Ifjúsági szentmise

Talán nem kell hangsúlyozni, mennyire fontos az ifjúsági szentmise. Amit a fiatalokkal együtt alakítunk ki, bevonjuk őket a tervezésbe, ők választanak verseket, énekeket, ők zenélnek. Kevés erősítőbb van - emberileg - egy közösségben, mint ha a hívek látják a fiatalokat, hogy van utánuk jövő nemzedék, lelkes fiatal generáció is. S különös öröm, ha látják a fiatalokat szolgálni.

A közösségek többsége szereti az ifjúságot, szeretik látni őket az istentiszteleteken, egyéb alkalmakon. Szívesen veszik szolgálatukat is. Ahol van, kisebb közösségekben is szívesen látják őket. Éppen ezért fontos, hogy ne csak ritkán lássák őket, hanem minél többször éljenek át fiatalokkal töltött minősített időket – generációs csoportok.

Együtt tervezhetjük meg a fiatalokkal a szentmise menetét (beosztva a szolgálatokat, énekeket…), ami alkalmat adhat egy kis liturgiai továbbképzésre. Mindig kerülnek, akik nincsenek tisztában vele, hogy a szentmisének milyen alkotóelemei vannak, s főleg azzal nem, hogy minek mi a funkciója. Ezért lehet a szolgálatra való előkészület jó alkalom arra, hogy a szentmise részeit végiggondoljuk. Ha megértik, a fiatalok nem érzik majd fölöslegesnek azt az időt, amíg az atya eljut a prédikációig, s az utána lévőt sem gondolják csupán az szentmise kötelező részének. Terveinkkel illeszkedjünk a liturgiához, a helyi hagyományokhoz. Mindent meg kell beszélni a plébánossal, ha ő nem azonos az ifi vezetőjével – ami egyáltalán nem feltétlenül szükséges.

Kétféle műfajra gondolhatunk, amikor fölmerül az ifjúsági szentmise gondolata. Az egyik, amikor az ifjúság szolgál egy hagyományos szentmisén, részt vesz a liturgiában. Ez nem tér el nagyon a hagyományos szentmisétől, legfeljebb annyiban, hogy fiatalok végzik a kántori teendőket.

Másik lehetőség, amikor az ifjúság kifejezetten fiataloknak készít istentiszteletet. Ez akkor valósítható meg könnyebben, ha a közösségben több szentmise is van, s egyiket ki lehet nevezni (időnként) ifjúságinak. Erre aztán lehet hívni olyan fiatalokat, akik egyébként nem nagyon járnak (nagyon nem járnak) szentmisére, esetleg azt sem tudják, hogy miért van annak az épületnek ilyen szép magas tornya. Ha valami eltér a hagyományostól, megszokottól, mindig okoz eltérő megítéléseket, ezért fel kell készülni a kritikákra is. Emellett azonban fontos a szándék, hogy az szentmisével nem megbotránkoztatni akarunk másokat, nem forradalmat akarunk, hanem megmutatni, hogy egy új generációnak más eszközei is lehetnek, hogy megélje Isten tiszteletét és hódolatát, talán kicsit másképpen, mint az előtte járó nemzedékek.

Menete olyan, mint egy hagyományos szentmisének:

- bevezető ének - köszöntés

- Uram irgalmazz ill. Dicsőség a bűnbánat után

- olvasmányok - fiatalok olvashatják fel

- olvasmányok közötti ének ill. allelujás ének

- esetleg prédikáció előtt Szentlélek hívó ének

- egyetemes könyörgéseket a Hitvallás után olvashatják a fiatalok

- az adományok oltárra helyezése is lehet a fiatalok feladata, majd a felajánlási ének

- Szent vagy éneklése

- Isten Báránya énekelése

- áldozási ének/-ek

- befejező/áldást követő ének

 

Lehet akár ifjúsági szentségimádást vagy dicsőítést is szervezni (ami szabadon alakítható ének szöveg szerint egyaránt. Pl. énekek lehetnek hagyományosak, ifiénekek, Taizé énekek):

- köszöntés

- ének - próza

- bizonyságtétel - beszámoló

- ének

- imaalkalom bemutatkozás

- ima – ének váltakozva

- meditatív zeneszám

- szentírási üzenet

- áldás kérés

- ének

Mozgalmasabb az alkalom, ha a fiatalok a szentírási üzenet megfogalmazásakor igekártyákat osztanak a padokban ülőknek (pl. amit maguk készítettek). Vagy a szentmise végén a kijáratnál igekártyákat/heti üzenetet osztanak, néhány mondatot váltva a kifelé menőkkel, ismerkednek, távolabbi ismerősökkel felelevenítik a közös emlékeket. De ugyanez megtehető az érkezéskor is: fogadása a testvéreknek.

Ha alkalmas hely áll rendelkezésre, tavaszi vagy nyári időben a szentmisét, az alkalmat követheti kávézás, teázás, kisebb szeretetvendégség (agapé), ahol folytatódhat a beszélgetés – akár születés- és névnapok egyszerű megünneplése.

Megfelelő hely esetén a programot rövid színdarab vagy jelenet előadásával, énekléssel is bővíthetjük. Erre általában a templom nem alkalmas, s a közösség részéről sem érzi mindenki helyénvalónak. Ezért is más egy közösségi teremben vagy a szabadban megtartott ifjúsági együttlét, és más a hagyományos a templomban. Mindkettőre találhatunk módot. Vegyük figyelembe a közösség érzékenységét. Ugyanígy a fiatalok igényét is a másra, építve szolgálatkészségükre.

http://ekip.hhrf.org/tartalom/ifi_mise_liturgia.htm