Körlevél választásokra

Főpásztori üzenet a helyhatósági választásokra

 

Tisztelendő Testvéreink,

Kedves Jó Hívek!

            Június 6-án országszerte helyhatósági választásokra kerül sor. Újra az urnák elé járulhatunk, hogy szavazatainkkal eldöntsük azt, hogy kik gyakorolják fölöttünk a közhatalmat az elkövetkező négy évben. Polgármesterek és tanácsosok megválasztására kerül sor.

            A választáson való részvétel nem csupán politikai ténykedés, hanem valláserkölcsi is. Nem maradhatunk közömbösen távol a szavazástól. Tőlünk is függ, hogy kik kapnak megbízást az elkövetkező időre ‑ a helyi közigazgatás jogkörének gyakorlására.

            A korábbi évekhez hasonlóan megismételjük felhívásunkat, hogy valamennyien vegyünk részt a választáson. Emlékeztetjük híveinket a II. Vatikáni Zsinaton megfogalmazott elvárásra:  „A közjó érdekében mindenkinek nem csupán joga, hanem kötelessége élni a szavazás lelhetőségével.” (Gaudium et spes 75.)

            Az európai csatlakozás lázában egyre inkább meg akarunk felelni a gazdaságilag fejlettebb országok igényeinek. Az Európai Unió tagállamai nem akarnak tudomást szerezni a keresztény értékrendről, ami évszázadokon keresztül megtartott bennünket az európai népek és kultúra számára.

            A keresztény értékekre való hivatkozást tudatosan száműzik a készülő uniós alkotmányból. Ilyen kihívások között sokkal inkább ragaszkodnunk kell a keresztény gyökereinkhez, amely földi létünk, boldogulásunk és örök üdvösségünk szempontjából elengedhetetlenül szükséges.

Csak úgy tudjuk érdekeinket képviseltetni, ha olyan személyekre szavazunk, akik elkötelezett módon vállalják a keresztény és nemzeti értékeinket.  Ezt csak úgy tudjuk elérni, ha valamennyien részt veszünk a választáson és lelkiismeretünk hangját követve ‑ a legalkalmasabb személyekre adjuk le szavazatunkat.

Kérem Tisztelendő Paptestvéreimet, hogy elkötelezett hívatásuk tudatában őrizzék meg pártatlanságukat és szabadságukat ‑ minden politikai kötödéstől mentesen.

Az előbbieket összefoglalva, szeretettel kérem főegyházmegyénk választásra jogosult híveit, hogy kivétel nélkül éljenek a törvény biztosította jogukkal és menjenek el szavazni. Közösségeikben azokat a polgármester és tanácsos jelölteket támogassák, akik a legtöbb garanciát jelenthetik nemzeti és egyházi érdekeink képviseletére és védelmére.

A Szentlélek világossága vezesse mindannyiukat felelősségteljes döntésükben. Ehhez kérem Isten áldását és küldöm főpásztori áldásomat.

 

Gyulafehérvár, 2004. május 27.

Dr. Jakubinyi György s.k.

érsek