Jeremiás prófétának olyasmit kell megjövendölnie, amit az igazi hazafiak egyszerűen nem tudtak tudomásul venni. Hogy Isten nem védi meg szentélyének városát és lakosságát, ellentmondásnak tartották. Körülbelül 115 évvel korábban Isten csodálatos módon megszabadította Jeruzsálemet. Akkor azonban Hiszkija volt a király, és Izajás próféta támogatta őt az asszír király mindent elsöprő katonai túlerejével szemben. Még az aszszír királyi évkönyvekben sem találni Jeruzsálem pusztulásának nyomát, pedig ezek nem rejtették véka alá „dicső” háborús tetteiket. Az asszír királyok dokumentálták először az emberiség történelmében az általuk véghezvitt népirtásokat. Csupán annyit jegyez meg a világhódító Szancherib: „Hiszkiját bezártam Jeruzsálemben, mint madarat a kalitkába”. Mindez Kr. e. 701-ben történt. Ez a csodálatos esemény adhatott arra alkalmat, hogy Júdea lakói Jeruzsálem sérthetetlenségében kezdtek reménykedni. Kialakult az ún. Sion-teológia, miszerint Isten különös oltalma alatt áll szentélye és Dávid városa.

Jeremiás kortársai azonban ennek a teológiának csak a rájuk nézve hasznos részét vették figyelembe. Sion sérthetetlensége tetszett nekik, de kevésbé a védelmet adója. Istent amolyan eszköznek képzelték el, aki bármilyen feltétel mellett védelmet nyújt. Igen, Isten népe körében akar lakni, de ennek a mérhetetlen nagy közelségnek meg kell látszania a társadalomban. Ha ott igazságtalanság és erőszak uralkodik, Isten nem hajlandó asszisztálni az emberi társadalom gonoszságához. Ő nem tud és nem akar a társadalom igazságtalan rendszerének és a téves vallási képzeteknek biztosítója lenni. Ő nem garantálja azt a társadalmat, ahol nem mutatkozik, illetve valósul meg az Isten és ember iránti szeretet. Ötszáz évvel később Sirák Fia ezekkel a szavakkal méltatja Hiszkiját népének nagyjai között: Mert Hiszkija úgy tett, ahogy kedves az Úrnak, és állhatatosan Dávid útjain járt, amint Izajás, a nagy és megbízható próféta parancsolta neki. (Sir 48,22) Hiszkijának teljesen az ellentéte Cidkija, a mai olvasmány bábkirálya. Ő nem hallgat Jeremiásra és fél a befolyásos fejedelmektől, azaz vezető embereitől. Nem hallgat Isten szavára. Ezzel saját nevével is ellentmondásba került (vö. 2Kir 24,17). Nevének jelentése: az Úr az én igazságom. A király ellentmondásos magatartására Jeremiás könyve kellően rávilágít. Amikor a vezető embereivel tanácskozik, nekik ad igazat. Némi keserű szájízzel megjegyzi, hogy a király nem tehet semmit velük szemben. Amikor azonban szolgája, a kusita, azaz az idegen Ebed-Melech veszi pártfogásába a prófétát, akkor az ő javaslatát támogatja. A király magatartása ellentmondásos, mert inkább hallgat tanácsadóira és befolyásos embereire, mintsem Isten küldöttjére.

A király felhagy az Isten félelmével, és saját alattvalóitól kell félnie. Elpártol Istentől, leveti az ő igáját. Ennek az az átkos következménye, hogy majd összeroppan a politikai helyzet súlya alatt. Isten azt akarja, hogy hajoljanak meg Babilónia királyának, Nebukadnezárnak az igája alatt. Ő maga küldte, hogy általa a királyt és a vezetőket büntetéssel ráébressze, mennyire eltávolodtak Istentől, de a király és környezete inkább Egyiptom segítségében és támogatásában reménykedett.

Jeremiás és Jézus abban hasonlítanak, hogy mindketten meghirdették a Szentély és Jeruzsálem pusztulását. Mindkettőjüket végtelen szomorúság töltötte el, hogy Isten üdvözítő terve csak akkor valósul meg, ha megtisztítja az embert téves képzeteitől és magatartásától. Lukács evangélista fontosnak tartja feljegyezni, hogy Jézus igazi zsidó hazafi ként megsiratja Jeruzsálemet ezekkel a szavakkal: „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akiket hozzád küldenek! Hányszor volt, hogy egybe akartam gyűjteni gyermekeidet, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartad.” (Lk 13,34)

Jézus tüzet és szakadást hozni jött a világba. Szokatlan szavak a Megváltótól. A tűz Isten szavának a jelképe, amely minden salakot kiéget az emberből, azért, hogy képessé tegye Isten jelenlétének a befogadására. „Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék!” Igen, Jézus előre látta mindazt a pusztítást és szenvedést, ami rá várt, Isten szenvedő szolgájára. De mennyei Atyjába helyezett bizalma legalább anyanyira szilárd volt, mint prófétai előrelátása.

A mai bibliai olvasmányok arra intenek, hogy egyrészt Istent soha ne tekintsük elképzeléseink és akaratunk merő támogatójának. Sokkal inkább nekünk kell Isten rendelkezésére és szolgálatába állnunk. Másrészt Cidkija király ellentmondásos és félénk magatartása pedig állandó figyelmeztető jel marad. Életét ez a vezérelv jellemzi: Mindenkinek igaza van, csak rendre. Az Istenre hallgatni nem akaró embernek a sorsa félelem és ellentmondásosság.  

Oláh Zoltán, Vasárnap, 33. szám

Kép: Michelangelo Jeremiás-ábrázolása a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóján