Körlevél V. - 2008 május 25.

D. a J. Kr.!

Valamennyi Plébánia Hivatalnak

            Székhelyükön  


                                                                          

Szám: 803–2008.

Főegyházmegyei gyűjtés a katasztrófa sújtotta ázsiai országok megsegítésére

Szeretettel kérem Tisztelendő Testvéreimet, hogy június 1-jén, a szentmise hirdetései keretében olvassák fel alábbi felhívásunkat.

Tisztelendő Paptestvérek, Kedves Hívek!

Május hónap folyamán két ázsiai országot is sújtott a természeti katasztrófa. 2008. május 2-án és 3-án a „Nargis” ciklon Myanmarban, az ország hivatalos közleménye szerint, 75.000 halálos áldozatot követelt. Az amúgy is komoly gazdasági nehézségekkel küzdő országban két és fél millió ember vált földönfutóvá, elveszítve még a mindennapi élethez legszükségesebbeket is. A politikai rezsim csupán néhány nemzetközi szervezet, köztük a Caritas segítségét fogadta el. Így indíthatták el a gyorssegélyeket a nélkülözőkhöz.
Május 12-én kezdődött az a földrengéssorozat, amely a kínai Sichuan tartományban 55.000 ember halálát okozta, és 4 millió ember egzisztenciáját döntötte romokba. Mindkét természeti katasztrófa szenvedést és nélkülözést hozott, tönkretéve sokmillió ember házát, munkájának gyümölcsét, valamint a mindennapi megélhetést biztosító termést is.
A romániai Caritas Konföderáció, az érintettekkel együttérző szolidaritás jeleként, országos gyűjtési akciót kezdeményezett. A gyűjtést a Romániai Püspökkari Konferencia jóváhagyta, és ennek napját 2008. június 8-ra tűzte ki.
Katasztrófa sújtotta embertársainkon emberi és keresztényi kötelességünk segíteni. Létük alapjaitól megfosztott felebarátaink életéből még az emberi élethez szükséges legalapvetőbbek is hiányoznak. Ezek biztosítása, a szenvedőkhöz történő eljuttatása nemkönnyű és nem akadálymentes feladat, de mindenképpen elemi keresztényi kötelesség. (Vö. Mt 25, 35–45, különösen 25,40).
A befolyt összeg a nemzetközi Caritas gyorssegélyző alapját, valamint újraépítő tevékenységét hivatott támogatni.
Tisztelendő Testvéreimet és Kedves Híveimet ezúton kérem, hogy adományaikkal segítsenek a katasztrófa sújtotta vidékek rászorulóin.
A befolyt összegeket, kérem, juttassák el a legközelebbi főegyházmegyei Caritas kirendeltségéhez.
A bajba jutott testvéreink megsegítésére szánt adományaikat fizesse vissza a Mindenható Isten, a maga kegyelmi gazdagságából. Újabb áldozatvállalásukért fogadják őszinte köszönetemet, és – viszonzásul – főpásztori áldásomat.

Imádságos köszöntéssel és hálás szeretettel –

 

Gyulafehérvár, 2008. május 25-én.

† György s.k.

érsek