Igazgatótanács:
Elnök: Ft. Balla Árpád plébános
Alelnök: Ft. Péter Arthur  főesperes-plébános
                 Komaromi Attila ügyvéd
 
Történeti áttekintés:
 Évszázadok óta a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye szerves részét képezi az Erdélyi Római Katolikus Státus, vagy más néven Egyházmegyei Tanács. A Státus szót az 1640-es évektől használták, amikor a katolikus főurak az erdélyi országgyűlésben ezen a néven terjesztették elő kéréseiket. A későbbiekben ez a katolikus önkormányzat sajátos intézménye lett, tekintettel arra, hogy bár a püspökség nem létezett, a katolikusok mégis nem elhanyagolható szerepet töltöttek be Erdélyben. A fejedelmi korszakban tehát az erdélyi egyházmegye autonómiáját testesítette meg. Az 1653-as erdélyi törvénykönyv, az „Approbatae Constitutiones” megerősítette létét. Mint egyházkormányzati testület 1690-ben szilárdult meg. A Státus gyűlései Erdély Habsburg kézre kerülése után is folytatódtak, bár jelentősége csökkent, hiszen a katolikusok pozíciói a Guberniumban megerősödtek. 1767-ben a kormányszék keretén belül külön katolikus bizottságot állítottak fel (Commissio Catholica), amelyet a Státus ellenzett, mert magát tartotta a katolikusok legitim képviselőjének. A Gubernium egyházügyi, alapítványi és tanügyi bizottságai foglalkoztak azokkal a kérdésekkel, amelyek a Státust érintették és később ezek anyagát, jogutódként megörökölték. A Státus régi jogai elvileg már 1848-ban, Erdély első uniójakor helyreálltak, a testület gyűléseket is tartott, de a szabadságharc leverése után ennek gyakorlati következménye nem lett. 1866-ban Fogarasy Mihály püspök újra összehívta a Státus közgyűlését és az uralkodó 1867. augusztus 19-én engedélyt adott a katolikus bizottság megszüntetésére, helyette megerősítette az Erdélyi Római Katolikus Státus új szervezetét és hatáskörét. Működése során, többek között templomok, plébániák, egyházi intézmények építését, valamint szegényebb egyházközségek támogatását intézte, tanulmányi ösztöndíjakat és alapítványokat kezelt. Erdély Romániához kerülése után is tovább működött a Státus, bár az 1930-as évek második felében jelentős támadások érték, s ekkor nevét Egyházmegyei Tanácsra változtatták. A Tanács 1948-ig létezett, majd Márton Áron püspök felfüggesztette további működését és a fennmaradt ügyek intézését az Igazgató Tanács irodájára bízta személyes felügyelete mellett. Érdekes, hogy ugyan hatáskör nélkül, de létét egy ideig a kommunista diktatúra is megtűrte, mert saját céljaira kívánta felhasználni. Éppen emiatt Márton Áron 1948. október 11-én kiadott körlevelében figyelmeztette a papságot: „az Egyházmegyei Tanács (Katolikus Státus) gyűlését egyedül a püspök jogosult összehívni. A jelen körülmények közt a helyzet tisztázásáig nem szándékozom, és nem fogom összehívni a státusgyűlést, sem igazgatótanácsi gyűlést. Ebből nyilván következik, hogy senki katolikusnak nem szabad részt venni oly státusgyűlésen, amit nem maga a püspök személyesen hív össze. Ha valaki mégis megtenné, akár a legjobb szándékkal is, kifejezett írásbeli engedélyem nélkül, kénytelen volnék vele szemben a kánoni törvények szigorát alkalmazni.”
(Dr. Bernád Rita-Magdolna, Az Erdélyi Katolikus Státus Levéltára)