I. Körlevél - 2010. január 20.

D. a J. Kr.!

Valamennyi T. Plébánia Hivatalnak

Székhelyükön

 

Tartalom:

Főegyházmegyei papi zarándoklat, a papok védőszentjének Vianney Szent Jánosnak városába, ARS-ba 2010. április 19–29. között
Gyűjtés a haiti földrengés áldozatainak
Papi lelkigyakorlatok időpontjai 2010-ben
Kántorok lelkigyakorlatos továbbképzője
Jubiláns papjaink 2010-ben
Bérmálások rendje 2010-ben
Főegyházmegyei felnőttképzési program
Köszönet az adományokért
Reverendakészítést vállalnak Ditróban
Elhunyt papok 2009–ben



Szám: 59–2010.
Főegyházmegyei papi zarándoklat, a papok védőszentjének Vianney Szent Jánosnak városába, ARS-ba 2010. április 19–29. között

    A Papok Éve alkalmával zarándoklatot tervezünk főegyházmegyénk lelkipásztorainak. Ezen a zarándoklaton Segédpüspök úrral együtt szeretnénk részt venni. Az alábbiakban mellékeljük a zarándoklat programját, amely már a legtöbb lelkipásztorhoz eljutott.
 
1. nap – Indulás Csíksomlyóról a hajnali órákban. Utunk Székelyudvarhely–Marosvásárhely– Torda–Kolozsvár–Zilah–Nagykárolyon keresztül vezet. Szentmise Nagykárolyban, szállás Zalakaroson.

2. nap – Szentmise és reggeli után folyamatos utazás rövid pihenőkkel Padovába. Városnézés: megtekintjük a Szent Antal bazilikát. Szállás Milánó térségében. Vacsora.

3. nap – Reggeli után városnézés Milánóban, megtekintjük a híres milánói Dómot, valamint az operaművészet vezető színházát a Scalat. Folytatjuk utunkat. Séta Torinóban, ahol a Szent János katedrális kápolnájában kiállított Szent Lepelt tekintjük meg. Szállás, szentmise Torinó térségében. Vacsora.

4. nap – Reggeli után utazás a Francia-Alpok vidékén. Felkeressük a tengerszint fölött majdnem 1800 méter magasságon fekvő La Salette kegyhelyet. A kegyhely megtekintése után indulunk Lyonba. Itt rövid városnézés, majd továbbutazás. Szállások elfoglalása Arsban. Vacsora.

5. nap     – Reggeli, a teljes napot Arsban töltjük. Lelkinapot tartunk. Itt szolgált Vianney Szent János, a papok védőszentje.

6. nap – Reggeli után utazás Neversbe. Egy kis pihenőre megállunk Taizében. Szentmise Neversben, Szent Bernadett sírjánál. Szállás elfoglalása Chartres térségében. Vacsora.

7. nap – Reggeli, megtekintjük a világhírű katedrálist Chartres-ban, majd folytatjuk utunkat Kis Szent Teréz kegyhelyére – Lisieuxbe. Itt szentmise, majd szállások elfoglalása Párizs térségében, vacsora.

8. nap – Reggeli után párizsi látogatás. Felkeressük a Notre Dame katedrálist, Diadalívet. Ellátogatunk a Mártirok Hegyére, megtekintjük a Sacré Coeur bazilikát. Indulunk Reimsbe. Elfoglaljuk szállásainkat. Vacsora.

9. nap – Reggeli. Reimsben a francia gótika gyönyörű alkotását nézzük meg, a Reimsi katedrálist, majd Strasbourg fele vesszük utunkat. Felkeressük a Strasbourgi székesegyházat, városnézés hajóról. Indulunk Németországba, szállások elfoglalása Heilbronn térségében. Vacsora.

10. nap – Reggeli után továbbutazás Magyarországra. Pihenő Passaunál. Itt tiszteletünket tesszük Boldog Gizella sírjánál. Szállások elfoglalása Mosonmagyaróvár térségében. Vacsora.

11. nap – Reggeli. Hazautazás rövid pihenőkkel.

Részvételi díj 765 Euro/fő.

Az összeg tartalmazza az utazást, 10 éjszakai szállást, 10 reggelit és 10 vacsorát, valamint az idegenvezetést; nem tartalmazza az egészségbiztosítást és a belépő jegyek díját. Ebédről mindenki maga gondoskodik. Szállás 2 ágyas szállodai szobákban.
Minden nap közösen mutatjuk be a szentmisét, ezért hozzanak albát és fehér stólát.

