Körlevél VII. - 2005. november 1.

Tartalom:

 

Köszönet a többszöri adományozásért

A lassan lehanyatló 2005-ös esztendő, a nehézségek és próbatételek esztendeje volt nagyon sok embertestvérünk számára. Természeti csapások tették próbára nemcsak a távoli földrészek lakóit, hanem Erdély népét is. Főegyházmegyénk hívei is megtapasztalták a kereszthordózásnak ezt a formáját. Egyben alkalom adódott a szolidaritás kinyilvánítására, a testvéri összefogásra - embertársaink megsegítése érdekében. Több alkalommal is kértelek körlevélben az adakozásra, a bajba jutott és nélkülöző testvéreink javára. A különböző gyűjtésekből közel tízmilliárd lej gyűlt össze, amelyet eljuttattunk a rászorulóknak ‑ a Caritas közreműködésével. A segélyezés konkrétumairól is rendszeresen beszámoltak a sajtóorgánumokon keresztül.

Ezúton szeretnék Tisztelendő Testvéreimnek és Szeretett Híveimnek ismételten őszinte köszönetet és hagyományos „Isten fizessét” mondani.


Marton József dr. nagypréposti kinevezése

Folyó év november 1-i hatállyal a Gyulafehérvári Főszékeskáptalan nagypréposti (Praepositus Maior) tisztségébe Főtisztelendő Msgr. Prof. dr. Marton József pápai káplán, kanonok, dékán urat neveztem ki. Feladata lesz a Főszékeskáptalan újraszervezése és működésbe állítása. Ennek érdekében szükséges a szabályzat megújítása, mert a régi elévült. A folyamatosan visszakerülő káptalani ingatlanok számbavétele és ezek adminisztrálásának megszervezése is haladéktalanul szükséges.

Reméljük, hogy a nagy múltú Gyulafehérvári Főszékeskáptalan megújul és betölti a rendeltetésével kapcsolatos elvárásokat.


Direktórium ára

Megjelent „A ZSOLOZSMA ÉS SZENTMISE RENDJE A RÓMAI KATOLIKUS NAPTÁR SZERINT A 2005-2006-OS LITURGIKUS ÉVRE A GYULAFEHÉRVÁRI FŐEGYHÁZMEGYE HASZNÁLATÁRA” c. kiadványunk. Az igényelt példányokat már leküldtük a főesperesi központokba szétosztás céljából. Egy példány ára 100.000 ROL.


Katolikus falinaptár – 2006-ra

Megjelent a 2006-os katolikus falinaptár. A főesperesi központokba szállítjuk le a plébániák rendeléseit. Egy példány eladási ára 20.000 régi lej, amiből 15.000 lejt kell a központba beküldeni. A fennmaradó 5.000 lej a naptárt forgalmazó plébániának jár.


Egyházi ingatlanok felleltározása

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében 1948 óta nem készült az ingatlanokról leltár. Az 1989-es változások után jelentősen gyarapodott Főegyházmegyénkben az ingatlanok száma és az államosított ingatlanok is fokozatosan visszakerülnek az egyház tulajdonába.

Szükségesnek tartjuk egy új – átfogó – leltár készítését, mivel a különböző állami intézmények, emberjogi szervezetek egyre gyakrabban kérnek információt és kimutatást ingatlanjainkról, valamint a visszaszolgáltatások helyzetéről. Ettől függetlenül is elengedhetetlenül fontos számunkra, hogy javainkat számba vegyük, nyilvántartsuk.

Felkérjük az egyházközségek lelkipásztorait, hogy az ingatlanokkal kapcsolatos adatokat legkésőbb november 30-ig juttassák el a főesperesi központba. A főesperesi hivatalok összesítsék a kerületeikből beérkezett anyagokat, és folyó év december 15-ig töltsék ki a mellékelt táblázatokat az ingatlanok pontos adataival. Ezt követően elektronikus formátumba (WORD) küldjék meg az Érsekség Gazdasági Osztályára. Az űrlapok elektronikus formátumban letölthetőek az Érsekség honlapjáról, a www.hhrf.org/gyrke címről.

