Korondon Jézus Szíve ünnepén a 100 évvel ezelőtt épült római katolikus plébániatemplomban, a főpásztori hálaadó és búcsús szentmise keretében dr. Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke nagyszámú pappal együtt misézve ünnepelte a jubileumot.
A sóvidéki Jézus Szíve tisztelői keresztaljával, énekelve-imádkozva érkeztek, ugyanakkor a testvéregyházak és testvértelepülések képviselői mellett társadalmi és civil közösségek elöljárói is részt vettek a búcsúünnepen.

A szépszámú asszisztencia élén a vezérkereszt  és az egyháztanács tagjai haladtak, majd a papság – köztük a korondi származásúak, és akik a korábbi években a községben teljesítettek szolgálatot - valamint a környékbeli települések egyházi elöljárói. Ünnepélyes bevonulás után, amit a helybeli fúvószenekar kísért és az új orgona hangja érkeztetett, Pál Antal, az egyházközség plébánosa köszöntőszavaiban üdvözölte a zsúfolásig megtelt templomban az egyházi és civil méltóságokat, a búcsús zarándokokat, hálát mondva a közel hároméves munkálatsorért. Dr. Ferenczi Sándor kanonok, szentszéki tanácsos, teológiai tanárnak, aki 11 évig szolgált Korondon, a közelmúltban megjelent könyvét idézve - amely a százéves templom történetének állít emléket a dokumentumok tükrében -, ismertette a szentegyházas falu történetét, kiemelve a Hadnagy Mihály szolgálata idején sorra került építkezést.
A korondiak emberfeletti munkát fejtettek ki az istenházáért, de arányaiban a hároméves restaurálás is óriási eredmény. „Nagy fába vágták a fejszét, de levágták a fát” – summázta a munkálatokat összefogó Pál Antal plébános. Köszönetet mondott a korábbi és a jelenlegi egyháztanácsnak, a híveknek, akik a költségek oroszlánrészét vállalták valamint mindazoknak, akik anyagiakkal, munkával vagy imádsággal szívükön viselték a templom és környezete felújítását. Kacsó Eszter ünnepi gondolatokat és alkalmi verset tolmácsolt, a fiatalok képviselői pedig szavaltak.
Az újramegáldás szertartását Jakubinyi érsek celebrálta, majd szentbeszédében a Jézus Szíve tisztelet történeti alakulásának felvázolásával biztatott az üdvös, helyes és lelki ünneplésre.

(molnár), székelyhon.ro, 2011. 07. 05.

Cikk
"God is with us" (Mt 1:23)
Cikk
With the Fall, the Evil One has entered our human world. His perversion manifests itself in many ways in our lives. We also experience traces of his corruption in our family life. Nowadays his corruption is even more present, visible in the life of families. 
Cikk
 If we want it, it can happen with us. Thus the smile of Christ at Christmas will revitalize us to the depths of our souls. It will enlighten the atmosphere of this feast. Let us therefore embrace, protect and increase the grace and smile of Christ in our hearts. That way we will have a beautiful Christmas!