Érdeklődni és jelentkezni Timár Sándor fr. Asztrik ferences atyánál lehet.
CSÍKSOMLYÓI FERENCES KOLOSTOR,
Szék út – 148 szám.
Mobil: 0722–292 676.
E-mail: timarasztrik@gmail.com
Jekentkezési határidő: 2010. január 18.
Jelentkezést később is fogadunk, amíg a helyek betelnek.


Szám: 125–2010.
Gyűjtés a haiti földrengés áldozatainak

Szeretettel kérjük Tisztelendő Testvéreinket, hogy a január 24–i szentmisék hirdetési keretében olvassák fel az alábbi felhívásunkat:

Főtisztelendő Paptestvérek, Kedves Hívek!

A médiából mindannyian értesültünk arról a pusztító erejű földrengésről, amely január 12-én Haiti fővárosát, Port-au-Prince-t és környékét sújtotta. Első becslések szerint több mint 200.000 halálos áldozatot követelt a katasztrófa, több százezren maradtak hajlék, élelem és ivóvíz nélkül. A koldusszegény, többségében katolikus ország amúgy is hiányos infrastruktúrája teljesen összeomlott. A mostani mentés, a sebesültek és az életben maradottak ellátása is komoly akadályokba ütközik, és fokozottabb erőfeszítést igényel.
A nagy erejű pusztítás, a sok áldozat, valamint a nélkülöző százezrek, az elmúlt napokban a szolidaritás számos megnyilvánulását váltották ki világszerte, a társadalom minden területén. Számos világi és egyházi szervezet kapcsolódott be ebbe a szolidaritási akcióba. Szükség van segítő kezekre a sebesültek mentésében és a túlélők ellátásában egyaránt. Egyházi szervezeteink is részt vállalnak ebből a munkából, segítve a nélkülözők ellátását és a későbbi újraépítést.
A megdöbbentő nyomor és nélkülözés együttérzést vált ki belőlünk is. Szolidaritásunk és a keresztény szeretet parancsa tettekben megnyilvánuló cselekvésre kell ösztönözzön. (1Jn 4,21)
Ennek érdekében, a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia országos szinten gyűjtést kezdeményez a földrengés túlélőinek megsegítésére. Az adományokat a nemzetközi Caritason keresztül juttatjuk el a rászorulókhoz.
Ezúton kérem a Kedves Híveimet, hogy január 31-én, lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá a földrengés túlélőinek megsegítéséhez. Az adományokat köszönettel fogadjuk a Főegyházmegyei Caritas Román Kereskedelmi Banknál nyitott RO 46 RNCB 0003 0015 6949 0006 kontójára, vagy a helyi Caritas-kirendeltségeknél.

Segítőkészségükért és adományaikért a jó Isten fizessen meg!

†György s.k.
       érsek



Szám: 53–2010.
Papi lelkigyakorlatok időpontjai 2010-ben

A papi lelkigyakorlatok programja 2010-ben az alábbi beosztás szerint alakul:
1.–Nyári lelkigyakorlat Csíksomlyón – a ferences kolostorban:
2010. jún. 21. déltől – jún. 24. délig: Ebéddel kezdődik, és ebéddel fejeződik be.
    Jelentkezés: a Segédpüspöki Hivatalnál, vagy a Ferences Kolostornál.
    A részvétel napi költsége: 40 RON.

2.–Őszi lelkigyakorlat Alvincen, a Pongrácz Szt. István Tanulmányi Házban, ha erre igény mutatkozik:
    2010. aug. 30. déltől – szeptember 2. délig.
    Jelentkezni lehet: az Érseki Hivatalnál 2010. aug. 25-ig.
Mindkét lelkigyakorlatot Ft. Csintalan László kanonok, csíkdelnei plébános úr fogja vezetni.

3.–A csíksomlyói Ferences Rendház is szervez lelkigyakorlatot minden évben, nagyböjt elején, amelyre nemcsak ferences testvéreket, de egyházmegyés papokat is szívesen fogadnak. Az idén február 22-én, hétfőn este 7 órától kezdődik, és február 26-án ebéddel fejeződik be.
A lelkigyakorlatot Főtisztelendő Msgr. Bíró László tábori püspök úr fogja vezetni.
    A részvétel napi költsége: 40 RON.