Az 1. számú mellékletbe kérjük feltüntetni az intézmények (plébánia, alapítványok, egyesületek, kereskedelmi egységek és minden egyházhoz tartozó intézmény) tulajdonában levő összes épületeket és belterületeket.

A 2. számú mellékletbe kérjük feltüntetni az intézmények (plébánia, alapítványok, egyesületek, kereskedelmi egységek és minden egyházhoz tartozó intézmény) tulajdonában található külterületeket (földek, erdők stb.).

A 3. számú mellékletbe kérjük feltüntetni az intézmények (plébánia, alapítványok, egyesületek, kereskedelmi egységek és minden egyházhoz tartozó intézmény) által, az 501/2002 törvény alapján visszaigényelt épületeket és belterületeket.

A 4. számú mellékletbe kérjük feltüntetni az intézmények (plébánia, alapítványok, egyesületek, kereskedelmi egységek és minden egyházhoz tartozó intézmény) által 2005-ig visszaigényelt külterületeket (földek, erdők stb.).

Valamennyiük felelős közreműködésére számítva – előre is köszönjük szolgálatukat.


Ajánlat – harangok villamosítására és templomi kihangosításra

Az alábbi ajánlatot közöljük Tisztelendő Testvéreinkkel:

1. Harangok villamosítása: gombnyomásra, vagy távirányításos megoldással, a kívánt időben és időtartam alatt a harang szól, anélkül, hogy emberi erőt igényelne. Megoldható, hogy egy – vagy akár két – harang szóljon egyidőben.

2. Templom kihangosítása: nagyobb templomhajó esetében, hogy annak minden részében a hangot egyforma erősen hallani lehessen anélkül, hogy az igehirdető külön erőfeszítést tenne, hangszórókkal, erősítővel és egyéb technikai felszereléssel oldjuk meg.

3. Cintermek kihangosítása: annyiban különbözik a templomok kihangosításától, hogy ezt mozgatható változatban oldjuk meg.

Ezekkel kapcsolatban érdeklődni lehet: Molnár Leventénél a 0744-255860-as és a 0365-407560 telefonszámokon, valamint a következő e-mail-címen: levimolnar@yahoo.com.

Postai elérhetősége:

Molnár Levente, 540099. Tg.-Mureş, Str. D. Cantemir, Nr. 16.

Máriás Nővérek figyelmeztető felhívása

Máriás Nővérek szlovákiai elöljárója arról értesített, hogy Acatrinei Clementina román állampolgár (szül. Bacău 1974. február 6.) – több más tárggyal együtt – ellopta egyenruhájukat is. Magyarországon már előfordult, hogy rendi ruhájukban koldultak idegen személyek.

Ezúton hívjuk fel Tisztelendő Testvéreink figyelmét, ha a fent említett személlyel találkoznak, vagy Máriás Nővérek ruhájában jelentkezik valaki, és pénzt koldul – utasítsák el, mert csalóról van szó. Napjainkban egyre gyakoribb, hogy szélhámosok különféle címen és megbízással próbálnak anyagi támogatást szerezni. Az óvatosság mindig jó és szükséges!

Könyvajánlás

Megjelent Jakab Gábor ISTEN VASÁR- ÉS ÜNNEPNAPI IGÉINEK BREVIÁRIUMA című könyvének a második kötete (B-évre). Kapható a főesperesi központokban. Ára 200.000 régi lej + terjesztési díj. Ajánlható azoknak a krisztushívőknek (is), akik betegség vagy fizikai gyengeség miatt nem juthatnak el rendszeresen a templomba, de az ott zajló liturgiát „egészében” szeretnék átélni/átelmélkedni.

 

Gyulafehérvár, 2005. november 1-én,

Mindenszentek ünnepén.

†György s.k.

érsek