja. Az elcsatolt bácskai területek esetében a Kalocsai Érseki Szentszék volt illetékes ezek lefolytatásában és az ítéletek meghozatalában.

A páratlan adatgazdagságot rejtő irategyüttest a Kalocsai Érseki Levéltár őrzi. A kötetből 84 bácskai településen élt összesen 1334 személy holttányilvánítási eljárását és adatait ismerhetjük meg. A különleges források segítségével az egyes személyek sorsán túl katonai alakulatok, események eddig ismeretlen történetei is feltárulnak előttünk, amelyekből a kötetben szintén ízelítőt kaphatunk.

A kötetet Pintér Tamás főosztályvezető mutatta be. Köszöntőt mondott dr. Szabó Csaba főlevéltáros igazgató és dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, akit elkísért a rendezvényre elkísért dr. Kerekes László segédpüspök, dr. Lukács Imre Róbert általános helynök és bírósági helynök, dr. Veres Stelian főegyházmegyei vagyonkezelő és Kovács Szabolcs érseki titkár.

A főpásztor hozzászólásában elmondta: mint kánonjogász már a kötet tervének hallatán jelezte érdeklődését, hiszen Márton Áron püspök szentté avatási ügyének posztulátoraként beleásta magát a nagy háború, az I. világháború témájába, és annak kapcsán tapasztalta, milyen fontos az ott elhunytak vagy eltűntek holttá nyillvánításának eljárása. Márton Áron püspök még a teológiára jelentkezése előtt részt vett a harcokban, és Kovács Gergely az ő nyomán végigjárta a doberdói fennsíkot, fontossá vált számára a téma.


Kovács Gergely érsek ugyanakkor köszönetet mondott Szabó Csabának és a szakembereknek a lassan évtizedes segítségért, támogatásért, amit a Gyulafehérvári Székeskáptalani és Érseki Levéltár szakszerű fölépítésében, kiformálásában nyújtottak. “Fontos, hogy mindaz a kincset, amit őrzünk, szakszerűen őrizzük meg, és lehetőleg minél szélesebb közönség számára elérhetővé tegyük”, mondta a gyulafehárvári főpásztor.


Kovács Gergely érsek tervei között szerepel egy hasonló, az erdélyi veszteségeket feltérképező kiadvány gondolata a Gyulafehérvári Érseki Levéltár anyagának feldolgozásával.

A gyulafehérvári főpásztor a RomKat-nak elmondta: a mai egyházjogban létezik a házastárs holtnak nyilvánításáért folyó eljárás. Ez újdonság, hiszen a korábbi, 1983-ig érvényes Törvénykönyv erről az eljárásról külön nem szólt. Korábban a Szent Offícium 1868-as utasítása volt a legalapvetőbb jogszabály. A hatályos Egyházi Törvénykönyv mindössze egy kánont szentel neki (1707. kán.), amely kimondja, hogy amennyiben a házastárs halálát nem lehet hiteles egyházi vagy világi okirattal igazolni, a másik házastárs csakis akkor tekinthető a házassági köteléktôl szabadnak és köthet új egyházi házasságot, ha a megyéspüspök holtnak nyilvánítási nyilatkozatot ad ki. Ehhez megfelelő vizsgálatok elvégzése szükséges, a házastárs puszta távolléte, még ha hosszan is tart, nem elegendő. A két világháború után rengeteg ilyen eljárást folytattak az egyes egyházmegyei bíróságok, hogy a harctérről évek elteltével haza nem tért katonák özvegyei új egyházi házasságot köthessenek.

Forrás és fotó: Gyulafehérvári Érsekség facebook oldala

RomKat.ro, 2021. szeptember 13.

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).