4.–Kolozsváron, a jezsuita Manréza Lelkigyakorlatos Központban is tartanak lelkigyakorlatot:
– A magyar nyelven tartott lelkigyakorlat időpontja: 2010. november 8., hétfő este 19.00 órától kezdődik és november 12-én, pénteken reggelivel fejeződik be.
A lelkigyakorlatos központ címe: CENTRUL MANRESA, 400363.Cluj–Napoca, Str. Tudor Arghezi, nr. 2. E-mail: manrezasj@freemail.hu – Mobil: 0740–172163 (9–13 és 18–21 óra között). Manrézai lelkigyakorlatra – Kolozsváron – a fentebb megadott elérhetőségek valamelyikén lehet jelentkezni.



Szám: 52–2010.
Kántorok lelkigyakorlatos továbbképzője

    Ebben az évben is megszervezzük a kántorok lelkigyakorlatos továbbképzőjét, amelyre 2010. február 8. hétfő déltől – 2010. február 10. szerda délig kerül sor. Valamennyi szolgálatot végző kántornak a részvétel kötelező. Kérjük a Paptestvéreket, hogy a kántorok részvételét a továbbképző – lelkigyakorlaton szorgalmazzák és tegyék lehetővé.
    Szállás és étkezés biztosítása érdekében kérjük, jelentkezzenek a 258–811–688–as telefonszámon d.e. 9–14 óra között, vagy Geréd Vilmos karnagy úrnál a 0722–727–563-as mobilszámon.



Szám: 60–2010.
Jubiláns papjaink 2010-ben

    Isten kegyelméből Paptestvéreink közül többen az idén emlékeznek szentelésük 25. illetve 60. évfordulójára.
    Az  Enchiridion Indulgentiarum LEVaticana 41999, 73 27. pontja szerint a 25. (ezüst), az 50. (arany), a 60. (gyémánt) és a 70. (rubin) papszentelési évfordulókat látja el teljes búcsúval a jubiláns és a szentmiséjén résztvevők számára. A jubiláns pap ekkor megújítja papszentelésben tett ígéreteit.
(Magyarul: A búcsúk kézikönyve. Szabályok és búcsúengedélyek. Szent István Társulat, Budapest 2000. 94.)

EZÜSTMISÉSEK (25 év):
1.    Barth Otto-József
2.    Csala László
3.    Daniel Ernő
4.    Erőss Miklós
5.    Fehér Márton
6.    Jakab Lajos
7.    László Áron
8.    László István
9.    Nóda Mózes
10.    Sánta Pál
11.    Simó Gábor
12.    Varga Rezső

GYÉMÁNTMISÉS (60 év):
1.    Szirmai Béla

A Jó Pásztor áldását kérve egyben jókívánságainkat is tolmácsoljuk jubiláló testvéreinknek. Kívánunk Istentől megáldott hosszú életet, további eredményes munkavégzést, jó egészséget és sok lelkipásztori örömet.
A korábbi évek gyakorlatához híven szeretettel hívom és várom jubiláló testvéreimet 2010. június 22–én, kedden Gyulafehérvárra, a más egyházmegyés jubilánsokkal együtt.
Délelőtt 11.00 órától mutatnánk be hálaadó szentmisét a kapott kegyelmekért, a kitartás ajándékáért és minden megpróbáltatásért.
A szentmisét követően ünnepi ebédre hívom jubiláló testvéreimet, hogy az érseki palotában még együtt lehessünk, és kötetlen beszélgetéssel még meghittebbé tegyük ünneplésünket.


