December 25-én, este fél tíz előtt néhány perccel egy Kolozsvár közeli klinikán elhunyt Kovács Sándor kanonok, a Kolozs-Dobokai Főesperesi Kerület elöljárója, a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosa.

Székelykálban született 1948. április 25-én. Középiskoláját Marosvásárhelyen, teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte, ahol 1972. április 9-én Márton Áron püspök szentelte pappá.

Segédlelkészként szolgált Sepsiszentgyörgyön (1972–1976) és Marosvásárhelyen (1976–1979). Plébánosi működését Csíkszentgyörgyön kezdte (1979–1984).

Székelyudvarhelyi plébánosi kinevezését 1984-ben kapta, ahol később kerületi főesperes lett. Huszonhárom évi szolgálatához kötődik a Kis Szent Teréz-templom és plébánia létrejötte, a szombatfalvi plébánia önállósulása, a változások után a város pezsgő egyházi életének megszervezése.

2007-ben bízták meg a Kolozs-Dobokai Főesperesi Kerület és a kolozsvári Szent Mihály plébánia vezetésével. Befejezte a Szent István-templomot, előkészítette a főtéri templom felújítását, támogatta az oktatási intézmények életét, óvodát és bölcsődét alapított a jövő nemzedék nevelésére.

Támogatta az egyetemi és kulturális élet szervezését, szívén viselte az egyházi sajtó fejlesztésének ügyét.

Földi maradvnyait kedden, december 26-án délután 5 órakor ravatalozzák fel a Szent Mihály-templomban és az esti, 6 órától kezdődő szentmisét lelki üdvéért ajánlják fel. A szentmise után koporsóját Székelyudvarhelyre szállítják, ahol nyugodni kívánt. Két este virrasztást tartanak szentmisével a Szent Miklós-templomban: december 27-én és 28-án, este 6 órai kezdettel.

A temetés pénteken, 11 órától kezdődik a székelyudvarhelyi Szent Miklós-templomban.

Az örök világosság fényeskedjék neki!

romkat.ro, Szent Mihály-templom Kolozsvár

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).