Segédanyagok

Nagyböjtben szervezhetünk tematikus keresztutakat úgy, hogy különböző korosztályok vezessék a templomban a keresztutat (idősek, feleségek-édesanyák, a férjek-édesapák, gyerekek keresztútja).

A papi hivatások vasárnapján a fiatalokkal együtt szervezhetünk imaórát. A fiatalok a saját hivatásuk megtalálásáért, életállapotbeli döntéseik meghozataláért is imádkozhatnak. Az alábbiakban néhány olyan imádságot gyűjtöttünk össze, amelyek inspirálhatják egy ilyen imaóra megszervezését.

Az Ifjúság évében főpásztorunk négy kiemelkedő fontosságú vasárnapot jelölt ki, amelyeken a közösség egészének figyelmét az ifjúságra irányítjuk. A papi hivatások vasárnapján, 2018. április 22-én a fiatalok bevonásával szentségimádási órát szervezhetünk. 

Egy foci- vagy kosármeccs, kiadós pingpongozás, biciklitúra a hétvégén, vagy csak egy rövid kirándulás az ifisekkel. Hiába vagyunk ma kényelmesebbek, ezeket a mozgásos dolgokat ma is szeretik a fiatalok, hiszen a bennük lévő sok energiát valamivel csak le kell vezetni. Jézus gyermekkoráról írva a Szentírás fontosnak tartja megjegyezni, hogy Jézus gyarapodott testben is. Nekünk is fontos hát edzeni, karban tartani a testünket és egyben az akaratunkat.

 

Ha mélyre szeretnénk evezni, több időt odaszánni - érdemes ezt a három estés elcsendesedés-sorozatot megszervezni. Akár nem csak ifiknek - hanem egész plébániaközösségeknek is. Életre szóló üzenetek érlelődhetnek a szívekben. Minden este szükséges legalább másfél óra, s néhány eszköz, amit elő kell készíteni.

A passio fontos megállásra ad lehetőséget. Fontos, hogy minden ifi közössége egyszer végigjárja ezt az utat, hogy megelevenedjen számukra hitünk központi eseménye! Az alábbiakban néhány ötletet, gondolatot gyűjtöttünk össze a negyheti ünnepléshez.

 

Ez az ifióra a saját kívánságainkat térképezi fel: mit tartunk igazán értékesnek, mire vágyunk leginkább. Egy kalandra hív: merüljünk együtt mint a gyöngyhalászok; a megértés mélyére, a lélek mélyére, a hit mélyére: ahol kincset érő értékes gyöngyöket keresünk!

A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség jelmondata: „Fiatalok a fiatalokért!” Ez a mottó nagyon jól összefoglalja az ifjúság evangelizációjának egyik sarokpontját: fiatalokat  fiatalok által lehet leginkább megnyerni. Fontos ebből a szempontból a látogatás szolgálata: az, hogy egymást felkeressék és számon tartsák

 

Nagyon fontos a fiatalokat tanítani arra, hogy hordozzák imádságban a közösség életét. Imaközösséget tarthatunk szentmise előtt vagy után. Különösen esti alkalom után, amikor senki sem siet haza úgy, mint délelőtt. Elővehetünk egy-egy konkrét témát, különböző imaformákkal élhetünk.

Egy olyan ifi alkalom tervezete, amely a plébániaközösségben való szolgálatra bátorítja az ifi csoport tagjait. Az alkalom mottója: „Üzeneted érkezett!” A választott szentírási rész, amelyre épül a találkozás: ApCsel 10, 1-16.