Szám: 45–2010.
Bérmálások rendje 2010-ben

    A 2010-es bérmálás főegyházmegyénkben az alábbi beosztás szerint alakul. Főegyházmegyei Zsinatunk határozatainak értelmében, az ötvenként sorra kerülő bérmálást követően főpásztori vizitációt is végzünk.
    A bérmálás és vizitáció rendje a következő:
    1. – Püspöki szentmise és a bérmálás szentségének kiszolgáltatása (az alábbi beosztás alapján). A fíliák igényszerinti meglátogatása és a hívekkel való találkozás.
    2. – A C.I.C. 396. kánonja értelmében főpásztori vizitációra is sor kerül, amelyet személyesen vagy általános helynökeim bevonásával végzek. A vizitációt a kiküldött és plébánosok által előre kitöltött kérdőívek alapján végezzük – a bérmálástól függetlenül, amelynek időpontját később közöljük a plébánosokkal. A vizitáció alkalmával minden ünnepélyesség nélkül helyszíni szemlét tartunk, meglátogatjuk az egyházi intézményeket, elbeszélgetünk az alkalmazottakkal, találkozási lehetőséget biztosítunk az egyháztanácsnak, s ellenőrizzük a plébániai adminisztrációt. A pénzügyvitel áttekintését a kíséretünkben levő szakember végzi.
    Külön figyelmet szentelünk a hitoktatás ellenőrzésére.
    Nagyon fontos, hogy a heti egy órás iskolai hitoktatásnak legyen egy másik, plébániai hittanóra megfelelője is!
    Egyben kérjük a Paptestvéreket, hogy megfelelő előkészület és alkalmassági számbavétel után engedjék a nagykorúság szentségéhez a bérmálkozókat.
    A bérmálkozók alsó korhatára továbbra is: betöltött 15 év.

KÜKÜLLŐI KERÜLETBEN:

május 1 szombat d.e.10 Dicsőszentmárton
május 1 szombat d.u.5 Radnót
május 2 vasárnap d.e.10 Székelyvécke
május 2 vasárnap d.u.5 Bordos
május 3 hétfő d.e.10 Szentdemeter
május 3 hétfő d.u.5 Egrestő
május 4 kedd d.e.10 Szőkefalva
május 4 kedd d.u.5 Abosfalva
május 5 szerda d.e.10 Kerelőszentpál
május 5 szerda d.u.5 Marosúgra
május 6 csütörtök d.e.10 Búzásbesenyő
május 8 szombat d.e.10 Székelyudvarhely – Szent Miklós
május 8 szombat d.u.5 Székelyudvarhely – Kis Szt. Teréz
május 9 vasárnap d.e.10 Székelyudvarhely – Szent György
              (templommegáldással)
május 9 vasárnap d.u.5 Sinfalva–Szentmihály

KOLOZS–DOBOKAI KERÜLETBEN:

 

május 10 hétfő d.e.10 Jegenye
május 10 hétfő d.u.5 Bánffyhunyad
május 11 kedd d.e.10 Egeres
május 11 kedd d.u.5 Kajántó
május 12 szerda d.e.10 Szászfenes
május 12 szerda d.u.5 Magyarfenes
május 13 Áldozócsütörtök d.e.10 Kolozs
május 13 Áldozócsütörtök d.u.5 Katona
május 14 péntek d.e.10 Bonchida
május 14 péntek d.u.5 Kisbács
május 15 szombat d.e.10 Kolozsvár – Szent Mihály

május

15 szombat d.u.5

Kolozsvár – Monostor

 

május 16 vasárnap d.e.10 Kézdivásárhely – Kanta
május 16 vasárnap d.u.5 Kézdivásárhely – Boldog Özséb

 
GYERGYÓI KERÜLETBEN:

május 17 hétfő de.10 Gyergyótölgyes
május 17 hétfő du.5 Borszék
május 18 kedd de.10 Gyergyószárhegy
május 18 kedd du.5 Güdüc
május 19 szerda de.10 Gödemesterháza
május 19 szerda du.5 Ratosnya
május 20 csütörtök de. Maroshévíz
május 20 csütörtök du.5 Gyergyóhodos

 

május 23 Pünkösdvasárnap de.10 Csíkszereda–Szent Kereszt
május 23 Pünkösdvasárnap du.5 Csíkszereda – Szt. Ágoston
május 24 Pünkösdhétfő de.10 Sepsiszentgyörgy–Szent József

 

május 23 Pünkösdvasárnap de.11,30 Gyergyószentmiklós–főplébánia
május 23 Pünkösdvasárnap du.5 Gyergyószentmiklós–Szt. István
május 28 péntek de.10 Marosfő
május 28 péntek du.5 Heveder
május 29 szombat de.10 Gyergyóújfalu
május 29 szombat du.5 Gyergyócsomafalva
május 30 Szentháromság vasárnapja de.10 Gyergyóalfalu (templombúcsú)
május 30 Szentháromság vasárnapja du.5 Ditró
május 31 hétfő de.10 Gyergyóremete
május 31 hétfő du.5 Gyergyótekerőpatak
június 1 kedd de.10 Kilyénfalva
június 1 kedd du.5 Borzont
június 2 szerda de.10 Háromkút

