Gyakran évszázadokig, de legalább évtizedekig vizsgálja a katolikus egyház, hogy ki által történt csoda, ki kapja meg a boldog címet, vagy kerülhet a szentek névjegyzékébe. A szentek tisztelete a kereszténység három nagy ágazata közül kettőnek – a katolikus egyháznak és az ortodox egyháznak – a jellemzője.

A protestantizmus elvetette a szentek tiszteletét. A katolikus egyház boldoggá avatási eljárása, latinul a beatificatio a szentté avatási eljárás első része. A szentté avatás, latinul a canonisatio a pápának az ünnepélyes kijelentése, amellyel egy halott személyről megállapítja, hogy a megdicsőültek között van, és előírja a szentek jegyzékébe való felvételét. A szentté avatásnak előfeltétele a boldoggá avatás, majd két csoda igazolt kimutatása szükséges a szentté avatáshoz. A vértanúk esetében nincs szükség csodára.

Már a kereszténység történetének kezdetén is tisztelet övezte azokat, akik a legközelebb álltak Jézushoz: Szűz Máriát, Keresztelő Szent Jánost, az apostolokat. Az Apostolok Cselekedetei tudósít az első vértanúról, Szent Istvánról. A keresztényüldözés idején az életben maradottak az áldozatokat tisztelni kezdték. Tehát minden hivatalos eljárás nélkül, a hívek köréből támadt hatásra keletkezett a vértanúk kultusza. Az őskeresztény mártírok tiszteletéből pedig a III-IV. században fejlődött ki a szentek kultusza.

A szentté avatást 1170-ben III. Sándor pápa vonta a pápa hatáskörébe. A boldoggá avatás rendjét VIII. Orbán pápa (1623-1644) határozta meg, s ez igen csekély változtatásokkal máig érvényes. Eszerint: először a területileg illetékes püspök kivizsgálja, hogy a jelölt valóban szent életet élt-e, történtek-e közbenjárására csodák. E vizsgálat lezárása után, ha az illető szent híre tartja magát, ezután indítják a pápai felülvizsgálatot. A boldoggá avatott személy „boldog" , azaz beatus címet és korlátozott tiszteletet nyer. A boldogot felveszik a szentek névjegyzékébe. A boldoggá avatottat nyilvánosan tisztelhetik zsolozsmában és szentmisében, de ereklyéit nyilvános tiszteletre nem tehetik ki, és templomot nem szentelhetnek a tiszteletére.

A boldoggá avatás rendjét II. János Pál pápa 1983. január 25-i keltezésű, Divinus perfectionis magister című apostoli konstitúciója határozta meg. A vatikáni Szentté Avatási Ügyek Kongregációját 1588-ban alapították, azóta ez foglalkozik a boldoggá és szentté avatások ügyével. Ez a kongregáció részletesen szabályozza, hogy milyen feltételek mellett fogadja el hitelesnek a csodát. Hogy mennyire körültekintően jár el az egyház a végső szó
kimondásában, azt mutatja, hogy a boldoggá és szentté avatási eljárások gyakran évszázadokig is elhúzódnak.

A csodának minősülő tény természetfölöttiségének megállapítása rendkívül szigorú követelmények alapján történik. Az eljárás során a jövendő boldog, „Isten szolgája" ügyének összes dokumentációja a „Causa". Ennek írásos formája a „Positio", amely magában foglal egy tömör életrajzot, valamint a jelölt erényeinek részletes és dokumentált ismertetését. Ezt az anyagot három bizottság tanulmányozza: a történelmi bizottság a jövendő boldog írásainak hitelességét és tanbeli tisztaságát, az orvosi bizottság a csoda természetét és igazolhatóságát, a teológiai bizottság pedig az erények hősiességi fokát, illetve, ha vértanúról van szó, akkor halálának körülményeit vizsgálja.

A „Postulator" az a személy, aki hivatalosan kéri a szóban forgó „Isten szolgája" boldoggá avatását, a „konzultorok" pedig azok a teológusok, akiknek a nehézségek kimutatása a feladatuk. Minden egyes esetet kilenc teológus tanulmányoz, függetlenül egymástól, majd egy közös gyűlésen megvitatják az ügyet. Elemzéseiket írásban, olasz nyelven továbbítják a bíborosi testületnek, és a végső döntést a pápa hozza meg.

2011. január 14-én tették közzé, hogy XVI. Benedek pápa megtörténtnek ismert el egy, II. János Pál közbenjárására bekövetkezett csodát, s ennek alapján elrendelte a néhai egyházfő boldoggá avatását, amelyet XVI. Benedek végez el Rómában. A boldoggá avatási ünnepség három napot ölel fel.

kitekinto.hu / Hirado.hu / Erdely.ma

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!