2022./XI. KÖRLEVÉL (2022. november 10.)

2022. / XI. KÖRLEVÉL

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Valamennyi Főtisztelendő Plébánia Hivatalnak

Székhelyükön

Főtisztelendő Paptestvérek, kedves Hívek!

Árpád-házi Szent Erzsébet a cselekvő szeretet példaképe; emléknapja egyben a Gyulafehérvári Caritas ünnepe is. Főegyházmegyénk szeretetszolgálata idén arra hív meg bennünket, hogy fejezzük ki törődésünket és hálánkat az idősek iránt. Úgy viselkedjünk időseinkkel, ahogy szeretnénk, hogy majd velünk is bánjanak gyermekeink.

Lehetőségeinkhez mérten támogassuk azt a nagylelkű munkát, amelyet időseinkért végeznek a szeretetszolgálat munkatársai. November 20-án, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez közel eső vasárnap, a Gyulafehérvári Caritas javára perselyezünk, idős ellátottjaik támogatása céljából.

A gyűjtésből befolyt összegeket kérjük a Gyulafehérvári Caritas Román Kereskedelmi Banknál megnyitott, RO46 RNCB 0003 0015 6949 0006 számú bankszámlájára utalni (hivatalos megnevezése: Caritas Alba Iulia, adóhivatali szám: C.F. 4562770) vagy a helyi kirendeltségeknél, munkapontoknál leadni.

Az elmúlt évben a nélkülöző, hátrányos helyzetű gyermekekért szervezett gyűjtés során 226.442 lej gyűlt össze, amiért hálás szívvel mondok köszönetet minden adakozónak.

A jó Isten sokszorosan fizesse meg mindenki áldozatát!

                                                                                      † Gergely

                                                                                      érsek s.k.


Szám: 1600/2022

Főesperesek kinevezése

Folyó év október 31-én lejárt a 2017-ben kinevezett főesperesek mandátuma. Az Egyházi Törvénykönyv 554. kánonja és a Főesperesség Működési Szabályzata (1238/2020, 1.) alapján új főespereseket neveztem ki. Főegyházmegyénk Zsinati Könyve rendelkezéseinek 116. pontja értelmében mandátumuk öt éves időre szól, 2027. október 31-ig.

Az egyes kerületek papságának véleményét kikérve, az alábbi főespereseket neveztem ki:

  • Alcsík–Kászoni főesperesi kerületbe Ft. Pál Vilmos-Barna;
  • Aranyos–Tordai főesperesi kerületbe Ft. Msgr. Portik-Hegy Kelemen;
  • Belső–Szolnoki főesperesi kerületbe Ft. Msgr. Geréd Péter;
  • Erzsébetvárosi és Szeben–Fogarasi főesperesi kerületekbe Ft. Msgr. Raicea Oscar;
  • Felcsíki főesperesi kerületbe Ft. Bálint Emil;
  • Gyergyói főesperesi kerületbe Ft. Dávid György;
  • Gyulafehérvári és Hunyadi főesperesi kerületekbe Ft. László Szabolcs;
  • Kézdi–Orbai főesperesi kerületbe Ft. Vargha Béla;
  • Kolozs–Dobokai főesperesi kerületbe Ft. László Attila;
  • Marosi és Küküllői főesperesi kerületbe Ft. Péter Arthur;
  • Kovászna–Brassói főesperesi kerületbe Ft. Hajdu János;
  • Székelyudvarhelyi főesperesi kerületbe Ft. Márton József.

            A jó Pásztor áldása kísérje felelős szolgálatukat a lelkek javára!


Szám: 1621/2022

Szenátor felmentése és kinevezése

Ft. Dr. Vik János szenátort saját kérésére, köszönetem kifejezése mellett, felmentettem a szenátori tisztségéből.

A megüresedett szenátori tisztség betöltésére, megválasztott tagként, Ft. Dr. habil. Diósi Dávidot neveztem ki.


Szám: 1645/2022

Plébánosi vizsgát tettek

Az érvényben lévő előírásoknak megfelelően 2022. november 9-én a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán a plébánosi vizsgáztató bizottság előtt eredményesen vizsgáztak:

          1. Antal Zoltán-László

         2. Boga Norbert

         3. Fülöp Zsombor

         4. Kovács József

         5. Popesc Mihăiță Cristian

         6. Șcheianu Ciprian Iosif

         7. Voiculescu Cristian-Cosmin

         Az eredményesen letett plébánosi vizsgával valamennyien eleget tettek az Egyházi Törvénykönyv 521. kán. 3 §-a elvárásának. Ennek értelmében „visszavonásig” terjedő joghatóságot kapnak és a plébánosi cím viselésére is jogosultak, amennyiben ennek megfelelő kinevezést kapnak.

 

Gyulafehérvár, 2022. november 10.                                        † Gergely

                                                                                                         érsek s.k.