 

június 5 szombat de.10 Brassó–Belváros
június 5 szombat du.5 Brassó–Bolonya
június 6 vasárnap de.10 Brassó–Belváros
június 6 vasárnap du.5 Brassó–Szent Kereszt

 

 


Szám: 124–2010.
Főegyházmegyei felnőttképzési program

„Azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10)

A Főegyházmegyei Felnőttképzési Projekt, a főegyházmegyei Pasztorális Tanács által kidolgozott terv célkitűzéseit figyelembe vevő, elkötelezett, vagy magát elkötelezni vágyó keresztényeket szólít meg, akik Istennel, Egyházzal, teológiával kapcsolatos ismereteiket szeretnék elmélyíteni. Egyházi közösségeink aktív tagjaiként, a közösség adott keretein és lehetőségein belül is szolgálatot vállalnak. A kurzus egyben lektor- és akolitusképzést szolgál azok számára, akik plébánosi ajánlással rendelkeznek.
Az egyházi munkatársképzés a Főegyházmegyei Pasztorális terv alapján 3 éves ismétlődő ciklusra tagolódik, amely a:
1.    Misztérium éve,
2.    Kommunió éve,
3.    Misszió éve főegyházmegyei zsinati beosztásnak felel meg.

Az egész Főegyházmegyére kiterjedő szándékunk egy része az az egyházi munkatársképző, amelyet Gyergyószentmiklóson szeretnénk elindítani, 2010 február 12-én. Amennyiben igény mutatkozik, a Főegyházmegye más központjaiban is beindítjuk ezt a képzést.
A hétvégi, tömbösített képzés – évente négy alkalommal – péntek délutántól szombat délutánig tart. A rendelkezésre álló idő mind a szellemi, mind a lelki töltekezést szolgálja. Pénteken lelki és metodológiai, szombaton pedig téma szerinti képzés folyik.
Az egyes témákat mindig négy szempont szerint vizsgáljuk: a Szentírás, a szisztematikus teológia, valamint a diakónia és a lelkipásztoráció szempontjai szerint. A rövid, 20-25 perces elméleti impulzusokat gyakorlati megvilágítás követi, amelyek alapján történik a csoportmunka.
Az érdeklődők f. év február 8-ig jelentkezhetnek a Főegyházmegyei Pasztorális Iroda munkatársánál.
Cím: 535500. Gyergyószentmiklós, Márton Áron u. 9
Tel: 0748-967706. – E-mail:  gyf.pasztoralis.iroda@gmail.com 


Szám: 126–2010.
Köszönet az adományokért

Élő szolidaritás az erdélyi közösségekben – A gazdasági válság ellenére sikeres volt a Szent Erzsébet-gyűjtés

A Gyulafehérvári Caritas – az előző évekhez hasonlóan – 2009-ben is Szent Erzsébet-gyűjtést szervezett. Ennek jegyében november 15-én a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésére gyűjtöttek főegyházmegyénk templomaiban.
A felhívás nyitott szívekre talált, annak ellenére, hogy az elmúlt esztendőben a gazdasági válság kihatásaként, társadalmunk számos tagja – az előző évekhez viszonyítva – nehezebb anyagi körülmények között élt. Ez alkalommal gyűlt a legtöbb adomány, összesen 178.354,20 lej.
A gyűjtésből befolyt összeget a Caritas gyermekfelkaroló programjainak a támogatására fordítjuk. Ennek értelmében Erdély hat megyéjében (Fehér, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna és Maros megyékben) olyan jellegű programok működését támogathatjuk, amelyek a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok oktatását és felzárkóztatását, a vidéken élő gyermekek személyiségfejlesztését, az egészséges és a fogyatékkal élő gyermekek közötti találkozást, valamint a kisgyermekek korai fejlesztését segítik elő.

Az előző évekhez hasonlóan a tavalyi gyűjtés eredménye is jelzi, hogy az erdélyi közösség látható módon tenni akar problémáinak a megoldásáért, amely csak közös összefogással lehetséges.
A Gyulafehérvári Caritas keretében elindult folyamat azt szorgalmazza, hogy ne külföldi, idegen segítséggel, hanem elsősorban a helyi közösség, valamint az illetékes állami és civil szervezetek, intézmények összefogásával munkálkodjunk közösségeink szociális gondjainak az enyhítésében.
Ezúton is köszönetet mondunk mindazoknak, akik áldozatot hoztak azért, hogy rászoruló embertársainkon segíthessünk! Isten fizesse!


Szám: 23–2010.
Reverendakészítést vállalnak Ditróban

    Ditróban hagyománya van a reverendakészítésnek. Bajkó Miklós szabómester szép reverendák varrását vállalja, amennyiben igény lesz rá.
Elérhetősége:            
Bajkó Miklós
Str. Szépdomb – Nr. 59/A.
537090. DITRĂU – Jud. Harghita
Tel. 0753-729183


Szám: 1–2010.
Elhunyt papok 2009–ben

1.    FÁBIÁN DÉNES, kászonújfalvi és kászonjakabfalvi plébános, életének 71. és  papságának 48. évében, meghalt 2009. február 16-án, hétfőn, Kászonújfaluban hosszas betegség után. Eltemették Kászonújfaluban a helyi temetőben 2009. február 19-én, csütörtökön.
2.    BAKOS SÁNDOR pápai prelátus, nyugalmazott gyergyócsomafalvi plébános, életének 86. és papságának 52. évében, meghalt 2009. június 10-én, szerdán Gyergyószentmiklóst a Szent Erzsébet otthonban. Eltemették szülőhelyén, Gyergyóremetén a templomkerítésben 2009. június 13-án, szombaton.
3.    LÁZÁR LAJOS, gyergyóremetei plébános, szentszéki tanácsos, életének 60. és papságának 35. évében, meghalt 2009. június 25-én, csütörtökön Marosvásárhelyt a kórházban. Eltemették szülőhelyén, Lövétén a község temetőjében 2009. június 30-án, kedden.
4.    GELLÉRT LÁSZLÓ c. esperes, nyugalmazott plébános, életének 90. és papságának 60. évében, meghalt 2009. július 22-én, szerdán Székelyudvarhelyt a Pastor Bonus Papi Otthonban. Eltemették ugyanott a katolikus temetőben 2009. július 25-én, szombaton.
5.    SIMON JAKAB nyugalmazott plébános, életének 59. és papságának 34. évében, meghalt 2009. július 23-án, csütörtökön Csíkszeredában magánlakásán. Eltemették Máréfalván 2009. július 28-án, kedden.
6.    SZÉKELY GERGELY c. kanonok, c. esperes, nyugalmazott plébános, életének 86. és papságának 61. évében, meghalt 2009. augusztus 6-án, pénteken a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet öregotthonban. Eltemették szülőfalujában, Gyergyóalfaluban 2009. augusztus 11-én, kedden.
7.    Id.FERENCZ ISTVÁN c. esperes, nyugalmazott plébános, életének 67. és papságának 43. évében, meghalt 2009. december 9-én, szerdán Székelyudvarhelyt a Pastor Bonus Papi Otthonban. Eltemették ugyanott a katolikus temetőben 2009. december 11-én, pénteken.

Továbbá:

1.    BAKOS MIHÁLY fr. Damján FSC iskolatestvér életének 86., szerzetesi első fogadalmának 68. és szerzetesi örökfogalmának 51. évében, meghalt 2009. április 14-én, kedden a jászvásári (Iaşi) Szent József egyházi öregotthonban. Eltemették Bukarestben, a Belu temető papi részlegében 2009. április 17-én, pénteken. Gyulafehérváron a Római Katolikus Kántoriskola igazgatója, tanára és a Hittudományi Főiskola tanára volt 1967–1992 között.

2.    SIKOLYA BÁLINT JÓZSEF szatmári egyházmegyés pap, c. apát, kanonok, nyugalmazott főesperes, életének 85. és papságának 61. évében, meghalt 2009. június 20-án, szombaton a szatmári Papi Otthonban. Eltemették Szatmáron a hídon túli temető papi részlegében 2009. június 23-án, kedden. Gyulafehérváron a Római Katolikus Kántoriskola tanára, prefektusa és spirituálisa, valamint a Hittudományi Főiskola tanára volt 1956–1964 között.

A feltámadt Üdvözítő legyen jutalmuk!

    Gyulafehérvár, 2010. január 20-án, Boldog Özséb emléknapján.

†György s.k.
       érsek